KÉSZÜLJ ISTENED ELÉ

Nem szabad halogatnunk az Úr eljövetelét. Így szólt az angyal: „Készüljetek fel, készüljetek fel arra, ami a földre következik. Munkátok álljon összhangban hitetekkel.” Láttam, hogy Istenre kell irányítanunk gondolatainkat; tetteinknek Istenről és az igazságról kell tanúskodnia. Ha könnyelműek és közömbösek vagyunk, nem tudunk tiszteletet kivívni az Úrnak. Ha elkeseredettek vagyunk, nem dicsőítjük őt. Vegyük komolyan a dolgokat, hogy biztosítsuk lelkünk megváltását, és mások megmentését. Ennek kell a legfontosabb feladatunkká válnia, és minden más legyen másodlagos. {1T 123.2}   

Láttam, a menny szépségét. Hallottam az angyalok elragadó énekét. Jézusnak tulajdonították a dicséretet, tisztességet és dicsőséget. Bizonyos fokig megértettem akkor Isten Fiának csodálatos szeretetét. Elhagyta az összes dicsőséget, összes tisztességet, melyben része volt a mennyben, s annyira szívén viselte megváltásunkat, hogy türelmesen és szelíden elviselt minden méltatlanságot és megalázást, amit az emberek rá tudtak halmozni. Megsebesítették, megkorbácsolták, és arcát csapkodták. Ráfeszítették a Kálvária keresztjére, s a legkínosabb halált szenvedte el, hogy megmentsen minket a haláltól, hogy megmoshasson vérében, hogy felmehessünk a lakásokba, melyeket készít nekünk, örülhessünk a menny fényének és dicsőségének, hallhassuk az angyalok énekét, és velük énekelhessünk. {1T 123.3}   

Láttam, hogy az egész menny szívén viseli megváltásunkat. Csak mi ne vegyük komolyan? Hanyagok legyünk, mintha nem lenne fontos, hogy megmenekülünk vagy elveszünk? Vessük meg Krisztus értünk hozott áldozatát? Vannak, akik ezt teszik. Játszanak a felajánlott könyörülettel, és magukra vonják Isten helytelenítő tekintetét. Isten Lelkét nem lehet örökre szomorítani. Ha továbbra is szomorítjuk, el fog hagyni bennünket. Miután Isten mindent megtett, amit az emberek megmentéséért tehet, ha életükkel azt bizonyítják, hogy semmibe veszik Jézus felajánlott kegyelmét, halál lesz az osztályrészük, drágán vásárolt halál. Rettenetes halál lesz ez, mert el kell viselniük Krisztus kereszten elszenvedett kínját, amivel megvásárolta nekik az üdvösséget, melyet visszautasítanak. Akkor megtudják, mit veszítettek – örök életet és halhatatlan örökséget. Az mutatja a lelkek értékét, hogy ily nagy áldozatba került megmentésük. Amikor a drága lélek elveszett, örökre elveszett. {1T 124.1}   

Láttam az angyalt mérleggel a kezében. Isten népe de különösen a fiatalok gondolatait s érdeklődését mérte. Az egyik serpenyőben a mennyei gondolatok és érdeklődés volt. A másikban a földiek. Ebbe a serpenyőbe került az összes regényolvasás, a ruhára és fitogtatásra, hiúságra és büszkeségre, és a többire irányuló gondolatok. Micsoda ünnepélyes pillanat! Isten angyala a mérleggel, amint hitvalló gyermekeinek gondolatait méri le – azokét, akik vallják, hogy meghaltak e világnak, és Istenért élnek. A föld, a hiúság s büszkeség gondolataival telt serpenyő gyorsan lesüllyedt, annak ellenére, hogy súly, súly után gördült le róla. A mennyre irányuló gondolatokkal, érdeklődéssel telt serpenyő sebesen fölemelkedett, amint a másik süllyedt. S jaj, milyen könnyű volt! El nem mondhatom, amit láttam, és soha át nem adhatom, a komoly, élénk benyomást, mely értelmembe vésődött, mikor láttam Isten népének gondolatatit, és érdeklődését néző angyalt a mérleggel. Az angyal megkérdezte: „Bejuthatnak-e ezek a mennybe? Nem, nem soha. Mondd meg nekik, hogy reménységük hiábavaló, és ha gyorsan meg nem térnek, nem nyerik el az üdvösséget; el kell pusztulniuk.” {1T 124.2}   

