1-3. (Példa 8: 22-27; Róma 9: 5; Filippi 2:6; Kolossé 1:15-17; Zsidó 1:8) Krisztus örökkévaló – Ha Krisztus teremtett mindeneket, akkor mindenek előtt léteznie kellett. Az erre vonatkozó szavak annyira határozottak, hogy nincs ok a kételkedésre. Krisztus a szó legmagasabb értelmében Isten volt. Örökkévalóság óta Istennel volt, Isten volt ö mindenek fölött, örökkön örökké áldott. {5BC 1126.4}
Az Úr Jézus Krisztus, Isten isteni Fia örökkévalóság óta külön személyiségként létezett, mégis egy volt az Atyával. Ő volt a menny mindeneket fölülmúló dicsősége, a mennyei értelmes lények parancsnoka s mim őt megilletőt, .fogadta az angyalok imádatát. Ez az imádat nem rövidítette meg Istent. (Példa 8:22-27) {5BC 1126.5}
Világosság és dicsőség rejlik az igazságban, hogy Krisztus már a föld alapjainak lerakása előtt egy volt az Atyával. Ez a sötét helyen világító mécses, betöltve a homályt isteni eredetű dicsőséggel. Ez a végtelenül titokzatos igazság más titokzatos és máskülönben megmagyarázhatatlan igazságokat világít meg miközben maga megközelíthetetlen, fölfoghatatlan világosságba van burkolva. (Szemle és hírnök 1906 április 5) {5BC 1126.6}
1-3,14. (Filippi 2:5-8; Kolossé 2:9; Zsidók 1:6,8; 2:14-17; Lásd Márk 16:6 magyarázatát) Isteni-emberi megváltó - Az apostol magunkról üdvösségünk szerzőjére igyekszik terelni figyelmünket. Föltárja előttünk kettős - isteni és emberi - természetét. Az isteninek ez a megfogalmazása: „Aki Istennel való egyenlőségét nem tekintette olyan valaminek, amihez föltétlenül ragaszkodjék." Ő volt Isten „dicsőségének visszatükröződése és az ő valóságának (személyének pontos) mása." {5BC 1126.7}
S most emberi voltáról szólva: „Emberekhez hasonló lett. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig." Ön-kém vette magára az ember természetét. Az ő döntése, az ő választása volt. Krisztus, a fölkent, emberi léttel takarta el istenségét. Egész idő alatt Isten is volt, habár nem látszott Istennek. Eltakarta istenségének azon megnyilvánulásait, melyek Isten világmindenségéből imádatot és csodálatot váltottak ki. Földi tartózkodása idején is Isten volt, de levetette istenségét, s az ember alakját és formáját öltötte magára. Emberként járt a földön. Szegény lett értünk, hogy szegénysége által mi lehessünk gazdagok. Dicsőségét és fönséget levetette. Isten volt, de egy időre letétté az Istenség dicsőségét. Bár szegényen járt az emberek közt, áldását hintve mindenfelé, szavára angyalseregek vették volna körül és hódoltak volna neki. Mégis csaknem teljesen ismeretlenül járt földi teremtményei között. Pedig itt a magasztalás zsolozsma! helyett káromkodástól volt szennyes a levegő. Jézusnak szegénység és megaláztatás volt a sorsa. Amint szerte járt a könyörület küldetésén, hogy enyhítse a betegséget, kiemelje a lesújtottat, csak egy-egy mondta őt áldottnak; a nemzet nagyjai megvetőn mentek el mellette. {5BC 1126.8}
Vesd ezt össze a dicsőség gazdagságával, a halhatatlan ajkakról zengő dicséret sokaságával, Isten mindenségéből milliók magasztaló hangjával, imádó csodálatával. Ő mégis megalázta magát, halandóságot öltött magára. Mint az emberiség tagja, halandó lett. Másfelől, mint Isten, ö volt az élet forrása a világ számára. Isteni személyében még a halál közeledését is elviselhette volna; visszautasíthatta volna, hogy a halál alá vesse magát. Ő azonban önként letette életét, hogy ezáltal életet és halhatatlanságot adhasson embereknek az örök világosságban. Ő hordozta a világ bűneit, ő szenvedte el a büntetést, mely mintegy hegykém gördült isteni lelkére. Föláldozta életét, hogy az embernek ne kelljen örökre meghalnia. Nem volt kénytelen meghalni, mégis önként vállalta a halált. Ez volt alázata. A menny egyetlen ajándék által teljes kincsét odaadta, hogy megmentse a bukott embert. Emberi természetében elhozta az összes életadó erőt, melyre az embereknek szükségük lesz, mely nélkül nem lehetnek meg. {5BC 1127.1}
