CSALÓKA GAZDAGSÁG

Némelyek, noha vallják, hogy hisznek az igazságban, mégsem belátók, nem becsülik meg az erkölcsi értéket. Egyesek sokat dicsekednek az ügy iránti hűségükkel, úgy beszélnek, mintha mindent tudnának, amit tudni érdemes, mégsem alázatos szívűek. Lehet pénzük és birtokuk, s ez elég tekintélyt adhat némelyek szemében, de szemernyit sem emeli őket Isten kegyében. A pénz hatalom, és óriási a befolyása. Ha valaki szegény, gyakran átsiklanak jelleme kiválóságán, erkölcsi értékén. Holott mit törődik Isten a pénzzel, gazdagsággal? Övé a hegyek ezernyi vadja. Övé a világ, és minden, ami a világon van. A föld lakosai akár a sáskák előtte. Az emberek és a gazdagság csak parányi por a mérlegen. Isten nem személyválogató. {1T 536.1}   

A gazdagok birtokukra tekintenek, és így szólnak: „Okosságom szerezte a gazdagságot.” De ki adott nekik erőt a gazdagodáshoz? Isten ruházta rájuk képességeiket: Mégis ahelyett, hogy őt dicsőítenék, magukat dicsérik. Isten megvizsgálja gazdagságukat. Áldások helyett átokban lesz részük. Nem szabad jobban eltűrni a gazdagokban a gonosz, vagy elnyomó tettet, a helyes útról letérést, mint a nincstelenekben. A gazdagok összes kincse, melyet valaha birtokoltak, nem elég értékes, hogy akár a legkisebb bűnt is eltakarja Isten előtt. Az Úr nem fogad el pénzt a bűn váltságául. Isten csakis a bűnbánatot, igaz alázatot, megtört szívet, s a reszketeg lelkületet fogadja el. Senki sem lehet igazán alázatos Isten előtt, csak ha pontosan ezzel a példával jár mások előtt. Isten nem fogad el a bűnbánatnál, bűnvallomásnál, és a bűn elhagyásánál kevesebbet. {1T 536.2}   

Sok gazdag tiltott módszerekkel szerezte gazdagságát, azzal, hogy a maga malmára hajtja a vizet, szegény embertársa vagy testvére elől pedig elzárja. Épp ezek büszkék ravaszságukra, és rámenős üzletemberi mivoltukra. Pedig Isten átka nyugszik meg minden egyes így szerzett forinton, és kezükben gyarapodásán. Mikor megmutatták nekem e dolgokat, felismertem Megváltónk szavainak erejét: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Akikben megvan a vagyonszerzés képessége, szüntelen őrködniük kell, máskülönben rosszra használják képességeiket, és nem tartják be a szigorú becsületességet. Sokan esnek így kísértésbe. Lóvá teszik az embereket, többet kérnek árúikért, mint amennyit érnek, s kapzsi nyereségért feláldozzák férfiasságuk nagylelkű, adakozó, nemes elveit. {1T 537.1}   

Az Úr közölte, hogy sok hitvalló szombattartó annyira szereti a világot, és a világ dolgait, hogy megrontja őket a világ lelkülete és befolyása. Eltűnik jellemükből az isteni vonás, és Sátán jellemvonása lopakodik a helyére. Sátán szándékának szolgájává, a becstelenség eszközévé alakítja őket. Ezek ellentéteként megmutatták nekem a szorgalmas, becsületes szegényt, aki kész segíteni a segítségre szorulót; aki inkább eltűri, hogy gazdag testvérei kihasználják őt, semhogy oly szűkkeblű, vagyonszerző lelkülettel éljen, mint azok. Az ilyen ember jelentéktelen ügyekben is többre becsüli a tiszta lelkiismeretet, az igazságot, mint a gazdagságot. Annyira segítőkészek, annyira minden tőlük telhetőt megtesznek másokért, hogy nem gyűjtenek vagyont, világi birtokuk nem növekszik. Ha jótékony cél kér pénzt vagy munkát, ők az elsők, akik szívükön viselik azt. Felelnek a hívásra, gyakran messze erejükön felül tesznek, megtagadva maguktól valamely szükséges dolgot, hogy teljesítsék adakozó szándékukat. {1T 537.2}   

