A SZOMBAT HELYES MEGÜNNEPLÉSE

1865. december 25-én az Úr megmutatta, hogy igen felületesen ünnepeljük a szombatot. Nem vagyunk serények, hogy elvégezzük világi ténykedésünket a hat munkanap alatt, melyet Isten az embernek adott. Nem ügyelünk hogy a szent nap egyetlen óráját se rontsuk meg, melyet magának tart fenn az ég. Egyetlen emberi dolgot se tartsunk elég fontosnak, hogy megszegjük az Úr negyedik parancsát. Vannak esetek, amikor Krisztus szombaton is engedélyt adott a munkára – ember vagy állat életét megmenteni. De ha anyagi szempontból, hasznunkért sértjük meg a negyedik parancs betűjét, akkor hanyag szombattartók vagyunk, s bűnösök az összes parancsolat megsértésében. Ha egyetlen dologban vétkezünk, vétünk az egész törvény ellen. Hol állunk meg, ha anyagi takarékosságért megtörjük az Úr kifejezett parancsát? Hol húzzuk meg a határt? Ha valamely apró ügyben vétkezel, s úgy tekinted, mintha nem vétkeztél volna különösebben, lelkiismereted megkeményedik, érzékenységed eltompul, míg tovább nem haladsz a megkezdett úton. Jó adag munkát elvégzünk, s míg mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy szombattartók vagyunk, holott Krisztus mértéke szerint megszegjük Isten valamennyi szent parancsát. A szombattartók bűnösök ezen a téren, bár Isten nagyon szabatos. Aki azt gondolja, hogy kis időt megtakarít, vagy előnyhöz juttatja magát, ha kisajátít valamicskét az Úr idejéből, azt előbb-utóbb veszteség éri. Isten nem áldja meg őket, mint szeretné, mert szégyent hoznak nevére, és könnyen veszik törvényeit. Pedig Isten átka száll majd rájuk, s tízszer, hússzor annyit veszítenek, mint amennyit nyernek. „Avagy az ember csalhatja-e az Istent? Ti mégis csaltok engem.” Malakiás 3:8. {1T 531.2}   

Isten hat napot adott az embernek, hogy magának dolgozzon, de egyet magának tartott, melyen különösen tisztelnünk, dicsőítenünk kell őt, és tiszteletben kell tartanunk tekintélyét. Az ember mégis megcsalja Istent; ellop egy kicsit az időből, melyet a Teremtő magának tartott fenn. Isten a hetedik napot pihenésül különítette el az embernek, az ember javára és a maga dicsőségére. Tudja, hogy az embernek szükséges a munkájától és gondjától való megnyugvás. Egészsége és élete veszedelembe kerül, ha nem pihen meg a hat nap munkájától és aggodalmától. {1T 532.1}   

Isten az ember javára vezette be a szombatot. Ha valaki tudatosan megszegi a szent parancsot, mely a hetedik napon megtiltja a munkát, bűnt követ el a menny szemében, mely a mózesi törvény idején oly súlyos volt, hogy a bűnös halálát követelte. S nem csak ennyit kellett elszenvednie; mert Isten nem visz mennybe olyat, aki megszegi szent törvényét El kell szenvednie a második halált, mely Isten törvénye megszegésének teljes, s végső büntetése. {1T 533.1}   

***** {1T 533}