A PÉLDAADÁS EREJE

Titusz 2:13–14-ben ezt olvassuk: „Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését. Aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” Ezt a nagy munkát csak azokért végzik el, akik meg akarnak tisztulni, választottai akarnak lenni, és buzgók a jótettekben. Hányan visszariadnak a tisztulás folyamatától! Nem hajlandók az igazság szerint élni, nem hajlandók különcöknek látszani a világ szemében. A világgal való keveredés, ez pusztítja el lelkiségünket, tisztaságunkat és buzgalmukat. Sátán szüntelen gyakorolja hatalmát, hogy tompítsa Isten népe lelkiismeretének érzékenységét a rossz iránt, s megsemmisítse a köztük és a világ között levő megkülönböztető jelet. {1T 274.3}   

Gyakran kapok érdeklődő leveleket a ruházkodásról. Némelyek félreértették, amit írtam. Pontosan ez a csoport nagyon lassú, és rájuk hat utoljára, ők kullognak hátul a tökéletesedésben, akiket a világ divatjai követőiként mutattak be nekem. Másik csoport – a rossz ízlésűek és a rendetlenek – kihasználták, amit írtam, és az ellenkező végletbe estek. Mentesnek tartják magukat a hiúságtól, és mint kevélyekre tekintenek a takarosan és rendesen öltözőkre. Némelyek külön erénynek tartják a hóbortos és rendetlen ruházkodást. Ez az eljárásuk elpusztítja a hitetlenekre gyakorolt hatásukat. Akik javára kellene élniük – undorodva fordulnak el tőlük. {1T 275.1}   

A látomások egyfelől megrótták a hiúságot és a világ divatjainak követését, másrész megrótták azokat is, akik elhanyagolják megjelenésüket, piszkosak és szennyes ruhában járnak. Külön felhívták figyelmemet, hogy a jelen igazság vallóinak különös gondot kell fordítaniuk úgy jelenni meg szombatonként Isten előtt, hogy nyilvánvalóvá tegyék a teremtő iránti tiszteletüket, aki megszentelte e napot, és különleges tisztességet ruházott rá. A szombat tisztelői legyenek tiszták, ruházkodjanak takarosan és rendesen, mert féltőn szerető Isten előtt jelennek meg, akit sért a piszok és rendetlenség, s aki megjegyez minden tiszteletlenséget. Néhányan azt gondolják, hogy helytelen mást tenni fejükre, mint szalmakalapot. Ezek végletekbe esnek. Nem nevezhetjük hiúságnak a rendes, egyszerű szalma vagy selyemkalapot. Hitünk, ha éljük, oly egyszerű ruházkodásra és oly buzgó jótettekre vezet, ami különleges népnek jelöl meg minket. De mikor hátat fordítunk a rendes, takaros ruházkodásnak, gyakorlatilag elhagyjuk az igazságot, mert az igazság soha le nem zülleszt, ha nem csak felemel. A hitetlenek züllötteknek tekintik a szombattartókat. Mikor elhanyagolják ruházatukat, mikor durva, közönséges a modoruk, a hitetlenek csak meggyőződnek e következtetésükben. {1T 275.2}   

Akik az utolsó napok veszedelmei között vallják kereszténynek magukat, és nem követik az alázatos, önmegtagadó mintát, azok csatlakoznak az ellenség soraihoz. Az ellenség a maga alattvalóinak tekinti őket, és olyan fontos szerepet töltenek be terveiben, mint többi alattvalói. Mert élő a nevük, mégis halottak. Ha nem lettek volna hitvalló keresztények, nem követték volna őket. A megszenteletlen hitvallók nincsenek tisztában hatásuk súlyával. Sokkal nehezebbé teszik a csatát azoknak, akik Isten választott népe igyekeznek lenni. Pál írja Titusz 2:15-ben a krisztusváró népnek: „Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal. Senki téged meg ne vessen.” {1T 276.1}   

