KÖTELESSÉGÜNK A SZEGÉNYEK IRÁNT

Többször kérdeznek, mi a kötelességünk a harmadik angyal üzenetét elfogadó szegények iránt. Mi is régóta szerettük volna tudni, hogyan bánjunk a szombatot elfogadó szegény családokkal. 1861. augusztus 3-án, Roosevelten, az Úr tudomásomra hozott néhány dolgot a szegények felől. {1T 272.1}   

Isten nem várja el testvéreinktől, hogy az üzenetet elfogadó összes szegény családról gondoskodjanak. Ha ezt tennék, lelkészeink nem hatolhatnának be új területekre, mert kiürülne a kincstár. Sokan azért szegények, mert nincs bennük szorgalom, nem tudják beosztani jövedelmüket, nem tudják helyesen használni javaikat. Ha segítenénk őket, csak ártanánk nekik. Van, aki mindig is szegény marad. Ha a legjobb lehetőségek nyílnának előttük, az sem segítene rajtuk. Képtelenek számot vetni kiadásaikkal, s mindent elköltenének, ami kezük ügyébe kerül, akár sok, akár kevés. Némelyek mit sem tudnak az igénytelenségről és takarékosságról, hogy el ne adósodjanak, s félretegyenek a szűkös időkre. Ha a gyülekezet segítségükre sietne, ahelyett, hogy erejükre hagyná őket, csak ártana nekik, mert a gyülekezettől várnák a segítséget. Ha gondoskodunk róluk, igényesek és pazarlók lesznek. Ha nem kapnak segítséget rendszeresen, Sátán megkísérti őket, irigyek és testvéreik lelkiismerete lesznek, attól tartva, hogy a testvérek elmulasztanak mindent megtenni értük. Holott a hibát ők követik el. Hagyják áltatni magukat. Nem ők az Úr szegényei. {1T 272.2}   

Isten igéjének szegények segítéséről szóló utasításai sem ilyenekre vonatkoznak, hanem a szerencsétlenekre és lesújtottakra. Isten gondviselése megpróbáltatást bocsát némelyekre, hogy megvizsgáljon és kipróbáljon másokat. Az özvegyek és betegek azért vannak a gyülekezetben, hogy áldásnak bizonyuljanak. Azoknak az eszközöknek egyike ők, amiket Isten választ Krisztus hitvalló követői igaz jellemének alakítására, s hogy tettekre serkentse bennük szánakozó Üdvözítőnk becsese jellemvonásait. {1T 273.1}   

Sokan, akik alig tudják megkeresni betevő falatjukat, elhatározzák, hogy megnősülnek, és családot alapítanak, holott tudják, hogy nincs mivel eltartani őket. Ami még ennél is rosszabb, nem osztják be jövedelmüket. Családjukban minden tettük követi a laza, hanyag szokásokat. Vajmi kevés az önuralmuk. Szenvedélyesek, türelmetlenek, ingerlékenyek. Mikor elfogadják az igazságot, azt gondolják, hogy joggal várhatják gazdagabb testvéreik segítségét. S ha várakozásukban csalódnak, panaszkodnak a gyülekezetre, s vádolják, hogy nem hitük szerint élnek. Kinek kell megszenvednie ezt a helyzetet? Ki kell talán szipolyoznunk Isten ügyét, s kimerítenünk a különböző területek kincstárát, hogy ezekről a nagy, szegény családokról gondoskodhassunk? Semmi esetre sem. A szülőknek kell megszenvedniük a dolgot. Legtöbbször nem sínylődnek jobban, mint mielőtt elfogadták volna a szombatot. {1T 273.2}   

Gonoszság bujkál a szegények némelyike körül, amely egészen bizonyosan vesztüket fogja okozni, ha le nem győzik. Durva faragatlan szokásaikkal fogadták el az igazságot, és időbe kerül, míg rájönnek durvaságukra, és hogy ez nem felel meg Krisztus jellemének. Kevélynek tartják azokat, akiknek élete rendezett, modora kifinomult. Olykor hallani tőlük: „az igazság mindnyájunkat egyenlő szintre hoz le.” Ámde óriásit téved, aki azt gondolja, hogy az igazság lezülleszt. Ellenkezőleg. Az igazság felemel, kifinomítja ízlésünket, megszenteli gondolatainkat, s ha életünkben megvalósítjuk, fokozatosan előkészít bennünket a mennyei angyalok társaságra Isten városában. Az igazság célja az, hogy valamennyiünket magas színvonalra emeljen. {1T 274.1}   

A tehetősebbeknek mindig nemes, nagylelkű szerepet kell vállalniuk, mikor szegényebb testvéreikről van szó. Azon kívül jó tanáccsal kell ellátniuk őket, és aztán hagyniuk, hogy átverekedjék magukat az élet csatáin. Azt azonban világosan megérttették velem, hogy a legkomolyabb kötelesség nyugszik a gyülekezeten. Lelkiismeretesen gondoskodjanak az elhagyott özvegyekről, árvákról és betegekről. {1T 274.2}   

***** {1T 274}