RABSZOLGASÁG ÉS A HÁBORÚ

Isten a rabszolgaság súlyos vétkéért bünteti nemzetünket, északot, amiért oly sokáig eltűrte, hogy a déliek túljárjanak az eszén, és fejére nőjenek. {1T 264.1}   

Az 1861. augusztus 3-án a New York állambeli Rooseveltben tartott értekezleten, amikor testvéreink megalázkodásra, böjtre és imára gyűltek össze az elkülönített napon, az Úr Lelke nyugodott meg rajtunk, s én látomásban ragadtam el. Megmutatták nekem a rabszolgaság bűnét, amely hosszú ideje átka nemzetünknek. A menekült rabszolgák törvénye szándékosan azt akarja elérni, hogy kiirtsa az emberből a szeretet minden nemes gondolatát, mely az elnyomott és szenvedő rabszolga iránt támadna szívében. E törvény homlokegyenest ellenkezik Krisztus tanításával. Isten ostora most észak hátán csattog, amiért oly sokáig alávetették magukat a rabszolgatartás térhódításának. Nagy az északi rabszolgatartást pártoló emberek bűne. Támogatták dél bűnét – jóváhagyták a rabszolgatartás kiterjesztését. Oroszlánrészük volt abban, hogy a jelenlegi nyomorúságos helyzetbe juttassák a nemzetet. {1T 264.2}   

Megmutatták nekem, hogy sokan nem tudják, mekkora veszedelem tört ránk. Azzal álltatják magukat hogy hamarosan rendezik a nemzet nehézségeit, hogy hamarosan véget ér a zűrzavar és háború. Holott mindenki meg fog győződni róla, hogy nagyobb horderejű az ügy, mint gondolták. Sokan északra tekintettek, hogy majd síkra száll, és véget vet a vitának. {1T 264.3}   

Az Úr felhívta figyelmemet az ősi Izráelre, amikor Egyiptom szolgaságban tartotta őket. Az Úr Mózesen és Áronon át küzdött szabadításukért. Csodákat tettek a fáraó előtt, meggyőzni őt, hogy e két férfit kifejezetten azért küldte, hogy szólítsák fel a fáraót Izráel szabadon bocsátására. De a fáraó szíve meg keményedett Isten hírnökei ellen. Bebeszélte magának, hogy nem történtek csodák. Ezért az egyiptomiaknak bőrükön kellett érezniük Isten büntetéseit. Csapások zúdultak rájuk, s míg a csapások súlya alatt nyögtek, a fáraó beleegyezett, hogy útjára engedi Izráelt. De mihelyt szenvedésük oka elmúlt, szíve újra megkeményedett. Tanácsadói és főemberei megkeményítették magukat Isten ellen, és természetes okokkal magyarázták a csapásokat. Minden következő csapás súlyosabb volt az előzőnél, mégsem engedték el Izráel gyermekeit, míg az Úr angyala le nem vágta az egyiptomiak elsőszülöttét. A király trónjától kezdve a legszerényebb emberig mindenki sírt, gyászolt. A fáraó ekkor megparancsolta, hogy bocsássák el Izráelt. De miután eltemették halottjaikat, megbánta, hogy futni hagyta őket. Tanácsadói és főemberei igyekeztek magyarázatot találni gyászuk okozójára. Nem ismerték el, hogy a csapás Istentől jött, ezért üldözőbe vették Izráel gyermekeit. {1T 264.4}   

Mikor az izraeliták megpillantották az üldöző egyiptomi sereget – némelyek lovon, némelyek hadi szekereken, de mind fegyveresen – inukba szállt a bátorság. Előttük a Vörös tenger, hátukban az egyiptomi sereg. Nem láttak kiutat. Az egyiptomiak diadalordításban törtek ki, amikor észrevették, hogy Izráel hatalmukban van. Az izraeliták igen megrémültek. Az Úr azonban megparancsolta Mózesnak, hogy szólítsa fel Izráelt, hogy menjenek előre, ő pedig emelje balját a tenger fölé, és válassza ketté. Úgy is tett. Lám, a tenger kettévált, és Izráel gyermekei száraz lábbal keltek át. A fáraó oly sokáig ellene állt Istennek, és megkeményítette szívét hatalmas, csodálatos tettei ellen, hogy vakon robogott az útra, amelyet Isten csodával készített népe számára. Az Úr újra parancsolt Mózesnek, hogy nyújtsa ki kezét a tengerre. A víz visszaáramlott régi helyére. Rázúdult az egyiptomi seregre, és valamennyien belefulladtak a tengerbe. {1T 265.1}   