Mikor a hiúság és a világ divatjainak követése ellen teszünk bizonyságot, kifogásokkal és önigazulással találjuk szemben magunkat. Egyesek másokra hivatkoznak. Ez és ez a testvérnő abroncs szoknyát visel. Ha helytelen, hogy én viselem, helytelen az is, ha ő hordja. A gyermekek más szombattartó szülők gyermekeikre hivatkoznak. A testvér a gyülekezet gondnoka. Lányaik krinolint hordanak. Miért nagyobb bűn, ha én hordom, mintha ők? Akik példaadásukkal érvekkel látják el a megszenteletlen életű hitvallókat azok ellen, akik választottak szeretnének lenni, botlás kövét helyezik a gyöngék elé. Példaadásukkal Istennel kell elszámolniuk. Gyakran megkérdeznek: „Mi a véleményed az abroncsos szoknyáról?” Azt felelem, hogy átadtam nektek az üzenetet, a mit kaptam. Megmutatták nekem, hogy az abroncsok szégyenteljesek, s a legkevésbé se adjunk helyet az ilyen nevetségességig vitt divatnak. {1T 276.2}   

Gyakran meglepetten hallom, hogy White testvérnő szerint nem helytelen kis abroncsokat viselnünk. Én ezt soha ki nem ejtettem a számon. Azok után, amit a krinolinokról láttam, semmi rá nem venne, hogy bárkit a legkevésbé is viselésükre buzdítsak. A vastag vattázás és az abroncsok ugyanolyan feleslegesek. Aki formált minket, nem tervezte, hogy szoknya abroncsok vagy hasonló dolgok torzítsanak el minket. Isten népét azonban már oly régen a világ kitalálásai és divatjai vezetik, hogy nem hajlandóak elszakadni, függetlenné válni tőlük. Mikor a Szentírást tanulmányozom, megriadok Istennek ez utolsó időben élő Izráele miatt. Serkenti őket, hogy meneküljenek a bálványimádóktól. Attól félek, hogy alszanak, s annyira hasonlók a világhoz, hogy nehéz lenne különbséget tenni, ha valaki Istent szolgálja, és ha nem. Krisztus és népe között nő a szakadék, a világ és közöttük pedig csökken. Krisztus hitvalló népe és a világ között csaknem eltűntek a megkülönböztetés jelei. Akárcsak az ősi Izráel, követik a körülöttük élő nemzetek förtelmeit. {1T 276.3}   

A szerint a világosság szerint, melyet megmutattak nekem, az abroncsos szoknyák szemérmetlenek, fertelmek. Isten népe tévútra lép, ha a legkisebb mértékben is követi vagy eltűri a divatot. Akik Isten választott, különleges népének vallják magukat, el kell vetniük az abroncsokat. Viseletük legyen az abroncsokat viselők harsogó megrovása. Van, aki kényelem miatt hordja. Sokat utazom, s eleget láttam az abroncsok okozta kényelmetlenségekből. Akik egészségükre hivatkoznak, télen is abban járnak, amikor pedig veszélyesebbek, mint a vattázott szoknyák. Ha kocsikon és postakocsikon utaztunk, gyakran felkiáltottam: Szemérem, hol a pirulásod! Nagy csoportokat láttam kocsikba zsúfolódni, és hogy beférhessenek, fel kellett emelniük, s úgy fordítani az abroncsokat, ami szemérmetlen. Az abroncsok viselői tízszer annyit mutogattak alakjukból, mint akik nem viselnek abroncsot. Ha nem ez lenne a divat, lepisszegnék azokat, akik ily szemérmetlenül mutogatják magukat, de az illendőséget és a szemérmet fel kell áldozniuk a divat istenének. Mentse meg népét az Úr ettől a súlyos vétektől! Isten nem könyörül meg azokon, akik a divat szolgái akarnak lenni. De, ha fel is tételeznénk, hogy kissé kényelmesebb az abroncs viselése, ez nem bizonyítja, hogy helyes viselni őket. Csak változzon meg a divat, nem emlegetik többé a kényelmet. Isten gyermekeinek kötelessége feltenni a kérdést: Mennyiben váltam el a világtól? Inkább viseljünk el kényelmetlenséget és maradjunk a biztos úton. Milyen kereszteket visel Isten népe? Összevegyülnek a világgal, osztoznak lelkületében, s úgy öltöznek, beszélnek és tesznek, mint a világiak. {1T 277.1}   

Olvassátok el 1Timóteus 2:9–10. versét: „Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel. Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.” 1Péter 3:3–5 is erről ír. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek.” {1T 278.1}   

Nagy a példamutatás hatalma. A. testvérnő vakmerően kisméretű abroncsot vesz fel. B. testvérnő így szól: Ha neki nem bűn, nekem sem az, és kissé nagyobbat vesz magának. C. testvérnő utánozza A. és B. példáját, még nagyobbat vesz, mint az előbbi kettő, de mindhárom elégedet, hogy abroncsuk kicsi. {1T 278.2}   

