SZEMÉLYES ÉLMÉNY

1860. szeptember 20-án megszületett negyedik gyermekem, John Herbert White. Mikor három hetes volt, férjemet kötelessége szólította hogy elutazzon. Az értekezleten elhatározták, hogy Loughborough testvér menjen nyugatra, ő pedig keletre. Néhányan nappal azelőtt, hogy útra kellett volna kelniük, férjem igen nyomott hangulatban volt. Rövid ideig azon töprengett, hogy lemond az utazásról, de kötelességérzete visszatartotta. Tudta, hogy valamilyen feladat vár rá, de a sötétség felhői vették körül őt. Nem találta helyét, és aludni sem tudott. Gondolatai szüntelen nyugtalanok voltak. Elmondta testvéreinknek, hogy valami nyugtalanítja, és Loughborough és Cornell testvérrel az Úr elé borultak tanácsot kérni. Az ima hatására a felhők szerteoszlottak, és tiszta fény ömlött férjemre. Az a gondolata támadt, hogy az Úr Lelke nyugatra küldi, Loughborough testvért pedig keletre. Ettől kezdve határozottan látták kötelességüket, és aszerint is tettek. {1T 244.1}   

Férjem távollétében imádkoztunk, hogy az Úr tartsa és erősítse meg őt. Megnyugodtunk, bizonyosak voltunk, hogy Isten vele lesz. Egy héttel azelőtt, hogy Maurtonba kellett ellátogatnia, leveleket kaptunk kiadásra G. testvérnőtől, amelyek állítólag az Úrtól kapott látomásai voltak. E levelek olvasása igen levert minket, mert tudtuk, hogy nem az igazi forrásból származtak. Mivel férjemnek fogalma sem volt, mire fog bukkanni Maurtonban, attól tartottunk, hogy készületlenül éri a vakbuzgóság, és elcsügged. Oly sok hasonló eseten mentünk át korábban, és annyit szenvedtünk zabolátlan, megzabolázhatatlan lelkektől, hogy féltünk érintkezésbe kerülni velük. Felkértem a battle creeki gyülekezetet, hogy imádkozzon férjemért, és a családi oltárnál is buzgón kerestük érte az Urat. Megtört szívvel, sok könnyhullatással reszketeg hitünket Isten ígéretére igyekeztünk rögzíteni, s bizonyítékot kaptunk, hogy az Úr hallotta imáinkat, és férjem mellett áll tanácsot és bölcsességet ad neki. {1T 244.2}   

Míg bibliaverset kerestem Willienek, hogy fejből megtanulja a szombatiskolára, ez a szöveg ragadta meg a figyelmemet: „Jó az Úr, menedék a szorongatás napján. Jól ismeri a benne bízókat.” E szavak olvasásán sírás fogott el, annyira helyzethez illő volt. Minden gondolatommal aggódtam férjemért és a wisconsini gyülekezetért. Férjem ottléte alatt tudatában volt Isten áldásának. Az Úr menedéke volt a szorongatás napján, és támogatta őt szárnyaló Lelkével, míg erős bizonyságot tett, az ott uralkodó vakbuzgóság ellen. {1T 245.1}   

Mialatt Macfordban (Wisconsin állam) tartózkodott, férjem levelet írt nekem, amelyben kijelentette: „Attól tartok, hogy nincs minden rendjén odahaza. Előérzetek gyötörnek kisbabánkkal kapcsolatban.” Míg otthon maradt családjáért imádkozott, az az érzete támadt, hogy a gyerek súlyos beteg. Mintha ijesztően felgyűlt arccal és fejjel feküdt volna előtte. Mikor megkaptam a levelet, a gyerek szokásosan jól érezte magát. Másnap reggelre azonban súlyos beteg lett, orbánccal arcán és a fején. Mikor férjem Round Grove közelében, Illionis államban Wisk testvérhez érkezett, megkapta táviratomat a gyermek betegségéről. Miután elolvasta, a jelenlevők előtt kijelentette, hogy nem lepte meg a hír, mert az Úr előkészítette rá, és hallani fognak róla, hogy a gyermek arcát és fejét érte a súlyos betegség. {1T 245.2}   

Édes kicsinyem igen szenvedett. Huszonnégy nap, huszonnégy éjjel aggódva ápoltam. Minden megtettünk gyógyulása érdekében, buzgón az Úr elé vittük ügyét. Időnként, mikor szenvedését láttam, képtelen voltam uralkodni érzéseimen. Sokat sírtam, és alázatosan imádkoztam. Mennyei Atyánk mégis jónak látta elvenni szeretett gyermekünket. {1T 245.3}   