Ezt a jelenetet mutatták meg nekem a rabszolgaság önző szeretete, és az elszánt lépések – melyeket a déliek tennének a rabszolgaság fenntartására – és a félelmetes elszánt tettek szemléltetésére, amelyeket elkövetnének, mielőtt behódolnának. A rabszolgarendszer az állatok színvonalára züllesztette az embereket, és a rabszolgatartók többsége annak is tekinti rabszolgáit. A rabszolgatartók lelkiismerete érzéketlenné, keményé vált, akárcsak régen a fáraóé. Ha kényszerítik őket, hogy szabadítsák fel rabszolgáikat, elveiken ez mit sem változtatna, és ha hatalmukban állna, éreztetnék erejüket a rabszolgákkal. Lehetetlennek tűnt előttem, hogy beszüntessék a rabszolgaságot. Csakis Isten szabadíthatja ki a rabszolgát elszánt, hajthatatlan elnyomóik kezéből. A rabszolgákkal való kegyetlenséget jogosan azok számlájára lehet írni, akik ezt a rendszert támogatták, akár déliek, akár északiak legyenek is. {1T 266.1}   

Az Úr megmutatta nekem északot és delet. Északot félrevezették a déliek felől, mert a déliek jobban felfegyverkeztek, mint azt elismerik. A legtöbb férfi jártas a fegyverforgatásban, némelyik a csatatéri tapasztalatból, mások pedig, mert rendszeresen vadászni járnak. Ezen a téren fölényben állnak az északiakkal, noha általában nem oly bátrak és kitartóak, mint az északiak. {1T 266.2}   

Láttam a manassasi szerencsétlen csatát. Igen izgalmas, lesújtó kép volt. A déli seregnek mindenben fölénye volt, és készen álltak a szörnyű küzdelemre. Az északi hadak diadalmasan nyomultak előre, bizonyosak voltak, hogy győzni fognak. Sokan vakmerően, dicsekedve meneteltek előre, mintha már övék lenne a győzelem. Mikor a csatatér felé közeledtek, sokan csaknem kidőltek a fáradtságtól és szomjtól. Nem gondolták, hogy ily heves ütközetbe mennek. Belerohantak a csatába, és bátran, elszántan harcoltak. Holtak és sebesültek hevertek mindenfelé. Mind az északiak, mind a déliek súlyos veszteséget szenvedtek. A déliek kezdtek kifáradni, s rövidesen hátrább szorították volna őket. Az északiak előretörtek, bár súlyos veszteséget szenvedtek. Akkor angyal szállt le, és hátrafelé intett a karjával. A sorok rögtön összezavarodtak. Az északiak azt hitték, hogy csapataik visszavonultak, pedig nem ez történt. Gyors visszavonulás következett. Hihetetlennek tűnt ez előttem. {1T 266.3}   

Azután megmagyarázták, hogy nemzetünk Isten kezében van, aki nem tűri, hogy gyorsabban nyerjék a csatákat mint elrendelte. S nem hagyja, hogy az északiak többet veszítsenek, mint bölcsessége bűneik büntetésére méltányosnak tart. Ha az északiak fáradtan és kimerülten tovább törtek volna, a rájuk váró sokkal súlyosabb harc és pusztulás dél nagy diadalát okozta volna. Isten ezt nem engedte meg, angyalt küldött közbeavatkozni. Az északiak hirtelen visszavonulását senki sem érti meg. Nem tudják, hogy Isten keze okozta. {1T 267.1}   

A déliek vesztesége oly súlyos volt, hogy elment a kedvük a dicsekvéstől. A halottak, haldoklók és sebesültek látványa elvette kedvüket, hogy diadalt üljenek. Súlyos veszteségük, mikor övék volt minden előny, és az északiaké az összes hátrány, erősen zavarba ejti őket. Tudják, hogy ha egyenlő esélyekkel harcolnak, kétségkívül az északiaké lesz a győzelem. Egyetlen reményük, ha nehezen megközelíthető helyeket foglalnak el, és a hadiszerek tömegeivel pusztíthatnak mindenfelől. {1T 267.2}   

A déliek a lázadás kezdete óta állig felfegyverkeztek. Ha akkor az északiak határozott lépéseket tettek volna, gyorsan összeomlott volna a lázadás. De ami kezdetben kicsiny volt, azóta megerősödött s megszaporodott, míg végül nagy és hatalmas nem lett. Más nemzetek élénken figyelik nemzetünket. Nem adták tudtomra, milyen szándékkal; és komoly előkészületeket tesznek valamire. Nagy a zavar és az aggodalom az északi férfiak körében. Ott vannak soraikban a rabszolgatartás pártiak és az árulók. Noha állítják, hogy az államszövetség mellett állnak, befolyásolják a délnek kedvező döntéseket. {1T 267.3}   

A föld lakosait a legnagyobb zavarodottságban láttam; háborút, vérontást, nyomort, nélkülözést, éhínséget és járványokat. Mikor ezek vették körül Isten népét, kezdtek összetartani, és félretették apró nézeteltéréseiket. Nem méltóságuk, hanem mély alázat uralta őket. A szenvedés, felfordulás és nélkülözés visszahelyezték trónjára az értelmet. A szenvedélyes, dühödt és ésszerűtlen emberek kijózanodtak, megfontoltan és bölcsen cselekedtek. {1T 268.1}   

Azután másra terelték figyelmemet. A béke rövid időszakát láttam. Újra megmutatták nekem a föld lakosait, és újra minden a legnagyobb zűrzavarban volt. A harc, a háború, éhínséget okozott. A nyomor és vérontás járványokat idézett elő. „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt, és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek.” {1T 268.2}   

***** {1T 268}