A KELET ÉS A NYUGAT

Kedves testvérek! {1T 146}   

Az Úr látomásban keletre és nyugatra vonatkozó ügyeket mutatott meg nekem, és kötelességemnek tartom elétek tárni ezeket. Láttam, hogy Isten utat nyit nyugaton a jelenvaló igazság terjesztése előtt. Sokkal nagyobb erőkifejtést kíván most keleten, meggyőznünk embereket, mint nyugaton, és jelenleg igen kevés eredményt érhetünk el keleten. Ott kell különleges erőt kifejtenünk most, ahol a legjobb lesz az eredmény. {1T 146.3}   

A keletiek már hallottak Krisztus második eljöveteléről, és sokat láttak Isten hatalmának megnyilvánulásából, de visszahullottak a közönybe és biztonságérzetbe, ahol most csaknem lehetetlen elérni őket. Rendkívüli erőfeszítéseket teszünk keleten, legjobb embereink közreműködésével, de alig érünk el valamit. {1T 147.1}   

Láttam, hogy sokkal könnyebben megközelíthetjük most a nyugatiakat, mint a keletieket. Nyugaton nem ismerik az igazság világosságát, nem vetették azt el, a szívük lágy és fogékony az igazság és Isten Lelke iránt. Nyugaton sokak szíve készen áll mohón befogadni az igazságot. Mikor Isten szolgái munkálkodni mennek a becses lelkek megmentéséért, sok körülmény bátorítja majd őket fárasztó munkájukban. Mivel az emberek sóvárognak, hallani szeretnék az igazságot, sokan be fogják fogadni, és az ajándékokat, melyeket Isten szolgáinak adott, igénybe veszik majd, és megerősödnek. Látni fogják, hogy igyekezetüket siker koronázza. {1T 147.2}   

Láttam, hogy azonos fáradtsággal tízszer annyit értek el nyugaton, mint keleten, és út nyílik meg a még nagyobb eredmények előtt. Láttam, hogy sokra lehetne mennünk most Wisconsin, még többre Illionis államban, és hogy erőfeszítéseket kell tennünk, az igazság terjesztésére. Minesotta és Iowa államokban is. Az igazság sok szívben fog ott gyökeret verni. Látomásban hatalmas, igen hatalmas munkaterület tárult föl előttem, ahova még nem tettük be lábunkat, de nincs elég önfeláldozó segítség betöltenünk a helyeknek felét sem, ahol az emberek készek meghallgatni az igazságot, sokan pedig arra, hogy befogadják azt. {1T 147.3}   

Fel kell keresnünk új, egészen új munkaterületeket. Sokaknak a maguk költségén kell hadba indulniuk, behatolniuk a területekre, arra számítva, hogy önfenntartók legyenek. Láttam, hogy itt nyílik kedvező lehetőség az Úr intézői előtt megtenni kötelességüket, támogatni azokat, akik eljuttatják az igazságot e helyekre. Ezeknek az intézőknek nagy kiváltságnak kell tekinteni, hogy odaadják Istennek, ami az övé. Ezzel bibliai kötelességnek tesznek eleget, és megszabadulnak földi kincseik egy részétől, ami most sok jómódú számára teher. Ez mennyei kincsüket is gyarapítani fogja. {1T 147.4}   

Láttam, hogy a keleti sátrat nem kellene újra meg újra hordoznunk ugyanazon területen át. Ha kell, a sátor kísérői induljanak harcba Krisztusért saját költségükön. Ott kellene felütni sátorukat, ahol még nem hirdettük az igazságot, és az így felütött sátrat jól el kell látnunk munkásokkal. {1T 148.1}   