Mivel csak kevés földi kinccsel dicsekedhetnek, nem tekintik őket elég rátermettnek, okosnak és értelmesnek. Nem tartják őket különösebben értelmesnek, s az emberek talán meg sem becsülik befolyásukat. De hogyan értékeli Isten e szegény bölcseket? Igen becsesek előtte, s bár nem növelik földi vagyonukat, mégis romolhatatlan kincset gyűjtenek a mennyben, így annyival különb bölcsességről tesznek bizonyságot az okos, számító, vagyont halmozó állítólagos keresztényeknél, mint amennyire különb az isteni, az Istenhez hasonló, a földi, testi, sátáninál. Isten az erkölcsi értéket becsüli. Szemében becsesebb a pénzsóvársággal be nem szennyezett, békés, szelíd és alázatos keresztény jellem, mint a színarany, sőt, mint Ofir aranya. {1T 538.1}   

Szigorúbb vizsgálat következik a gazdagokra, mint valaha is volt. Ha kiállják a próbát, ha legyőzik jellemük hibáit, és Krisztus megbízható intézőiként megadják Istennek, ami az övé, akkor majd így szól hozzájuk: „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” {1T 538.2}   

Majd felhívták figyelmemet a hűtlen íntéző példázatára: „Én is mondom nektek: Szerezzetek barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, s aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset?” {1T 538.3}   

Ha az emberek nem adják meg Istennek, amit kölcsönzött, hogy az ő dicsőségére használják, hanem meglopják őt, akkor teljes kudarcot vallanak. Javakat bízott rájuk, amelyeket kihasználhatnak, ha nem mulasztják el a lehetőségeket a jótettekre, és nem szűnnek meg kincseket gyűjteni a mennyben. De ha – mint aki egyetlen talentumot kapott – elássák azt, attól tartva, hogy Istené lesz, amit talentumuk megkeres, akkor nemcsak a keresetet vesztik el, melyet végül a hű szolga kap meg, hanem a tőkét is, melyet Isten adott befektetésre. Mivel meglopják Istent, s nem gyűjtöttek kincset a mennyekben, elvesztik földi vagyonukat is. Nincs helyük a földön, és nincs barátjuk a mennyben, aki befogadná őket az igazak örök hajlékába. {1T 539.1}   

Krisztus kijelenti: „Senki nem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” – Nem szolgálhatják Istent és kincseiket is. „Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kicsúfolták.” Figyeljük meg, mit mondott nekik Krisztus: Ti igaznak mondjátok magatokat, de Isten ismeri szíveteket. Ami az emberek előtt kiváló, (a zsarolással, csalással, elnyomással, vagy más becstelenséggel szerzett vagyon,) Isten előtt utálatos. Most bársonyba, bíborba öltözött gazdagot, és a nyomorult Lázárt említi, akire undor volt ránézni, aki a legmélyebb nyomorban élt, koldulta a gazdag asztaláról lehullott morzsákat, amit a gazdag lenézett. Üdvözítőnk hogyan értékeli őket? Noha Lázár igen szánalomra méltó, szorult helyzetben élt, hite igaz, jelleme értékes volt, Isten látta ezt, és becsesnek tartotta őt. Vette ezt a szegény, megvetett szenvedőt, és a legdicsőbb helyre állította. A könnyű életet kedvelő, köztiszteletnek örvendő gazdagot viszont kirekesztette Isten jelenlétéből, siralmas helyzetbe, kimondhatatlan kínok közé taszította. Isten nem tartotta nagyra kincsét, mert erkölcsileg értéktelen, gyatra jellemű volt. Gazdagsága nem vált előnyére Istennél, tekintélyével sem vívott ki kedvezést a mennyben. {1T 539.2}   

Ezzel a példabeszéddel Jézus arra tanít, miként ítéljék, vagy becsüljék az embereket gazdagságuk, vagy a szerint, hogy mások milyen tiszteletben részesítik őket. Így tettek a farizeusok, akik, noha gazdagok voltak, noha az emberek tiszteletben tartották őket, Isten szemében értéktelenek voltak. Sőt Isten megvetette s elutasította őket; elűzte őket szeme elől, mert nem volt bennük erkölcsi érték, vagy megbízhatóság. Romlottak és bűnösök voltak, Isten előtt utálatosság. A szegény, akit az emberek megvetettek, akitől undorodtak, becses, értékes volt Isten előtt, mert erkölcse megbízható és értékes volt, ami alkalmassá tette a finom lelkűt szent angyalok társaságára, arra, hogy Isten örököse, Krisztusnak pedig örököstársa legyen. {1T 540.1}   