Ember és Isten csodálatos egyesülése! Jézus kisegíthette volna emberi természetét, hogy ellenálljon a betegségnek, ha isteni természetéből életerőt és fáradhatatlanságot vett volna, azonban az emberi természetre alázta magát, hogy beteljesedjék az írás. Isten Fia úgy lépett ebbe a tervbe, ismerve a megalázkodás összes lépését, melyeken alá kell szállnia, hogy megbűnhődjék a halálos ítélet alatt nyögő világért. Milyen mély megalázkodás is volt ez! Az angyalok elámulták rajta. Nyelv soha le nem írhatja, a képzelet nem veheti be. Az örökkévaló Ige hajlandó volt emberi testté várni. Isten emberré lett. Csodálatos megalázkodás ez. {5BC 1127.2}
De még ennél is mélyebbre szállt alá. Az embernek még mint embernek is meg kell alázkodnia, hogy elviselje a sértést, káromlást, gyalázatot, vádaskodásokat és bántalmazást. Nem volt biztos helye tulajdon országában. Helyről-helyre kellett menekülnie, hogy mentse életét. Tanítványa elárulta, legbuzgóbb követője megtagadta. Gúnyt űztek belőle, Töviskoszorúval koronázták meg. Véresre korbácsolták. Keresztet tettek vállára. Nagyon is érezte a megvetést és a szégyent. Alávetette magát, de jaj, jobban érezte a keserűséget, amint más nem érezhette volna. Tiszta, szent, ártatlan volt, mégis gonosztevők közé sorolták. A csodálatra méltó Megváltó a lehető legmagasabb helyről szállt alá. Lépésről-lépésre megalázkodott, hogy meghaljon, mégpedig a legszégyenteljesebb, legkegyetlenebb halállal - kereszten - gonosztevőként. A világ szemében nem hősként halt meg megtiszteltetéssel elárasztva, mint a harcban elesett férfiak, hanem halálra ítélt gonosztevőként, ég és föld közt függve, a szégyen lassú halálát halta, kitéve az elaljasodott, bűntettekkel terhelt, züllött sokaság gúnyolódásának és szitkozódásának. „Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkukat és hajtogatják fejüket." Gonosztevők közé számlálták, gúnyolódás közben múlt ki, családja is megtagadta. Anyja tanúja volt megaláztatásának, s ő kénytelen volt látni, amint tör veri át anyja szívét. Ám elviselte a keresztet, megvetette a gyalázatot. Nem tartotta sokra, amint az eredményre gondolt, hogy mit vív ki, nem csupán ennek a porszem világnak, hanem az Isten-teremtette egész mindenségnek, minden világnak. {5BC 1127.3}
Krisztus az ember helyetteseként volt hivatott meghalni. Isten törvényének megszegése miatt az ember halálos ítélet alatt álló gonosztevő volt, mint áruló, mint lázadó. Ezért az ember helyettesének gonosztevőként kellett meghalnia, mivel Ő állt az árulók helyén, az árulók összes fölhalmozódott bűnével isteni lelkén. Jézusnak nem volt elég meghalnia, hogy teljesen megfizesse a megszegett törvény követelését, hanem szégyenteljesen halt meg. A látnók közli a világgal szavait.: „Arcomat nem rejtettem el a szégyentől és köpdöséstől." {5BC 1127.4}