Láttam, hogy hiba volt évről évre ugyanazon megszokott területen járni, csaknem ugyanazokkal az igehirdetőkkel. Hacsak lehet, a legmegfelelőbb tehetségekre kell szert tennünk. Jobban tennénk, s többre mennénk, ha kevesebb sátoros összejövetelt tartanánk, és erősebb lenne a tevékenység különböző ajándékaival megerősített munkacsoport. Azon kívül hosszabban kellene időzniük ott, ahol fölébredt az érdeklődés. Túlságosan elsietjük a sátorbontást. Vannak, akik jó benyomást szereztek, és tartós erőfeszítést kellene kifejtenünk, míg gondolkodásuk megállapodik, és elkötelezik magukat az igazság mellé. Sok helyen, ahol sátrat verünk, az igehirdetők megvárják míg az előítélet eloszlik. Néhányan előítélet mentesen hallgatnák, de épp ilyenkor bontanak sátrat, mennek más helyre. Körbejárják a területet, töltik az időt és költik a pénzt, és alig látnak valami eredményt a sátoros idény alatt. Keveset győztek meg teljesen az igazságról. Isten szolgái ahelyett, hogy nyernének, veszítenek erejükből, lelkiségükből és hatalmukból, mert alig látnak valamit, ami vidítaná és bátorítaná őket. {1T 148.2}   

Láttam, hogy nyugaton különleges erőfeszítést kell tennünk sátrakkal, mert Isten angyalai előkészítik az embereket az igazság befogadására. Ezért indított Isten némelyeket, hogy keletről nyugatra költözzenek. Tehetségeik többet érhetnek el nyugaton, mint keleten, és igen fontos, hogy Isten szolgái Isten utat nyitó gondviselése nyomán haladjanak. {1T 148.3}   

Láttam, hogy mikor igen hatalmassá növekedik az üzenet, Isten gondviselése utat nyit, és készít elő, hogy keleten sokkal eredményesebb lehessen a munka, mint most lehetne. Isten akkor majd hatalommal fogja küldeni munkásait, hogy meglátogassák a helyeket, ahol most keveset vagy semmit sem lehet elérni. Néhányan, akik most közömbösek, fel fognak ébredni, és megragadják az igazságot. (A cikk további része az 1856. december 9-én Round Grove-on nyert látomásból van.) {1T 149.1}   

Láttam, hogy Isten figyelmezteti a keletről nyugatra költözőket. Megmutatta nekik kötelességüket, hogy ne a gazdagodás legyen a céljuk, hanem a lelkek java, hitük élése, és hirdetni a körülöttük élőknek, hogy a föld nem az otthonunk. {1T 149.2}   

A figyelmeztetés elégséges volt, ha engedelmeskedtek neki. Sokan azonban nem fontolták meg, amit Isten megmutatott nekik. Előre és tovább rohannak, és megrészegülnek a világ lelkületétől. „Tekintsetek vissza” – mondta az angyal: „S mérlegeljétek, mit mondott Isten a keletről nyugatra költözőknek. Engedelmeskedtetek-e neki?” Láttam, hogy teljesen Isten tanításai ellen haladtok, sokat vásároltok. Tetteitek ahelyett, hogy azt hirdetnék a körülöttetek élőknek, hogy jobb hazába igyekeztek, félreérthetetlenül kijelentik, hogy otthonotok, és kincsetek is itt van. Tetteitek meghazudtolják hitetetek. {1T 149.3}   

Ez még nem minden. Hiányzik belőletek a testvéri szeretet. A „talán őrizője vagyok az én testvéremnek” lelkület tör a felszínre. A testvérek szívét önző, irigykedő lelkület tölti be. A testvéreinkre ügyelés, és róluk gondoskodás helyett, Isten által megvetett, szűkkeblű, önző szellem nyilvánul meg. Akik oly magasztos hitvallásuk szerint buzgók a jótettekben, legyenek nemesek és nagylelkűek, és mindenkor testvéreiket, ne magukat részesítsék előnyben. Nyújtsák testvéreiknek a legjobb lehetőségeket. A nagylelkűség bőkezűséget fogan, az önzés szűkkeblűséget szül. {1T 149.4}   

