13-15. (Máté 27:42; Márk 15:31) Gyász, félelem és csodálkozás - A két erős férfit olyan szomorúság terhelte le, hogy amim mentek, sírtak. Krisztus irgalmas szíve olyan bánatot látott itt, amelyen enyhíteni tudott. A két tanítvány az elmúlt napok eseményeit vitatta, s csodálkoztak, miként egyeztethető össze Krisztus állítása, hogy ő Isten Fia azzal, hogy szégyenletes halálra adta magát. {5BC 1125.9}
Egyikük azt mondta, hogy nem lehetett ámító, hanem maga is csalatkozott küldetésébén és eljövendő dicsőségében. Attól féltek, hogy igaz lehet, amit ellenségei mondtak: „Másokat megtartott, magát nem tudta megtartani." Mégis azon gondolkoztak, hogyan tévedhetett ilyen súlyosan maga felől, mikor számtalan alkalommal bebizonyította, hogy olvas az emberek szívében. Az asz-szonyok értheteden jelentése csak még nagyobb bizonytalanságba taszította, bonyolította őket. (3Lelki ajándékok 207) {5BC 1125.10}
13, 31. A Biblia megértése elsődleges fontosságú - Jézus először nem fedte föl magát előttük, hanem kifejtette előttük a Szentírást, mert tudta, hogy annyira örvendeznének föltámadásának, hogy lelkük megelégedne. Akkor már nem éheznék a szent igazságokat, melyeket kitörölhetetlenül gondolkodásukba akart vésni, hogy továbbadhassák másoknak, akik azután még jobban elterjesztenék a drága ismeretet, míg csak ezrek nem fogadnák el az Emmausba siető két gyászoló tanítványnak nyújtott világosságot. {5BC 1125.11}
Leplezte hát kilétét, mígcsak meg nem magyarázta az írásokat, mígcsak értelmes bitre nem vezérelte őket élete; természete, földi küldetése, halála és föltámadása felől. Azt akarta, hogy az igazság gyökeret verjen értelmükben, nem mert bizonyságtétele támogatta azt, hanem mert a jelképes szertartás és az ószövetség látnokai megegyeztek élete és halála tényeivel, így kétségbevonhatatlan bizonyítékot nyújtottak az igazság felöl. Mikor elérte célját, fölfedte kilétét, hogy örömük teljes legyen. Majd eltűnt szemük elől. (Idők jelei 1909 okt. 6) {5BC 1125.12}
15, 16. Jézus elsimítja a rögös ösvényt - A halál hatalmas meghódítója, aki az emberi nyomorúság legmélyére szállt, hogy megmentse az elveszett világot, vállalta a szerény föladatot, hogy a két tanítvánnyal Emmausba menjen tanítani és vigasztalni őket. Jézus így azonosítja magát szenvedő és aggódó népével. Legsúlyosabb és legpróbáratevőbb ösvényeinken, íme ott halad velünk, hogy egyengesse az utat. Ugyanaz az Emberfia ő ma is, ugyanazzal a szeretettel és szánakozással, mely akkor éh szívében, mielőtt átment volna a síron és Atyjához sietett volna. (3 Jövendőmondás lelke 212) {5BC 1125.13}
39. (Cselekedetek 1:9-11) Krisztus magával vitte emberi voltát - Krisztus fölszállt a mennybe s magával vitte megszentelt, szent emberi voltát. Magával vitte azt a mennyei udvarokba, s viselni fogja a meg nem szűnő korszakokon át, mint az Isten városában lakó ember, aki az Atya előtt esedezik: „Tenyerembe metszettem föl őket." Keze viseli az ütött sebek helyét. Ha sebzettek, ha meggyötörtek vagyunk, ha nehezen leküzdhető gondokkal állunk szemben, jusson eszünkbe, mennyit szenvedett értünk Krisztus. Üljünk le mennyei helyeken Krisztusban testvéreinkkel. Hozzunk be szívünkbe mennyei boldogságot. (Szemle és hírnök 1905 március 9) {5BC 1125.14}
Krisztus emberként ment a mennybe. Mint ember lett az emberiség helyettese és kezese. Mint ember él, hogy közbenjárjon értünk. Most készíti a helyet az öt szeretőknek'. Emberként jön el újra hatalommal és nagy dicsőséggel, hogy magához vegye gyermekeit. Töltsön be örömmel és hálával minket, hogy az Úr napot tűzött ki, melyen általa rendelt férfi által igazságban ítéli meg a földkerekséget. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az egész el nem bukott mindenség szívén viseli a fontos tevékenységet, melyért Jézus világunkra jött, vagyis az ember megváltását. (1890, 16. kézirat) {5BC 1126.2}