Erre gondolva, az embernek lehet-e akár szemernyi dicsősége? Amint végigkísérik Krisztus szenvedésekkel, megalázkodással teli életét, fölemelhetik-e kevély fejüket, mintha nem kellene próbákat, szégyent, megaláztatást viselniük? Azt mondom Krisztus kővetőinek: „Tekintsetek a Kálváriára és égjen szégyenpír arcotokon önhitt gondolataitokért. A menny felségesét a bűnös, elítélt emberért alázták meg. Krisztus mélyebbre és mélyebbre szállt a megalázkodásban, mígcsak nem volt már mélység, melyre süllyedhetett volna, hogy fölemelje az embert jelleme szennyezettségéből. Mindez értetek történt, akik elsőbbségre törtök - akik emberi dicséretre, emberek magasztalására áhítoztok Értetek, akik rettegtek, hogy nem részesültök mindabban a megtiszteltetésben az emberektől, mely szerintetek megilletne benneteket. Krisztusi-e a viselkedésetek? {5BC 1127.5}
„Az az indulat legyen bennetek, ami volt a Jézus Krisztusban." Krisztus meghalt, hogy engesztelést szerezzen és követendő példává váljék azok számára, akik tanítványai szeretnétek lenni Beengedjük-e hát szívünkbe az önzést? S akik nem Jézust, a példaképet állítják maguk elé, magasztalják-e érdemeidet? Semmi érdemed sincs, csak ami Jézuson keresztül ér hozzád. Kétséget melengessünk talán, miután láttuk, hogy az Istenség megalázza magát, majd emberként lett oh/ szerény, hogy már nem is volt mélyebb pont, ahová leereszkedhetett volna. Álmélkodjatok, egek, képedjetek el, ti föld lakosai, hogy ilyennel fizetnek vissza Urunknak! Micsoda megvetés, micsoda gonoszság, milyen alakoskodás, milyen büszkeség, milyen erőlködés, hogy embert emeljünk magas polcra, hogy magunkat magasztaljuk, mikor a dicsőség Ura megalázkodott, gyötrelmeket és szégyenteljes halált szenvedett el értünk a kereszten. (Advent szemle és szombat hírnök 1900 szeptember 4) {5BC 1128.1}
Krisztus nem jöhetett el a földünkre a mennyei udvarokban viselt dicsőségével. Bűnös emberi tények nem tudták volna elviselni a látványt. Emberi léttel födte hát el istenségét, de nem vált meg istenségétől. Isteni-emberi Üdvözítőkém jött, hogy a bukott faj élére állva, gyermekkortól a férfikorig megossza tapasztalatát. (Szemle és hírnök 1905 június 15) {5BC 1128.2}
(János 14:30; Lukács 1:3-35; 1Korintus 15:22,45; Zsidó 4:15) Légy óvatos, végtelenül óvatos Krisztus emberi természetének fejtegetésénél. Ne hirdesd úgy a népnek, mintha bűnre lett volna hajlamos. Jézus a második Ádám. Az első Ádám tiszta, bűntelen lénynek lett teremtve, akin nem ejtett foltot a bűn; aki Istenhez volt hasonló. Eleshetett és el is bukott, mivel vétséget követett el. Bűne miatt leszármazottai engedetlenségre való hajlamot örököltek. Jézus azonban Isten egyszülött Fia volt. Emberi természetet vett magára, s mindenben kísértést szenvedett, amint az emberi természet kísértést szenved. Bűnbe eshetett volna,' ámde egyeden percre se éh benne bűn utáni vágy. A pusztában kísértések rohamozták, amim Ádámot is kísértések támadták Édenben. {5BC 1128.4}
Krisztus emberi voltáról szólva kerülj el minden félreérthető kérdést. Az igazság közel áll az elbizakodottság ösvényéhez. Krisztus emberi voltát fejtegetve, igen óvakodnod kell minden alaptalan kijelentéstől, nehogy szavaid többet jelentsenek, mint amire utalsz, hogy így elveszítsd vagy elhomályosítsd Jézus istenivel elegyített emberi természetének világos fogalmait. Krisztus születése isteni csoda volt, hiszen, az angyal ezt mondta: „És íme fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK(szabadítónak). Ez nagy lészen, és a magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ö atyjának királyi székét; És uralkodik a Jákob házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen; Monda pedig Mária az angyalnak: Mi módon lesz ez, holott férfit nem ismerek? És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; ezért ami születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának." {5BC 1128.5}