Láttam, hogy az elmúlt nyár folyamán az volt az uralkodó lelkület, hogy a lehető legtöbbet magatoknak markoljatok a világból. Nem tartottátok meg Isten parancsolatait. Értelmünkkel szolgáljuk Isten törvényét. Sokak értelme azonban a világ szolgálatába szegődött. Míg egész értelmüket a világ dolgai és a maguk szolgálata kötötte le, képtelenek voltak Isten törvényének szolgálni. Nem tartották meg a szombatot kezdetétől a végéig. {1T 150.1}   

Egyes szombattartók, noha azt mondják a világnak, hogy Jézus eljövetelére várnak, és hiszik, hogy náluk a könyörület utolsó üzenete, utat engednek önző hajlamaiknak, csereberélnek, kereskednek, és szállóigék a hitetlenek között rámenős üzletelésük, agyafúrtságuk amiatt, hogy a cserékből mindig ők járnak jobban. Jobb lenne, ha inkább veszítenének egy kicsit, és jobb benyomást tennének a világra, kellemesebbet testvéreikre, és azt bizonyítanák, hogy nem ez a világ az istenük. {1T 150.2}   

Láttam, hogy a testvéreknek törődniük kell egymással. Különösen az egészségesek gondoskodjanak szeretettel a betegekről. Részesítsék őket előnyben. Emlékezzenek Jézus tanítására az irgalmas szamaritánusról. {1T 150.3}   

Jézus mondta: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Mennyire? Az ő szeretete kimondhatatlan. Urunk otthagyta a dicsőséget, mely az Atyánál már a világ teremtése előtt az övé volt. „Megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Urunk türelmesen elviselt minden megaláztatást és gúnyt. Nézzétek kínját a kertben, mikor azért esedezett, hogy múljék el tőle a pohár! Nézzétek szenvedéseit a Kálvárián! Mindez a bűnös, elveszett emberért. Jézus mondta: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Mennyire? Eléggé, hogy életeteket adjátok egymásért. De már annyira süllyedtek, hogy magukat kell kielégíteniük, Isten szavát pedig elhanyagolni? A világ az istenük. Azt szolgálják, azt szeretik, Isten szeretete pedig eltávozott tőlük. Ha a világot szereted, nincs meg benned az Atya szeretete. {1T 150.4}   

Elhanyagoljátok Isten szavát. Holott ott találhatjátok meg az Isten népéhez írt, veszélyeikre mutató figyelmeztetéseit. De oly sok a gondjuk-bajuk, hogy alig hagynak időt imára. Erő helyett üres formaságot látunk. Jézus imádkozott, ó mily szívből fakadón imádkozott! Pedig Isten szeretett Fia volt! {1T 151.1}   

Ha Jézus ennyi buzgalomról, erőkifejtésről és kínról tett tanúságot, mennyivel többre van szükségük, akiket az üdvösség örököseinek hívott el. Összes erejüket Istentől való függéstől, s abból meríthetik, hogy teljes lelküket felkavarva küzdjenek Istennel, s így szóljanak: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem.” De láttam, hogy szívük elnehezedik az élet gondjai miatt, elhanyagolják Istent és igéjét. {1T 151.2}   

Láttam, hogy könnyebb a tevének bemenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni. „Ne gyűjtsetek kincseket a földön, ahol a moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol se moly, se rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” {1T 151.3}   

Láttam., hogy ahol hirdetjük az igazságot, hatalommal és lélekkel kell hirdetnünk. Vezessük el az embereket döntésig. Mutassuk meg nekik az igazság fontosságát – élet vagy halál ez. Ragadjátok ki a lelkeket a tűzből az alkalomhoz illő buzgalommal. De jaj, azok romboló hatása, akik vallják, hogy Urukat várják, mégis nagy és szép földek birtokosai. A gazdagságuk hangosabban hirdeti, mint a szavak tudnák, hogy. a föld az otthonunk. Halogatják a végzetes napot. Béke és biztonság uralkodik. Jaj, a sorvasztó, fonnyasztó befolyás! Isten gyűlöli az ilyen világi gondolkodást. „Szakadjatok el, szakadjatok el” – mondta az angyal. {1T 152.1}   