Nehéz csata előtt állnak azok a szülők, akik meg szeretnék tanítani gyermekeiket a világ divatja követésének gonosz voltára. A gyermekek ezt vetik ellen: „De anyám, A., B., és C. testvérnő abroncsot hord. Ha nekem bűn. nekik is az.” Mit is mondhat a szülő? Járjanak gyermekeik előtt helyes példával. Bár Krisztus hitvalló követőinek példája arra a gondolatra készteti a gyermekeket, hogy szüleik tilalmai túl óvatosak és szigorúak, Isten mégis meg fogja áldani lelkiismeretes igyekezetüket. Ha a szülők nem határozottak és szilárdak, a gyermekeket elsodorja az ár, mert Sátán és gonosz angyalai hatnak gondolataikra, s a meg nem szentelt hitvallók példája igen megnehezíti számukra a győzelmet. A hívő szülőknek mégis Istenbe vetett hittel, és buzgó imával kell előretörniük a kötelesség göröngyös útján. A kereszt útja előre, felfelé vezet. Mikor ezen az úton haladunk, keresve a felülről származó dolgokat, hagyjuk egyre messzebb magunk mögött a világ dolgait. Míg a világ s az érzéki hitvallók lefelé rohannak az ösvényen a halálba, a felfelé haladók feszítsék meg erejüket, nehogy a többiek magukkal sodorják őket. {1T 278.3}   

A világ gyermekeit a sötétség gyermekeinek nevezik. A világ istene megvakítja őket, s a sötétség fejedelmének lelkülete vezeti őket. Nem lelik örömüket a mennyei dolgokban. A világosság gyermekei a mennyeiekre rögzítik szeretetüket. Engednek a parancsnak: „Menjetek ki közülük, és szakadjatok el.” Ezt követi a feltételhez kötött ígéret: „Magamhoz fogadlak titeket.” Krisztus kezdettől fogva kiválasztotta népét a világból, és elvárta, hogy váljanak el tőlük, ne legyen közösségük a sötétség meddő cselekedeteivel. Ha szeretik Istent és megtartják parancsait, távol maradnak a világ barátságától és élvezeteitől. Hogyan egyeznék meg Krisztus Béliállal? {1T 279.1}   

Ezsdrás próféta, s a zsidó gyülekezet más hű szolgái elképedtek, mikor a fejedelmek azzal mentek hozzájuk: „Izráel népe, a papok és a léviták nem különítették el magukat e tartományok népeitől.” „Mindazok után pedig, amik ránk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, ami Istenünk, jobban kedvezél nekünk, sem mint bűneink miatt érdemeltük volna, s adád nekünk e maradékot. Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez utálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni ránk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen? Óh, Uram Izráel Istene! Igaz vagy te, mert meghagytál minket maradék gyanánt, mint e mai nap bizonyítja. Ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!” Ezsdrás 9:1, 13–15. {1T 279.2}   

2Krónika 36:14–16. „Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undoksága szerint, és megfertőztették az Úr házát, amelyet megszentelt Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene, elküldte hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez az Ő népének és az ő lakóhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem volt segítség.” {1T 280.1}   

3Mózes 18:26–27. „Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. (Mert mindezeket az utálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van; és förtelmessé lőn az a föld.)” {1T 280.2}   

5Mózes 32:16–22. „Idegen istenekkel ingerelték utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek: újaknak, aki csak most támadtak, akiket nem rettegtek a ti atyáitok. A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted; megfeledkeztél Istenről, aki nemzett téged. Látta ezt az Úr és megutálta bosszúságában az ő fiait és leányait, és monda: Elrejtem orcámat előlük, hadd látom, mi lesz a végük? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, akiben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, ami nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerelem őket ami nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomban, és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.” {1T 280.3}   

Ez Isten ősi Izráelhez intézett figyelmeztetése. Nem Isten szeszélye miatt kellett oly soká vándorolniuk a pusztában. Isten egyenesen az ígéret földjére vezette volna őket, ha engedelmesek lettek volna, és szerették volna Isten vezetését. De mivel oly sokszor megbántották őt a pusztában, megesküdött, hogy nem teszik be lábukat nyugalmába, csak a kettő, aki teljes szívvel követte őt. Isten elvárta népétől, hogy egyedül benne bízzék. Nem akarta, hogy azoktól kapjanak segítséget, akik nem szolgálják őt. {1T 281.1}   

