Azok a szombattartók, akik feleségükre hárítják az íntézőség, a sáfárság felelősségét, amikor még maguk is be tudnák tölteni, nem okosan járnak el. Az átruházás nem Istennek tetsző. A férj intézőségét nem lehet átadni a feleségének. Mégis gyakran megkísérlik ezt, mindkét fél komoly kárára. A hívő férj olykor átadja hitetlen élettársának, ezzel remélve kedvében járni, lefegyverezni ellenkezését, s végül rávenni, hogy higgyen az igazságban. De ez nem több, nem kevesebb, mint a béke megvásárlása, vagy a feleség lekenyerezése, hogy higgyen az igazságban. A javakat, melyeket Isten a férjnek kölcsönzött, hogy fejlessze vele az ügyet, annak adja át, aki nem szereti az igazságot. Az ilyen intéző hogyan tud majd elszámolni, amikor a nagy Mester kamatostól számon kéri a magáét. {1T 528.1}
Hívő szülők gyakran átadják birtokukat hitetlen gyermekeiknek, kiengedve kezükből a lehetőséget, hogy megadhassák Istennek, ami az övé. Lerázzák a felelősséget, melyet Isten rájuk ruházott, és az ellenség kezébe helyezik az Isten által őrájuk bízott javakat, hogy adják vissza neki – ruházzák be ügyébe, mikor felszólítja őket. Nem Isten rendje szerinti, ha az ügyeiket igazgatni tudó szülők átadják birtokuk ellenőrzését akár a velük egy hiten levő gyermekeiknek is. A gyermekek nem mindig olyan odaadók a mű iránt, mint kellene, nem járták ki a nehézségek és bajok iskoláját, hogy az örökkévaló kincseket nagyra, a földieket pedig kicsinyre becsüljék. Az ilyenek kezére juttatni a javakat, a lehető legrosszabb ügyintézés. Sátán megkísérti gyermekeiket, hogy a földi dolgokat szeressék, a pénzben bízzanak, s azt gondolják, hogy azon felül alig van szükségük valamire. Mikor nem a maguk igyekezetével szerzett javak birtokába jutnak, csak ritkán bánnak vele értelmesen. A férj, aki átadja birtokát feleségének, szélesre tárja az ajtót felesége megkísértése előtt, akár hívő, akár hitetlen. {1T 528.2}
Ha a feleség hívő, és természettől zsugori, ha hajlamos az önzésre és harácsolásra, sokkal súlyosabb lesz küzdelme, ha férje sáfársága is őrá hárul. Hogy üdvözülhessen, le kell győznie ezen ördögi vonásokat, és isteni Urának jellemét kell követnie. Keresni az alkalmakat, mikor jót tehet másokkal, szerethet másokat, mint Krisztus szeretett minket. Művelje a szeretet becses ajándékát, amely oly igen nagymértékben élt Megváltónkban. Krisztus életét nemes, önzetlen jótettek jellemezték. Egyetlen önző tett sem csúfította életét. {1T 529.1}
Bármi legyen a férj indítéka, rettentő buktatót állított felesége útjába, mely akadályozni fogja győzelmét. Ha a gyermekeknek adta át, ugyanaz a rossz következhet be. Isten belelát indító okaiba. Ha önző, és azért adta át, hogy elfedje irigységét, és kimentse magát az alól, hogy bármit is tennie kelljen az ügy fejlesztéséért, a menny átka kétségtelenül utol fogja érni. Isten belelát a szív szándékaiba s akaratába, és megpróbálja az emberek fiainak céljait. Feltűnő, látható helytelenítése talán nem következik be, mint Ananiás és Zafira esetében, végső soron azonban nem lesz enyhébb a büntetés, mint amely őket érte. Mikor embereket próbáltak megcsalni, Istennek hazudtak. „Aki vétkezik, az meghal.” {1T 529.2}
Az ilyenek nem mennek át jobban az ítélet vizsgáján, mint aki egy talentumot kapott, és elásta a földbe. Mikor kérdőre vonták, Istent vádolta igazságtalansággal: „Eljövén az is, aki az egy talentumot kapta, mondta: Uram tudtam, hogy kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmenvén és elástam a te talentumodat a földbe (ahol Isten ügye nem veheti hasznát), ímé megvan, ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki. Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van… És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Ez az ember attól tartott, hogy ura hasznára lesz, ha kamatoztatja a talentumot. {1T 530.1}
Láttam, hogy sokan kendőbe csavarják, és elásnák a talentumokat. Viselkedésük szerint az Isten ügyébe fektetett minden fillér örökre elveszett számukra. Aki így gondolkodik, annak úgy is van. Nem kapnak jutalmat. Kelletlenül adakoznak, csak, mert kötelezőnek tartják, hogy adjanak valamit. Isten a jókedvű adakozót szereti. Akik azzal álltatják magukat, hogy feleségükre vagy gyermekeikre háríthatják felelősségüket, azokon az ellenség uralkodik. Birtokaik átadása nem csökkenti felelősségüket. El kell majd számolniuk a menny által kezükbe helyezett javakkal, és semmiképp sem bújhatnak ki a felelősség alól, csak amikor visszaadják Istennek, amit őrájuk bízott. {1T 530.2}
A világ szeretete elválasztja az embert Istentől. „Aki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Az emberek képtelenek felismerni az igazságot, míg a világ tartja fogva szeretetüket. A világ befurakodik közéjük és Isten közé, ködösíti látásukat. Annyira elzsibbasztja képességeiket, hogy lehetetlenné válik számukra a szent dolgok felismerése. Isten felhívja őket: „Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket ti kétszívűek. Szomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra.” Akik beszennyezték kezüket a világ szennyével, tisztítsák meg magukat, annak mocskától. Akik azt képzelik, hogy a világot szolgálva, mégis szerethetik Istent, azok hamisan érvelnek. Nem szolgálhatják Istent és a mammont. Ezek felemás gondolkodásúak. A világot szeretik, teljesen elveszítik Isten iránti kötelességük tudatát, s mégis Krisztus követőinek vallják magukat. Se halak, se hús. Ha az igazság tiszta elvei iránti engedelmességgel meg nem mossák kezüket, s meg nem tisztítják szívüket, mindkét világot el fogják veszíteni. „Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is a világban.” Más szavakkal: (Isten) szeretete azzal éri el bennünk a tökéletességet, ha teljes bizalommal tekintünk az ítélet napjára, mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is e világon. „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.” {1T 530.3}
A világ bűnös kívánsága elpusztítja az igazi istenfélelmet. A világ szeretete, és a világ dolgai elválasztanak az Atyától. A világi nyereség mohó kívánása növekedőben van azok között, akik vallják, hogy üdvözítőnk közeli eljövetelét várják. A test kívánsága, a szem kívánsága s az élet kérkedése uralkodik a hitvalló keresztényeken is. Kapzsi kívánással törekednek világi dolgok után, és sokan megszenteletlen nyereségért eladják örök életüket. {1T 531.1}