Ezek a szavak nem emberi lényre vonatkoznak, hanem a mindenható Isten Fiára. Soha semmi módon ne tégy olyan benyomást az emberekre, hogy bármi szenny vagy romlottságra való hajlam élt volna Krisztusban, vagy hogy bármiképp engedett volna a romlottságnak. Kísértést szenvedett mindenben, mim az ember, ennek dacára is szentnek nevezi az angyal. Isten által meg nem magyarázott titok ez, hogy Krisztus kísértést szenvedhetett minden ponton, mint mi, mégis bűntelen maradt. Krisztus testté válása titok volt, titok is marad. A kijelentett dolgok a mieink és a mi fiainké. Mégis intsünk mindenkit, nehogy Krisztust mindenben emberivé tegyék, mintha egyikünk lett volna, hiszen ez képtelenség. Nem szükséges ismernünk a pontos időt, mikor az emberi lét az istenivel elegyedett. Tartsuk lábunkat a szikla Krisztuson, mint emberi létben megnyilvánult Istenen. {5BC 1128.6}
Az első Ádám elbukott. A második Ádám szilárdan Istenbe és igéjébe kapaszkodott minden próbára tevő körülmény között. Neki pillanatra sem ingott meg az Atya jóságába, irgalmasságába és szeretetébe vetett hite. „írva van" - ez volt ellenálló fegyvere. Ma is ez a Lélek kardja, amelyet használnunk kell. „Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme; de én bennem nincsen semmije", ami fogékony lenne sokrétű kísértésére. Jézus egyszer sem hajlott a kísértésre. Egyszer sem lépett a Sátán területére, hogy előnyhöz juttassa. A Sátán semmit sem talált benne, ami elősegítette volna kisértés-kísérleteit. (1895, 8. levél) {5BC 1129.2}
(Máté 27:54; 1Timóteus 3:16) Bár Krisztus emberi volta egy időre elfátyolozta és eltakarta dicsőségét, mégis Isten maradt, miközben ember lett. Az emberi nem vette át az isteni helyét. Ez az istenfélelem titka. A két kifejezés: isteni és emberi; Krisztusban elválaszthatatlanul és szorosan egy volt, mégis mindkettő jól fölismerhető egyéniség maradt. Bár Krisztus megalázta magát, hogy emberré legyen, istenségét mégis megtartotta. Ez nem veszhetett el, míg hű és igaz maradt. Bánat, szenvedés, és erkölcsi romlás vette öt körül. A nép, melyre a menny szavát bízták, megvetette és elutasította őt. Mégis mim ember Fiáról szólt magáról a mennyben. Mikor a földön bevégezte küldetését, készén állt újra fölvenni isteni dicsőségét. {5BC 1129.3}
Míg emberi testben élt, olykor előfordult, hogy Isten Fiaként lépett föl. Istensége átvillant emberi voltán. A gúnyolódó papok és fejedelmek is tanúi voltak ennek. Elismerték-e őt? Némelyek elismerték, hogy ö a megváltó, de az ilyen rendkívüli alkalmakkor jelenlevő népesebb rész, mely kénytelen volt látni, hogy Jézus az Isten Fia, nem volt hajlandó befogadni őt. Vakságuk arányos volt meggyőződéssel szembeni konok ellenállásukkal. {5BC 1129.4}
Krisztus bennlakó dicsősége túl erősen villant' elő, hogy tiszta és tökéletes emberi volta teljesen elfödje. Az írástudók és farizeusok nem mondták, hogy elismerik őt, ellenséges érzületük és gyűlöletük mégis zavarba jött Jézus isteni fönsége előtündöklésével. Bár az alázat fátyla eltakarta, az igazság - Jézus isteni volta - mégis megcáfolhatatlan bizonyítékkal szólt a szívekhez. Ez vezetett Krisztus szavaihoz: „Tudjátok, ki vagyok." Dicsőségének előragyogása embereket és ördögöket egyaránt annak elismerésére kényszerített, hogy „valóban Isten Fia vagy te." így lett kinyilatkoztatva Isten, így dicsőült meg Krisztus. (Idők jelei 1899 május 10) . {5BC 1129.5}