Olvassátok el Ezsdrás 4:1–5-öt. „Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének; menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nekik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképpen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük, s neki áldozunk Esárhaddon, Assíria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket! És monda néki Zorobábel és Jésua és Izráel családjainak többi fői: Nem veletek együtt kell nekünk házat építeni Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, amiképpen megparancsolta nekünk a király, Czírus, Persia királya. És igyekezének e tartományok népe megkötni Júda népének kezét és elrémíteni azt az építéstől, és felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Czírusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.” {1T 281.2}   

Ezsdrás 8:21–23. „Ekkor böjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családjainknak, és minden marháinknak. Mert szégyelltem kérni a királytól sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt. És böjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.” {1T 282.1}   

A próféta és a fejedelmek nem tekintették a föld népét az igaz Isten imádóinak, s bár a föld népe barátaiknak vallotta magát, és segíteni akart, mégsem mertek egyesülni velük semmiben, ami Isten imádásával összefügg. Mikor Jeruzsálembe vonultak, hogy templomot építsenek Istennek, visszaállítsák imádatát, nem kérték az útra a király védelmét, hanem böjttel és imával keresték az Úr segítségét. Hitték, hogy Isten megvédi és felvirágoztatja szolgáit, amikor neki akarnak szolgálni. Mindenek Alkotója, imádásának megalapításához, nem szorul ellenségei segítségére. Nem kéri a gonoszok áldozatát, s nem fogadja el azok adományát, akiknek más istenük van az Úr előtt. {1T 282.2}   

Gyakran halljuk a megjegyzést: „Nagyon zártkörűek vagytok.” Népünk minden áldozatra kész, hogy embereket mentsen meg, vagy vezessen az igazsághoz. Mégsem merünk egyesülni velük, nem merjük azt szeretni, amit ők szeretnek, mert akkor Isten ellenségei lennénk. {1T 282.3}   

Ha elolvassuk a következő szövegeket, látni fogjuk, hogyan tekintette Isten az ősi Izráelt: {1T 282.4}   

Zsoltár 135:4. „Mert kiválasztá magának az Úr Jákobot, Izráelt a saját örökségéül.” {1T 282.5}   

5Mózes 14:2 „Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, amelyek a föld színén vannak.” {1T 282.6}   

5Mózes 7:6–7. „Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy népe légy néki, minden nép közül, e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; hisz minden népnél kevesebben vagytok.” {1T 283.1}   

2Mózes 33:16. „Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e föld színén van.” {1T 283.2}   

Mily gyakran fellázadt az ősi Izráel, mily gyakran érték büntetések – ezrek haltak meg, mert nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, aki kiválasztotta őket. Az utolsó időkben Isten Izráele szüntelen abban a veszélyben forog, hogy összevegyül e világgal, és elveszíti az összes jelét annak, hogy ők Isten választott népe. Olvassátok el újra Titusz 2:13–15-öt. Ez a szöveg az utolsó napokhoz vezet el minket, amikor Isten választott népet tisztít meg magának. Ne ingereljük őt, mint az ősi Izráel tette! Ne zúdítsuk haragját magunkra – ne szakadjunk el tőle, hogy összekeveredünk a világgal, és a körülöttünk élők utálatosságait kövessük. {1T 283.3}   

Az Úr elkülönítette magának a hűségeseket. Mind az Ó-, mind az Újszövetség világosan és határozottan megparancsolja az Istennek szentelést és a világtól elkülönülést. Válaszfal áll – melyet maga az Úr alapozott meg – a világ dolgai, és azok közt a dolgok közt, amelyeket kiválasztott e világból, és magának szentelt meg. Isten népének különleges a hivatása és jelleme, különlegesek a kilátásaik, és ezek a különösségek különböztetik meg őket a többi embertől. Isten valamennyi földi gyermeke egyetlen testet alkot kezdettől az idők végéig. Egy a fő, ő irányítja és igazgatja a testet. Azok az utasítások, melyek az ősi Izráelnek szóltak, Isten népének szólnak ma is – különüljetek el a világtól. Az egyház mindenható feje nem változott meg. A keresztények mai élete nagyon hasonlít az ősi Izráel pogányság követéséhez. Kérlek, olvassátok el első Korinthus tízedik fejezetét, különösen a 6–15-ig. {1T 283.4}   

„Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és fölkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen esett rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Azért, szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást. Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok.” {1T 284.1}   

1János 3:1. „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt.” {1T 284.2}   

1János 2:15–17. „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik e világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. Ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” {1T 284.3}   

2Péter 2:20. „Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek. Az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.” {1T 284.4}   

Jakab 4:4. „Parázna férfiak és asszonyok nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” {1T 285.1}   

Jakab l:27. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez, meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartatni magát e világtól.” {1T 285.2}   

Titus 2:12. „Arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelen világon.” {1T 285.3}   

Róma 12:2 „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” {1T 285.4}   

János 17:14,15,17. „Én a te igéidet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Szenteld meg őket a te igazságoddal; a te igéd igazság.” {1T 285.5}   

Lukács 6:22–23. „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek, mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.” {1T 285.6}   

János 15:16–19. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt ti nálatoknál.” {1T 285.7}   

1János 4:4–5. „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, mint aki e világban van. Azok e világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.” {1T 285.8}   

1János 2:5–6. „Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk: Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” {1T 286.1}   

1Péter 2:9. „Ti pedig választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” {1T 286.2}   

Ha Isten szavát olvassuk, igen világosan kitűnik, hogy népének különlegesnek, megkülönböztethetőnek kell lennie a körülöttük levő hitetlen világtól. Helyzetünk érdekfeszítő és félelmetes. Az utolsó időkben élünk, igen fontos tehát, hogy kövessük Krisztus példáját, úgy tegyünk, amint Ő cselekedett. „Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” Nem szabad emberek véleményének és okosságának irányítani s vezetnie minket. Ez mindig távolra vezet a kereszttől. Bárcsak mindnyájan megértenénk, hogy csakis azért tudunk békében és biztonságban élni ellenségeink között, mert az Úr uralkodik. Meg kell elégednünk azzal, hogy szegények és megvetettek legyünk az emberek között, míg a harc véget nem ér, és ki nincs vívva a győzelem. Krisztus felhívja tagjait, hogy távozzanak közülük, váljanak el a világ barátságától és lelkületétől. Erejük és hatalmuk abban rejlik, hogy Isten kiválasztotta és elfogadta őket. {1T 286.3}   

Isten Fia mindenek örököse volt, és neki ígérték a világ országai fölötti uralkodást és dicsőséget. Mégis, mikor megjelent a világon, gazdagság és dicsőség nélkül jelent meg. A világ nem értette meg Atyjával való egységét. Isteni jellemének kiválósága, dicsősége rejtve volt előttük. Ezért „utált és az emberektől elhagyott volt”. „Azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől.” Ahogyan Krisztus a világon élt, követőinek is úgy kell viselkedniük. Isten fiai ők, Krisztus örököstársai – övék lesz az ország. A világ nem érti meg jellemüket és szent hivatásukat. Nem érti befogadásukat Isten családjába. A világ előtt nem nyilvánvaló az Atyával és Fiúval való egységük és közösségük. Noha látják alázatukat és gyalázatukat, nem tűnik ki, kicsodák, vagy kik lesznek később. Idegenek nekik. A világ nem ismeri őket, és nem értékeli indítékaikat, amelyek cselekvésre késztetik az Úrban hívőket. {1T 286.4}   

A világ megérik a pusztulásra. Isten csak rövid ideig viseli el a bűnösöket. Ki kell inniuk Isten haragjának tüzes borát, amelyet nem enyhít könyörülettel. Akik Isten örököseivé, s a halhatatlan örökségben Krisztus örököstársaivá kívánnak lenni, azok különlegesek lesznek. Igen, annyira különlegesek, hogy Isten rájuk helyezze pecsétjét, mint akik az övéi, teljesen az övéi. Azt hiszitek, hogy Isten elfogad, megtisztel és elismer olyan népet, amely annyira elvegyül a világgal, hogy csak a nevük más? Olvassátok el újra Titus 2:15–15-öt. Rövidesen kiderül, ki áll az Úr oldalán és ki nem szégyelli Jézust. Akikben nincs meg az erkölcsi bátorság, hogy lelkiismeretesen a hitetlenekkel ellentétes álláspontot foglalják el, és maguk mögött hagyják a világ divatjait, és nem követik Krisztus igénytelen, magát megtagadó életét, azok szégyellik őt és megvetik példáját. {1T 287.1}   

***** {1T 287}