Pál, amikor megbízza Timótheust, figyelmezteti őt azokra, akik nem követik az üdvös igéket, és helytelenül becsülik a gazdagságot. Azt írja: „Ha valaki ellenkezőt tanít, és nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös igéit, és az istenes tanítást, az elvakult, és semmit sem ér. Fölösleges kérdéseken és szavakon nyargal, amiből irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszhiszemű gyanúsítás és zavart eszű, igazság híján levő emberek torzsalkodása származik akik jövedelmi forrásnak tekintik az istenfélő életet. Mindenesetre az istenfélő élet bőséges nyereség forrása, ha megelégedés kíséri. Hiszen, semmit sem hoztunk a világra, és nem is vihetünk el semmit. Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele. Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik, (az ördög) kelepcéjébe, és sok oktalan meg káros kívánságba, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni vágy. Néhányan törik magukat utána, ezért a hittől elpártolnak, és sok bajba keverednek. Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől. Törekedj inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát! Szerezd meg az örökéletet, hiszen erre kaptál elhívást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallomást.” „E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek, és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az (élő) Istenben, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkre. Legyetek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthettek a jövőre és elnyeritek az örök életet.” {1T 540.2}   

Pál igyekezett bevésni Timótheus eszébe annak szükségét, hogy tanításával eltávolítsa az önelégültséget, amely könnyen tőrbe ejti a gazdagokat. Azt képzelik, hogy gazdagságuk miatt különbek, mint a szegények, s harácsoló képességük miatt bölcsebbek s értékesebbek. Röviden – az istenfélelem nyerészkedés számukra. Félelmetes öncsalás ez. Mily kevesen fogadják el Pál Timótheusnak adott megbízását továbbításra a gazdagoknak! Hányan áltatják magukat azzal, hogy vagyongyűjtésűk istenfélelem! Pál int: „Az istenfélő élet bő nyereség forrása, ha megelégedés kíséri.” Bár a gazdagok egész életüket a vagyonszerzés kizárólagos céljára fordíthatják, mégis, mivel semmit sem hoztak a világra, semmit sem vihetnek el. Meg kell halniuk, itt kell hagyjanak mindent, ami annyi erőfeszítésbe került. Kockára tettek mindent, örök javukat, hogy vagyont szerezzenek, így elveszítik mindkét világot. {1T 541.1}   

Pál rámutat, mily kockázatot vállalnak a gazdagodásért. Mégis sokan eltökélten meg akarnak gazdagodni. Ez életcéljuk. Igyekezetükben elkerüli figyelmüket az örök jutalom. Sátán elveszi szemük világát. Bebeszélik maguknak, hogy jó célra kívánják használni a nyereséget. Megerőszakolják lelkiismeretüket, ámítják magukat, és szüntelen kívánják a gazdagságot. Elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek. Feláldozták nemes, magasztos elveiket, feladták hitüket a gazdagságért. És ha nem csalódnak céljuk elérése terén, csalódnak a boldogságban, amelyről feltételezték, hogy a gazdagság meghozza. A gondok beszövik s nyugtalanítják őket. Az irigység szolgáivá tették magukat, s családjukat is erre a rabszolgaságra kényszerítik és az eredmény csupán „sok baj”. „E világ gazdag fiainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek, és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az (élő) Istenben, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkre.” Az emberek ne harácsoljanak össze gazdagságot, hogy ne használják a kielégítő életre, megfosztva magukat az élet kellemes dolgaitól, lényegében rabszolgává válva, hogy meg tudják tartani, vagy növelni, földi kincsüket. {1T 541.2}   

Pál, Isten küldöttje, rávilágít a kincsek egyetlen igaz hasznára, és felszólítja Timótheust, hagyja meg a gazdagoknak, hogy legyenek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és szeretettel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjtenek a jövőre – az idők végére – és elnyerik az örök életet. Pál tanítása tökéletesen egyezik Krisztus szavaival: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékba.” Az istenfélő élet bőséges nyereség forrása. Ez az igazi boldogság, testi-lelki jólétünk titka. {1T 542.1}