December 14-én állapota válságosra fordult, és behívtak hozzá. Amint nehéz lélegzését hallottam, és érverés nélküli csuklóját fogtam, tudtam, hogy meg kell halnia. A halál már rávetette fagyos kezét. Kínok órája volt ez nekem. Figyeltük erőtlen, kapkodó lélegzetét, míg meg nem szűnt, és csak hálásak lehettünk, amiért szenvedése véget ért. Mikor haldoklott, nem tudtam sírni. Szívem fájt, mintha meg akarna szakadni, de könny nem jött a szemembe. A temetésen elájultam. Sajnáltuk, hogy nem volt ott Loughborough testvér gyászbeszédet mondani felette. Férjem hirdetett igét a zsúfolt gyülekezet előtt. Azután kikísértük gyermekünket az oak hilli temetőbe, hogy ott pihenjen, míg az élet Ura el nem jön, szét nem töri a sír bilincseit, s elő nem hívja a halhatatlanságra. {1T 246.1}   

Mikor hazatértünk, a temetésről, üresnek tűnt a ház. Beletörődtem Isten akaratába, mégis levertség és szomorúság telepedett rám. Nem tudtuk túltenni magunkat az elmúlt nyár bajain. Isten népének állapota miatt sem tudtuk, mit várhatunk el. Sátán ellenőrzése alá kerítette némelyek gondolatait, akikkel szoros kapcsolatban álltunk a munkában. Még azok közül is néhányan, akik ismerték küldetésünket, látták munkánk gyümölcseit és akik nemcsak tanúi voltak Isten hatalma gyakori megnyilvánulásának, hanem testükön érezték az erő hatását. Mit várhatunk a jövőtől? Míg gyermekem élt, azt gondoltam, hogy kötelességem nyilvánvaló. Szívemhez szorítottam drága gyermekemet, és örültem, hogy legalább egyetlen télre szabad leszek minden súlyos felelősségtől, mert nem gondoltam, hogy kötelességem lenne télen kisgyermekkel utazni. De amikor az Úr elvette tőlem, újra bizonytalanság meredt elém. {1T 246.2}   

Isten népének és művének állapota csaknem összezúzott minket. Boldogságunk mindig is Isten ügyének állapotától függ. Mikor Isten népe felvirágzik, felszabadultak vagyunk, de amikor visszaesnek bűnükbe, és civódás dúl közöttük, semmi sem tud megörvendeztetni minket. Egész szívünk és életünk összeszövődött a harmadik angyal üzenetének keletkezésével, és haladásával. Sorsunk összeforrt vele, és mikor a mű nem virágzik, kínos az életünk. {1T 246.3}   

Ekkoriban történt, hogy férjem felülvizsgálta az elmúlt időket, és kezdte bizalmát veszíteni csaknem mindenkiben. Akikkel barátságot igyekezett kötni, sokan az ellenség szerepét játszották, és néhányan, akiket tekintélyével és szegényes erszényével segített, szüntelen ártalmára törtek és terheket róttak rá. Egyik szombat reggel, amikor az istentisztelet helyére igyekezett, az igazságtalanság oly lenyűgöző tudata borította el, hogy félrement és hangosan sírt, mialatt a gyülekezet várt rá. {1T 247.1}   

Munkánk kezdete óta világos, félreérthetetlen bizonyságot kellett hordoznunk, megróni, és nem kímélni a gonoszt. Utunkon végig ott álltak bizonyságtevésünk ellenzői, akik fülcsiklandozó beszédet szerettek hallgatni, keveretlen habarccsal vakolni, és elpusztítani fáradozásaink hatását. Az Úr intéseket bízott ránk, de ilyenkor emberek léptek közénk és a gyülekezet közé, hatástalanná tenni bizonyságtételünket. Számos látomást kapta azzal a céllal, hogy ne bújjunk ki az Úr tanácsának hirdetése alól, hanem helyezkedjünk olyan álláspontra, mely felrázza Isten népét, mert bűneikben alszanak. Azonban kevesen támogattak minket, és sokan a hibákkal, és azokkal rokonszenveztek, akiket az Úr megrótt. Ezek a dolgok összezúztak minket, és azt gondoltunk, hogy nincs bizonyságtételünk a gyülekezet számára. Nem tudtuk, kiben bízzunk meg. Most, hogy mindez ránk nehezedett, kihalt belőlünk a remény. Éjfél felé aludni próbáltunk, de nem jött álom a szememre. Nagyon fájt a szívem. Nem találtam enyhülést, és néhányszor el is ájultam. {1T 247.2}   