Az istenfélelem látszata senkit sem ment meg. Valamennyiüknek mély és életerős lelki élményre kell szert tenniük. Csakis ez menti meg őket a nyomorúság idején. Akkor majd próbára teszik munkájuk minőségét, és ha ez arany, ezüst és drágakövek, akkor az Úr sátrának oltalmába rejti őket. De ha élet művük fa, szalma és széna, akkor semmi meg nem védi őket az Úr haragjának tüzétől. {1T 125.1}   

A fiatalnak és az idősnek is képesnek kell lenni, megindokolni reménységüket. De értelmük – melyet Isten jobb dolgokra tervezett, arra, hogy tökéletesen szolgálja őt – dőreségeken időzött az örökkévaló, fontos dolgok helyett. Amelyik értelmet ide is, oda is kalandozni hagynak, ugyanúgy meg tudná érteni Isten szavából az igazságot, a szombattartás bizonyítékát, a keresztény reménység igazi alapját, mint a külsőséget, a magaviseletet és a ruhákat tudja tanulmányozni. Akik balga történetekkel és üres mesékkel való szórakozásra adják eszüket, jól lakatják ugyan képzeletüket, de Isten szavainak ragyogását fel nem érik. Eszük homlok egyenesen elvezet Istentől. Elpusztítják becses igéje iránti érdeklődésüket, szomjukat. {1T 125.2}   

Olyan könyvet kaptunk, mely végig vezeti lábunkat a sötét világ veszedelmein át a mennybe. Tudtunkra adja, miként menekülhetünk meg Isten haragjától. Beszél nekünk Krisztus értünk elviselt szenvedéseiről is, a kimondhatatlan áldozatról, melyet hozott, hogy megmenekülhessünk, s örökké örvendhessünk Isten jelenlétének. Ha végül bárki könnyűnek bizonyul, miután hallottak az igazságról, mint hallani lehet a világosságnak ebben az országában, akkor az az ő hibájuk lesz, nem lesz mentségük. Isten szava megmondja, hogyan lehetünk tökéletes keresztények, és hogyan menekülhetünk meg az utolsó hét csapástól. De ők nem veszik maguknak a fáradságot, hogy megtudják. Más dolgok kötötték le érdeklődésüket, bálványokat melengettek, Isten szent szavát pedig elhanyagolták és lenézték. Hitvalló keresztények űztek gúnyt Istenből, és mikor az utolsó napon Isten szent igéje megítéli – könnyűnek fogja találni őket. Az ige, melyet buta regényekért elhanyagolnak, ítéletet fog ülni életük fölött. Ez a könyv a mérték. Indító okaikat, szavaikat, tetteiket, és ahogyan idejüket fölhasználják – mindazt össze fogják hasonlítani Isten írott szavával, s ha nem ütik meg a mértéket, örökre eldönti sorsukat. {1T 125.3}   

Láttam, hogy sokan egymáshoz mérik magukat. Életüket mások életéhez hasonlítják. Ezt ne tegyük. Csakis Krisztust kaptuk példaképül, senki mást. Ő az igazi mintánk, és mindnyájan teljes erővel törekedjünk, hogy Krisztus követésében kiválóak legyünk. Vagy Krisztus, vagy az ellenség munkatársai vagyunk. Vagy Krisztussal gyűjtünk, vagy tékozolunk. Vagy határozott, teljes szívből fakadó keresztények vagyunk, vagy egyáltalán nem vagyunk keresztények. Krisztus mondja: „Vajha hideg volnál vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” {1T 126.1}   

Láttam, hogy néhányan alig tudják, mi az önmegtagadás, az áldozathozatal, vagy mit is jelent szenvedni az igazságért. Pedig senki se teszi be lábát a mennybe, áldozathozatal nélkül. Ápolnunk kell az igénytelenség s áldozathozatal szellemét. Egyesek nem áldozták fel énjüket, testüket Isten oltárán. Kéjelegnek az elhamarkodott, veszélyes kedélyállapotban, kielégítik étvágyaikat, önző érdekeik után loholnak, semmibe veszik Isten ügyét. Akik készek áldozatot hozni az örök életért, azok el is nyerik. Az örök élet megéri a szenvedést, megéri a magunk keresztre feszítését, és valamennyi bálványunk feláldozását. A mennyei dicsőség túláradó, örök mértéke mindent elnyel, túlszárnyal minden földi élvezeten. {1T 126.2}