16, 17. (János 17:24; Ésaiás 13:12; Máté 28:18; Zsidók 1:6) Az egyezség véglegesítése - (16, 17. vers) Jézus nem fogadta népe hódolatát, míg meg nem bizonyosodott, hogy az Atya elfogadta áldozatát; míg magától Istentől nem hallotta, hogy az emberekért hozott áldozata teljes és elégséges s hogy vére által örök életet nyerhetnek. Jézus azonnal fölszállt a mennybe, Isten trónja elé járult, s megmutatta kezén és homlokán a kegyetlenség és szégyen jeleit. Amíg Atyja el nem fogadta áldozatát, addig nem fogadta az angyalok hódolatát, amint Mária hódolatát sem fogadta. {5BC 1150.3}
Azonkívül kérést nyújtott be földi választottaiért. Világosan meg akarta határozni, hogy megváltottai a mennyhez és az Atyához tartoznak. Előbb egyházát kell bocsánatban részesíteni s elfogadni, mielőtt elfogadná a mennyei megtiszteltetést. Azt akarja, mondta, hogy ahol ő van, egyháza is ott legyen; ha öt dicsőségben akarják részesíteni, népének is részesülnie kell ebben. Akik vele szenvednek a világon, azoknak végül együtt kell uralkodniuk országában. Krisztus esedezett egyházáért, azonosítja magát jólétükkel, s halálnál erősebb szeretettel és állhatatossággal igényelte számukra az általa nyert jogokat és jogcímeket. {5BC 1150.4}
Isten válasza kiviláglik az utasításból: „Imádja őt az ég minden angyala." Az angyalok összes parancsnoka engedelmeskedik a királyi utasításnak: „Méltó, méltó a megöletett bárány, aki diadalmas győzőként újra él," visszhangzik ismételten az egész mennyen. Az angyalok számlálhatatlan serege arcra borul a Megváltó előtt. Krisztus kérése meghallgatásra talált: az egyház bocsánatot nyer általa: feje és képviselője által. Az Atya most megerősíti Fiával kötött egyezségét, hogy megbékül a bűnbánó és engedelmes emberekkel, és Krisztus érdemeiért befogadja őket kegyeibe. Krisztus szavatolja, hogy „drágábbá teszi az embert a színaranynál és a férfit Ofir kincsaranyánál." Most minden hatalmat égen és földön az élet fejedelmére ruháznak, ő mégis pillanatra sem feledkezik meg a bűnös világban maradt szegény tanítványairól, hanem készül visszatérni hozzájuk, hogy hatalomban és dicsőségben részesítse őket. így a világ Megváltója áldozata árán összekapcsolja a mennyet a földdel, a véges embert a végtelen Istennel. (3Jövendő-mondás lelke 202) {5BC 1150.5}
17. (János 10:18) Egész Krisztus a sírban maradt - Jézus ezt mondta Máriának: „Ne illess engem, mert nem mentem még fel az Atyámhoz." Mikor Krisztus halálban hunyta le szemét a kereszten, lelke nem ment a mennybe, mint sokan hiszik, máskülönben nem lenne igaz, amit mond: „Nem mentem még fel az Atyához." Krisztus lelke a sírban szunnyadt testével, nem szárnyalt föl a mennybe, hogy külön élete legyen, s letekintsen a gyászoló tanítványokra, akik bebalzsamozták testét, melyből lelke – szerintük - elröppent. Amiből Jézus élete állt, minden ott maradt testével a sírboltban, s mikor előjött, egész lényként jött elő. Nem kellett visszarendelnie lelkét a mennyből. Hatalmában állt letenni életét és hatalmában újra felvenni azt. (3Jövendőmondás 203) {5BC 1150.6}
21,22. Pünkösd előíze - Jézus tanítványaira lehelte a Szentlelket és békéjében részesítette őket. Ez néhány esőcseppet jelentett számukra a pünkösd napján elnyert bőséges zápor előtt. Jézus tanítványai lelkére kötötte, hogy amint elkezdik a rájuk bízott munkát, jobban meg fogják érteni a munka jellegét s Krisztus országa földi megalapításának módját. Az volt megbízatásuk, hogy Krisztus tanúi legyenek. Tanúskodniuk kellett arról, amit láttak, amit hallottak a föltámadásról, el kellett ismételniük ajkáról elhangzott kegyelmes szavakat. A tanítványok ismerték Krisztus szent voltát. Ő volt a napban álló, árnyékot mégsem vető angyal. Az apostolok szent hivatása volt hirdetni az embereknek Krisztus szeplőtlen jellemét, mint életüknek is példaképét. Olyan közelről ismerték Jézust, a szentség példaképét, hogy bizonyos fokig hasonlóvá váltak hozzá jellemükben. Rendkívüli módon alkalmassá is váltak, hogy hirdessék Jézus elveit és példáját. (3 Jövendőmondás lelke 243) {5BC 1151.1}
23. (Máté 16:18, 19; 18:18) Egyetlen bűnfoltot sem tudunk eltávolítani - Krisztus nem hagyott hátra egyházi, papi főhatalmat, hogy valaki bűnöket bocsásson meg sem hogy bűnbocsátó cédulákat árusítsanak, hogy az emberek Isten haragjának fölkeltése nélkül bűnözhetnek. Arra sem adott engedélyt szolgáinak, hogy ajándékot vagy lekenyerezést fogadjanak el a bűn álcázására, hogy így a bűn és a bűnös elkerülje a megérdemelt helytelenítést Jézus azzal bízta meg tanítványait, hogy bűnök bocsánatát hirdessék az ö nevében minden nemzetnek, de őket magukat nem hatalmazta fel a bűn egyetlen foltja eltávolításával sem Ádám fiairól... Aki azzal vonzza magához az embereket, hogy hatalommal van fölruházva a bűnök bocsánatára. Isten haragját hívja ki maga ellen, mert a mennyei megbocsátótól gyönge, tévelygő halandókhoz von embereket. (3Jövendőmondás lelke 245) {5BC 1151.2}
24-29. Gyöngédség megnyeri Tamást - Jézus Tamás iránti viselkedésével tanításban részesítette követőit, miként bánjanak azokkal, akiknek kételyeik vannak vallásos igazságokkal kapcsolatban és föltűnővé teszik kételyeiket. Nem illette Tamást szemrehányó szavakkal és vitába se szállt vele, hanem jóindulatú közvetlenséggel és gyöngédséggel kinyilatkoztatta magát a kételkedőnek. Tamás a legésszerűtlenebb álláspontra helyezkedett hite föltételeként. Jézus azonban túláradó szeretettel és figyelemmel ledöntött minden Tamás-emelte korlátot. Hosszas viták ritkán győzik meg a hitetlenséget, sőt inkább erősítik a védekezést, melyből új erőt és ürügyet merítenek. A szeretettel és könyörülettel hirdetett megfeszített Üdvözítő gyakran fogja kiváltani a vonakodó ajkakról Tamás vallomását: „Én Uram, én Istenem!" (3 Jövendőmondás lelke 222) {5BC 1151.3}
