ISTENBE VETETT HIT

1855. május 5-én, míg Battle Cereekben tartózkodtam, láttam, hogy Isten szolgáiból és a gyülekezet tagjaiból nagyon hiányzott a hit. Túl könnyen elcsüggedtek, túl készek kételkedni Istenben, túl készek azt hinni, hogy nehéz a sorsuk, és hogy Isten elhagyta őket. Láttam, hogy ez igazságtalanság. Isten úgy szerette őket, hogy odaadta értük szeretett Fiát, és az egész menny szívén viseli üdvösségüket. Ennek ellenére nehéznek találják, hogy higgyenek, bízzanak az ily szerető s jóságos Atyában, aki azt mondta, hogy szívesebben adja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle, mint földi szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. Láttam, hogy Isten szolgái és a gyülekezet túl könnyen csüggednek. Mikor kérnek valamit mennyei Atyánktól, amit szükségesnek tartanak, s nem kapják meg azonnal, hitük meginog, bátorságuk elillan, és mormogó lelkület szállja meg őket. Láttam, hogy ez nem tetszik Istennek. {1T 120.1}   

Minden szent, aki igaz szívvel fordul Istenhez, hittel küldve hozzá kéréseit, választ kap imáira. Hitetek ne engedje el Isten ígéreteit, ha nem látjátok vagy nem értitek imáitokra a közvetlen feleletet. Ne féljetek, bízzátok magatokat Istenre. Támaszkodjatok biztos ígéretére: „Kérjetek és adatik néktek.” Isten bölcsebb, mintsem tévedjen, s túl jó, hogy bármely jó dolgot visszatartson egyenesen járó szentjeitől. Az ember tévedhet. Bár becsületes szívvel küldi fel kéréseit, nem mindig kéri azt, ami javára vagy Isten dicsőségére lenne. Mikor ez történik, bölcs és jóságos Atyánk hallja imáinkat, és felel rájuk, néha azonnal is. De azt adja, ami a leginkább javunkra van, s legjobban szolgálja dicsőségét. Áldásokat áraszt ránk. Ha be tudnánk pillantani tervébe, világosan látnánk, hogy tudja, mi szolgál javunkra, és meghallgatja imánkat. Semmi ártalmasat sem ad. Áldásokat küld, amelyekre szükségünk van ahelyett, amit kértünk, mivel az nem használna, hanem ártana nekünk. {1T 120.2}   

Láttam, hogy mikor azt gondoljuk, nem azonnal felel imáinkra, szilárdan ragaszkodjunk hitünkhöz, ne engedjük a bizalmatlanságot, mert az elválaszt minket Istentől. Ha hitünk meginog, semmit sem kapunk tőle. Istenbe vetett bizalmunk legyen erős, s mikor a legnagyobb szükségünk van rá, záporként hull majd ránk az áldás. {1T 121.1}   

Mikor Isten szolgái Szentlelkéért és áldásáért imádkoznak, néha azonnal meg is kapják, de olykor Isten nem akkor adja meg. Ilyenkor ne essünk kétségbe. Hitünk szilárdan ragadja meg az ígéretet, hogy megjön a felelet. Feltétel nélkül higgyetek Istenben, és sok esetben akkor jön áldása, mikor a legjobban rászorultok. Váratlan segítségetekre siet, amikor az igazságot mutatjátok be a hitetleneknek. Világosan, erőteljesen tudjátok majd hirdetni az igét. {1T 121.2}   

Ahhoz hasonlónak mutatták meg nekem az ügyet, mint mikor gyermekek kérnének ajándékot szerető földi szüleiktől. Olyat kérnek, amiről a szülő tudja, hogy ártana nekik. A szülő ahelyett, amit kértek, azt adja, amiről tudja, hogy javukat és egészségüket szolgálja. Láttam, hogy minden becsületes szívből fakadó ima Isten fülébe jut, válaszol is rájuk, s aki kért, megkapja az áldást, amikor a legnagyobb szüksége lesz rá, sőt, gyakran várakozásán felül. Egyetlen igaz szent, egyetlen hittel felküldött, becsületes szívből fakadó imája sem vész el. {1T 121.3}