LÁTOMÁS AZ ÚJFÖLDRŐL

Ez a látomás a Krisztus második eljövetelét követő ezer év utáni eseményeket ír le. Jelenések 20:21,22. Zakariás 14:4. {1T 67}   

Jézussal az élen mindnyájan leereszkedtünk a városból a földre az egyik nagy és hatalmas hegyre, mely nem bírta el Jézust. Kettéhasadt, és óriási síksággá változott. Föltekintettünk. Nagy várost láttunk, tizenkét alappal és tizenkét kapuval – három-három minden oldalon – s angyalt mindegyik kapunál. Fölkiáltottunk: „A város, a nagy város, jön, jön le Istentől, a mennyből” – s oda szállt le mellénk, ahol álltunk. Kezdtük megcsodálni a városon kívül fekvő dolgokat. A leggyönyörűbb házakat láttam. Mintha ezüstből lettek volna, négy gyönggyel ékesített oszlop tartotta őket, s gyönyörűség volt rájuk nézni. Ezek lesznek a szentek lakhelyei. Arany polc volt mindenikben. Szenteket láttam akkor a házakba bemenni; a polcra helyezték koronájukat. Majd kimentek a mezőre, és a földdel foglalatoskodtak. Nem úgy, mint itt a földön kell, nem, nem. Dicső fény ragyogott fejük körül, és szüntelen dicsérettel áldották az Istent. {1T 67.2}   

Másik mezőt is láttam, tele mindenféle virággal. Mikor szakítottam belőlük, felkiáltottam: sohasem hervadnak el. Azután magas, fűvel borított mezőt láttam, gyönyörűség volt a szemnek. Szépséges zöld színe tündökölt, ezüst és arany csillogással, amint büszkén hullámzott Jézus király dicsőségére. Azután harmadik mezőre léptünk, mely tele volt mindenféle állattal – az oroszlán, a bárány, a párduc és a farkas, mind tökéletes egyetértéssel együtt tanyáztak. Átsétáltunk közöttük, ők meg békésen követtek minket. Azután erdőbe mentünk, de nem volt sötét, mint az itteni erdők, ó nem, ellenkezőleg. Világosak voltak és dicsőségesek. A fák ágai integettek és mi felkiáltottunk: „Biztonságban lakhatunk a vadonban, és alhatunk az erdőben.” Áthaladtunk az erdőn, mert Sion hegyére igyekeztünk. {1T 68.1}   

Útközben szintén a hely dicsőségében gyönyörködő másik csoporttal találkoztunk. Ruhájuk vérrel szegélyezett volt, koronájuk tündöklő, ruhájuk hófehér. Miután köszöntöttük őket, megkérdeztem Jézust, kik ezek? Azt felelte, hogy vértanuk, akiket miatta öltek meg. Velük volt a kicsinyek megszámlálhatatlan sokasága is. Az ő ruhájukon is vörös szegély. Sion hegye már előttünk emelkedett. A hegy tetején dicső templom, és a hegy mellett még hét hegy. Lejtőiken rózsák és liliomok virultak. Láttam, ahogy a kicsinyek másztak, vagy ha akartak, kis szárnyukon repültek fel a hegyek tetejére. Hervadhatatlan virágot szedtek. A templom körül sokfajta fa díszlett. Puszpáng, fenyő, ezüstfenyő, olajfa, mirtusz, gránátalma és fügefa hajolt meg érett fügéinek súlya alatt, dicsőségessé téve a helyet. S mikor belépni készültünk a templomba, Jézus felemelte szép hangját, és így szólt: Ide csak a 144 000 jön be, mi felkiáltottunk: Dicsőség! {1T 68.2}   

A templomot hét oszlop tartotta, a legragyogóbb gyöngyökkel díszített, átlátszó aranyoszlop. Képtelen vagyok leírni a csodadolgokat, melyeket láttam! Ó, bárcsak beszélném Kánaán nyelvét. Akkor valamennyire le tudnám írni a jobb világ dicsőségét! Kőoszlopokat láttam ott, melyekbe arany betűkkel a 144 000 neve volt bevésve. {1T 69.1}   

Miután megcsodáltuk a templom szépségét, kiléptünk, és Jézus előre ment a városba. Nemsokára újra hallottuk dallamos hangját: „Gyertek én népem, kik jöttetek a nagy nyomorúságból, ahol akaratomat végeztétek. Gyertek vacsorázni, mert felövezem magam, és kiszolgállak benneteket.” Dicséretet kiáltottunk, és beléptünk a városba. Színezüst asztalt láttam, sokmérföldnyi hosszút. Szemünk mégis belátta az egészet. Láttam az élet fájának gyümölcsét, a mannát, mandulát, fügét, gránátalmát, szőlőt és sok más gyümölcsöt. Megkértem Jézust, hadd, ízleljem meg, a gyümölcsöt. Ő azonban leintett. „Most még ne! Akik esznek e föld gyümölcséből, nem térnek többé vissza a földre. De nemsokára – ha hűséges leszel – enni fogsz az élet fájának gyümölcséből, és iszol a forrás vizéből. Vissza kell térned most, hogy beszámolj arról, amit itt láttál.” Ekkor az egyik angyal gyöngéden lehozott ebbe a sötét világba. Néha úgy érzem, képtelen vagyok továbbra is elviselni a földi életet. A földön minden oly sivár. Nagyon elhagyottnak érzem magam, mert jobb világot láttam. Bárcsak szárnyam lenne, mint a galamboknak, akkor elszállhatnék, és megnyugodhatnék. {1T 69.2}   

Hyde testvér, aki jelen volt e látomásnál, a következő verset írta. A vers megjelent a vallásos lapokban, és helyet talált néhány énekeskönyvben is. Akik kiadták, olvasták és énekelték, nem is gondoltak rá, hogy egy alázatos, bizonyságtételéért üldözött lány látomásából ered. {1T 70.1}   

Jó hírt hallottunk a tündöklő, szent földről, Hallottuk és szívünk boldog. Hisz magános zarándok csapat voltunk, Reményvesztett, fáradt és szomorú. {1T 70.2}   

Úgy hírlik zöld mezők hullámzanak ott, Hogy sohasem fogja érni semmi ártalmas S a síkságok vadon virágözönben úsznak És Sáron rózsái nyiladoznak. Csodás madarak röpködnek a lugas zöldje közt Daluk zengő és édes, Zengzeteik, folyvást, örökkön újak, S angyalok hárfáival köszöntött. {1T 70.3}   

Hallottunk pálmákról, ruhákról, koronákról És ezüst övről a fehéren; A szép városról, gyöngykapukkal. Az egész fénytől ragyogó. Hallottunk ott élő angyalokról, szentekről, Aranyhárfáikkal, amint elbűvölőn zengnek. A hegyről, az életnek fájával, Leveleiről, melyek gyógyulást hoznak. {1T 70.4}   

Az ország királya csodálatos lény, Ő a hely boldogsága és fénye; Szépségét szemlélni fogjuk odafönn. S megfürdünk orcája világosságában. Ott leszünk, ott leszünk, kis idő múlva Csatlakozunk a tiszta és áldott sereghez, Miénk lesz a pálma, a ruha, a korona, S örökre békében élünk. {1T 70.5}   

***** {1T 71}