Krisztus elhagyta helyét a mennyben, s lejött a földre, hogy emberi életet éljen. Azért hozta ezt az áldozatot, hogy hamisnak bizonyítsa a Sátán vádját, miszerint az embernek lehetetlen megtartani Isten törvényét.' Jézus egyenlő volt az Atyával, az angyalok tisztelték és imádták őt. Mégis megalázta magát értünk. Lejött a földre, hogy alacsony sorban és nyomorban éljen, hogy a faj-dalnok férfia legyen, aki tudja mi a szenvedés. Ennek ellenére is az istenség pecsétjét viselte magán. Isteni tanítóként jött, hogy fölemelje az emberiséget, növelje testi, szellemi, lelki képességeiket, színvonalukat. {5BC 1129.6}
Senki sem tudja megmagyarázni Krisztus testté válását. Annyit mégis tudunk, hogy eljött a földre, s emberként élt az emberek között. Az ember Krisztus nem a mindenható Isten volt, bár Krisztus és az Atya egyek. Az istenség nem süllyedt a Kálvária gyötrelmes kínzásaiba, mégis helytálló, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." {5BC 1129.7}
A Sátán mindenféleképpen meg igyekezett akadályozni Jézust, hogy tökéletes gyermekkora, hibátlan férfikora, szent szolgálata és szeplőtlen áldozathozatala legyen, de vereséget szenvedett. Nem bírta rávenni Jézust, hogy bűnt kövessen el. Nem tudta sem elcsüggeszteni, sem elüldözni hivatásától, melynek betöltése végett a földre jött. A pusztától kezdve a Kálváriáig a Sátán dühe ostorozta öt, de minél kíméletlenebből sújtotta, annál szilárdabban kapaszkodott Atyja kezébe s haladt előre véráztatta ösvényén. (1903, 140. kézirat) {5BC 1130.1}
4. (10:18; 17:3) Krisztus nem kölcsön vette életét - „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága." Ez nem testi, hanem örök életet ír le, ami kizárólag Isten tulajdona. Az ige, mely Istennel volt és Isten volt, ilyen élettel rendelkezett. A testi életet mindenki úgy kapja. Nem örök, és nem halhatatlan élet az, mert Isten, az élet adója, visszaveszi. Az ember nem ura életének. De Krisztus nem kölcsön kapta életét, tőle senki sem vehette el. „Magamtól teszem le," mondta. Benne élet volt, eredendő, nem kölcsönzött, nem mástól nyert élet. Ilyen élet nincs az emberben; ezt csak Krisztus által nyerheti el. Nem tudja kiérdemelni; ingyen ajándékul kapja, ha mint üdvözítőjében hisz Krisztusban. „Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." Nyitott forrás ez a világ számára. (Idők jelei 1912 február 13) {5BC 1130.3}
14. (Filippi 2:6,8; Kolossé 1:26,27; 2:9. Zsidók 1:3; 2:14-18. Lásd Lukács 2:40,42 értelmezését) Krisztus élete nem kölcsönzött - A testté válás kikutathatatlan titok - Krisztus testté válásán eltűnődve emberi ész által meg nem érthető titkok előtt torpanunk meg. Minél tovább tűnődünk ezen, annál meglepőbbnek tűnik. Éles az ellentét Krisztus istensége és a betlehemi jászolban szendergő magatehetetlen újszülött közt. Hogyan is hidalhatnák át a távolságot a mindenható Isten és a magatehetetlen csecsemő között? A világok teremtője, akiben az istenség teljessége lakozott testileg, jászolban fekvő csecsemőként jelent meg. Az angyaloknál ő sokkal hatalmasabb; méltósága és dicsősége egyenlő az Atyával. Most mégis az emberi lét öltözékét viseli! Az emberi és az isteni titokzatosan egyesült, ember, Isten eggyé vált. A bukott faj reménysége ebben az egységben rejlik. Ha Krisztusra tekintünk emberi voltában, akkor Istenre tekintünk. Benne látjuk az „Atya dicsőségének visszatükröződését, az Atya valóságos képmását." (Idők jelei 1896 július 30) {5BC 1130.5}
(Zsidók 2:14; 3:3) Isten csodás leereszkedése -Krisztus testté válása ősidők és nemzetségek óta rejtett titok. Ez az istenfélelem nagy és mélységes titka. „Az ige testté lett és közöttünk lakozott."' Krisztus emberi, a mennyeinél alantasabb természetet vett magára. Semmi sem bizonyítja jobban Isten csodálatos leereszkedését... {5BC 1130.6}