Férjem hívatta Amadon, Kellogg és C. Smith testvéreket. A menny meghallgatta buzgó imájukat, megenyhültem, és látomásba ragadott el. Láttam, hogy munka vár ránk, hogy továbbra is bizonyságot kell tennünk, köntörfalazás és ködösítés nélkül. Egyéneket mutattak meg nekem, akik kitértek a félreérthetetlen bizonyságtétel elől. Láttam tanításaik Isten népére tett hatását. {1T 247.3}   

Megmutatták nekem Isten népe állapotát …-ban. Náluk ugyan az igazság elmélete, de az nem szenteli meg őket. Láttam, hogy mikor a hírnökök új helységben kezdenek tevékenykedni, munkájuk több kárt tesz, mint hasznot, ha üzenetük nem világos és félreérthetetlen. Fönn kell tartaniuk a különbséget Krisztus egyháza és az alaki, halott hitvallók között. Ezen a téren nem megfelelően folyt a munka …-ban. N. lelkészünk félt bántó lenni, félt, hogy hitünk különleges vonásai túl szembeszökők. Hallgatói színvonalára szállította a mértéket. Azt kellett volna sürgetőn elébük tárni, hogy létfontosságú igazságokat hirdetünk, és hogy jólétük függ az ott hozott döntéseiktől; hogy az igazság meg tudja szentelni. őket, le kell mondaniuk bálványaikról, be kell vallaniuk bűneiket, s a bűnbánat méltó tetteivel gyümölcsöt kell teremniük. {1T 248.1}   

Akik a harmadik angyal üzenetének ünnepélyes munkájába lépnek, határozottan ki kell állniuk, a Lélek és Isten hatalmának segítségével hirdetni az igazságot, és hagyni, hogy metsző legyen. Magasra kell emelniük az igazság zászlaját, sürgetniük kell az embereket, hogy emelkedjenek fel hozzá. Túl sokszor leengedtük a mértéket, hogy egy szintre helyezkedjünk a sötétség és bűn állapotában lévő emberekkel. A félreérthetetlen bizonyságtétel vezeti el őket a határozathozatalig. A mi igazságunk annyival komolyabb a névleges hitvallók igazságánál, mint amennyivel az egek magasabbak a földnél. {1T 248.2}   

Az emberek bűneikben alszanak. Meg kell riadniuk, mielőtt le tudnák rázni zsibbadtságukat. Lelkészeik fülcsiklandozó dolgokat hirdetnek. Isten szolgáinak azonban – akik a szent létfontosságú igazságokat hirdetik – teli torokból kell kiáltaniuk, nem kímélni magukat, hogy az igazság letéphesse az emberekről a biztonság öltözékét, és megtalálja szívükbe az utat. Lelkészeink …-ban kitértek a félreérthetetlen bizonyságtevés elől, melyre szükség lett volna. Az igazság a tövisek közé lett vetve, s azok elfojtották őket. Némelyekben virítanak a gonosz gyöngeségek, a mennyei kegyességek viszont kihaltak. {1T 249.1}   

Isten szolgáinak éles bizonyságtételt kell hirdetniük, amely visszanyeri a bűnös szívet, és fejleszti a jellemet. N. és O. testvér, míg …-ban voltak, tökéletes hangfogót tettek rá. Az ilyen igehirdetés, ami ott volt, soha el nem végzi az Isten terve szerint elvégzésre váró feladatot. A névleges egyházak lelkészei bőven végzik a meghunyászkodást, és a bűnt megrovó, metsző igazságok selyempapírba csomagolását. {1T 249.2}   

Ha az emberek nem helyesen fogadják el az igazságot, és ha szívüket nem készítjük elő az igazság befogadására, jobb, ha teljesen békében hagyjuk őket. Láttam, hogy az …-i gyülekezetnek mélyebb vallásos életét kell élnie. Most ez sokkal nehezebben fog menni, mintha a munka legelején éles bizonyságot tettek volna nekik; még mikor először döbbentek rá, hogy tévedésben élnek. Akkor könnyebben ki lehetett volna tépni a töviseket. Pedig láttam, hogy vannak ott erkölcsileg értékes emberek, akiket még majd próbára tesz az Úr a jelen igazsággal. Ha az egyház felébred és megtér, az Úr vissza fog térni hozzájuk, és Lelkében részesíti őket. Akkor szavuk, viselkedésük hathatósan fog szólni az igazság mellett. {1T 249.3}