Megmutatták nekem, hogy mindnyájunknak egyedül Isten dicsőségével szabad gondolnunk. A jómódúak túl hajlamosak arra, hogy feleségre, gyermekre hivatkozva kihúzzák magukat. De láttam, hogy Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Mikor mond valamit, engedelmeskednünk kell. Ha feleségünk vagy gyermekeink utunkba állnak, és visszatartanak, szóljatok, mint Jézus szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán!” Miért kísértesz azzal, hogy visszatartsam Istentől, ami jogosan az övé, és tönkretegyem lelkemet? Csakis Isten dicsőségével gondoljatok. {1T 152.2}   

Láttam, hogy soknak meg kell tanulnia, mit jelent kereszténynek lenni, hogy ez nemcsak név, hanem Krisztus gondolatainak birtoklása, s mindben az Isten akaratának való engedelmesség. Különösen a fiatalokra vár nagy munka, akik sosem láttak nélkülözést s nehézségeket, akiknek makacs az akaratuk, és nem hajlítják akaratukat Isten dicsőségére. Simán haladnak előre, míg akaratukat keresztezik, s akkor elveszítik önuralmukat. Nem Isten akarata lebeg szemük előtt. Nem igyekeznek megtanulni, hogyan lehetnek leginkább Isten dicsőségére, hogyan segíthetnék elő ügyét, vagy lehetnének mások javára. Hanem, hogy miként lehetne kielégíteniük magukat, és ismét magukat? Az ilyen vallás fabatkát sem ér. Tulajdonosaikat le fogják mérni, és könnyűnek fogják találni. {1T 152.3}   

Az igazi keresztény boldogan vár, és ügyel Isten tanításaira és Lelkének vezetésére. Sokaknak azonban a vallás külsőség csupán. Hiányzik belőlük a létfontosságú, élő istenfélelem. Sokan így mernek szólni: ezt akarom tenni és amazt, vagy nem akarom; s alig jut eszükbe, hogy féljenek megbántani Istent. Akiket most leírtam, láttam, hogy ha meg nem változnak, nem tehetik be lábukat a mennybe. Áltatják magukat, hogy megmenekülnek, holott Istennek nem telik bennük kedve. Életük nem okoz örömet neki, imáik sértik őt. {1T 152.4}   

Krisztus most felszólítja őket: „Buzdulj fel és tarts bűnbánatot!” Szeretettel és hűségesen felhívja őket, vegyenek aranyat, fehér ruhát és szemkenetet tőle. Választhatják a buzgóságot, s mélyen meríthetnek az üdvösségből, vagy pedig az Úr undorral kiveti őket szájából, elveti őket magától. Isten türelme nem tart örökké. Gyöngéden szánakozik, mégis egyszer utoljára szomorítjuk távozásra Szentlelkét. Nem hangzik majd többé a könyörület édes hangja. Utolsó becses hangzatai elhalnak, és akiket leírtam, a maguk útjára hagyatnak, hogy teljenek meg tetteikkel. {1T 153.1}   

Láttam, hogy akik vallják, hogy várva várják az Úr eljövetelét, nem szabadna szűkkeblű, zsugori lelkületet táplálniuk. Néhányan, akiket Isten elhívott, hogy szólják az igazságot, és őrködjenek a lelkek felett, mert el kell számolniuk velük, értékes időt pazarolnak el, hogy jelentéktelen összegeket takarítsanak meg, holott idejük sokkal többet ér, mint amennyit nyernek. Ez nem tetszik Istennek. Helyes, ha takarékoskodunk, de némelyek ezt fösvénységig erőltetik a kizárólagos céllal, hogy kincsüket szaporíthassák, mely, ha hű intézőként szét nem osztják megfelelően Uruk javát, nemsokára tűzként emészti meg testüket. {1T 153.2}