Krisztus nem csupán látszatra, hanem valóságosan emberi természetet vett magára. „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ö is hasonlóképpen részese lett azoknak." Mária fia volt. Emberi származás szerint Dávid fia. Az ige embernek, „az ember Jézus Krisztusnak" jelenti ki. Ez az ember, írja Pál, „nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak." (Advent szemle és szombat hírnök 1906 április 5) {5BC 1130.7}
(Lásd Róma 5:12-19; 1Timóteus 2:5; Zsidók 1:1-3 megjegyzését) Jézus emberi vonásai - Jézus mint a menny főparancsnoka, Istennel egyenlő volt, mégis hozzájárult, hogy félretegye királyi koronáját, palástját s emberi léttel födje el istenségét. Titok a Krisztus emberré válása. Eljöhetett volna a földre föltűnő, az emberektől különböző megjelenéssel. Olyannal, mely megbűvölte volna azt, aki látja. Ez azonban nem a mennyben hozott döntések szerint lett volna. Az emberi család és a zsidó faj jellegzetességeit kellett viselnie. Isten Fiának minden tekintetben az emberek vonásait kellett viselnie. Nem volt szabad semmi vonzerővel rendelkeznie, mellyel magára terelné a figyelmet. Hiszen az emberi család menny és föld előtti képviselőjeként jött el. Az ember helyettese és kezeseként kellett állnia. Úgy kellett élnie az emberek életét, megcáfolva a Sátán állítását, hogy az emberek az ő örök tulajdona s még maga Isten sem tudja kivenni őket a kezéből. (Idők jelei 1896 július 30) {5BC 1130.8}
Krisztus elfátyolozott dicsősége - Ha Krisztus isteni formájában jött volna el, az emberek nem bírták volna elviselni a látványt. Az ellentét túl fájdalmas, a dicsőség túl lenyűgöző lett volna. Még egy szent, tündöklő angyal jelenlétét sem bírták volna elviselni. Krisztus ezért nem az angyalok természetét vette magára, hanem emberi formában jött el. {5BC 1131.1}
(1Mózes 3:15; Máté 8:17; 1Korintus 5:21; Zsidók 4:15; 1Péter 1:19) Krisztus emberi természete - Bár az ember természetét bukott állapotában öltötte magára, a legkevésbé sem vett részt az ember bűnében. Alá volt vetve az embert körülvevő betegségeknek és gyöngeségeknek, hogy beteljesedjék, amit a látnók Ésaiás mondott: "Betegségeinket ő viselte, fájdalmainkat ő hordozta." Gyöngeségünk tudata megindította őt és minden ponton kísértést szenvedett, mint mi. Mégsem ismert bűnt. 0 volt a szeplőtlen, hibátlan bárány. Ha a Sátán akár a legkisebb valamiben bűnre tudta volna csábítani Krisztust, az ember reménysége elveszett volna. Krisztust, miként Ádámot, Isten haragja sújtotta volna. Krisztus is, az egyház is reménység nélkül maradt volna. {5BC 1131.3}
18. Az Atya kinyilatkoztatása - Ami a beszéd a gondolat számára, az Krisztus a láthatatlan Atya számára. Ő az Atya kinyilatkoztatása - Isten igéje a neve. Isten elküldte Fiát a világra, istenségét emberi természettel födve el, hogy az ember a láthatatlan Isten képmását viselhesse. Krisztus ismertette meg az Atya szavait és jellemét, hatalmát és dicsőségét, természetét és tulajdonságait. Az istenség lágyító, csillapító fénnyel villant át a Fiú emberi voltán. Ő testesítette meg Isten törvényét, ami az Atya jellemének a tükre. (1899, 77. kézirat) {5BC 1131.6}
29. (3Mózes 14:4-8; Jelenések 7:14; Lásd: János 12:32 megjegyzéseit) Mosás, vasalás ideje - Ne feledjétek, hogy pontosan olyanok lesztek a gyülekezetben, amilyen családotokban vagytok. Ahogyan gyermekeiddel bánsz, úgy bánsz majd Jézussal. Ha keresztényieden szellemet táplálsz, szégyent hozol Istenre. A tisztség nem teszi naggyá az embert, hanem a benne kialakult Krisztus teszi méltóvá, hogy elnyerje az élet el nem halványuló koronáját. {5BC 1131.9}
