1, 2. (2Mózes 34:28; 5Mózes 9:9; Lukács 4:2) Mózes böjtje nem azonos Krisztuséval - A kísértés pusztájában Krisztus negyven napig nem vett magához táplálékot. Rendkívüli alkalmakkor Mózes is ugyanennyi ideig táplálék nélkül élt. Mózes azonban nem érzett éhséget. Őt nem kísértette, nem nyugtalanította alattomos és hatalmas ellenség, mint Isten Fiát. Isten ilyenkor az emberi fölé emelte Mózest. Isten dicsősége, mely körülvette Mózest, rendkívüli módon megtartotta öt. (Idők jelei 1874június II) {5BC 1079.5}
1-4. (Lukács 4:1-4) A romlott étvágy hatalma - Mikor Ádám engedett az étvágy hatalmának, minden elveszett. A Megváltó, akiben az emberi egyesült az istenivel, Ádám helyében állt s borzalmas böjtöt viselt el csaknem hat héten át. A böjt hossza a legerősebb bizonyíték, hogy mekkora és milyen hatalmat gyakorol a megromlott étvágy az emberi családon. (Advent szemle és szombat hírnök 1874 augusztus 4) {5BC 1079.6}
Fogadjuk meg a leckét - Krisztus a példaképünk mindenben. Amint látjuk megaláztatását a hosszas pusztai a böjt idején, hogy legyőzze javunkra az étvágy kísértéseit, fogadjuk meg ezt a tanítást, mikor kísértés szorongat bennünket. Ha az étvágy hatalma olyan erős az emberen, és az étvágy bűnös kielégítése annyira félelmetes, hogy Isten Fia ilyen vizsgának vetette alá magát - mennyire fontos tehát számunkra, hogy szükségesnek tartsuk az ésszerűség uralma alá vetni étvágyunkat. Megváltónk csaknem hat héten át böjtölt, hogy az étvágy terén kivívja az ember számára a győzelmet. Hitvalló keresztények, akiknek felvilágosult a lelkiismerete, s akik előtt Krisztus áll példaképül, hogyan is tudnak bűnös módon engedni azoknak az étvágyaknak, melyeknek ernyesztő hatásuk van a gondolkodásra és a szívre? Fájdalmas tény, hogy az egészség rovására, az erkölcsi erő gyöngülése árán elkövetett bűnös kielégülések ma a keresztény világ jelentős részét a rabság béklyóiban tartják. {5BC 1079.7}
Sokan, bár vallják az istenfélelmet, nem keresik Krisztus hosszú pusztai böjtölésének és szenvedésének okát. Gyötrelme nem annyira az éhségérzetből fakadt, mint abból a tudatból, hogy emberiség számára az étvágy és szenvedély kielégítésének mily félelmetes a következménye. Tudta, hogy az étvágy lesz az ember bálványa, hogy Isten feledésére viszi öt, s közvetlen üdvössége útjában áll. (Szemle és hírnök 1874 szeptember 1) {5BC 1080.1}
A leggyöngébb pillanatban támad - Krisztus pusztai tartózkodása alatt böjtöt tartott, de érzékeden volt az éhség iránt. Meg nem szűnő imával esdekelt Atyjához, hogy készítse fel ellene állni az ellenfélnek. Nem érzett éhséget. Buzgó imával, mintegy Istennel bezárkózva töltötte idejét. Mintha Isten jelenlétében lenne. Erőért könyörgött, hogy szembe tudjon szállni az ellenféllel, bizonyosságért, hogy kegyelemben fog részesülni annak véghezvitelére, amit az emberiség javára vállalt. Az előtte álló küzdelem elfeledtetett vele mindent, lelke az élet kenyeréből táplálkozott, éppen úgy, amint Isten ma is táplálni fogja a segítségért hozzá fordulókat. Abból az igazságból táplálkozott, melyet a népnek fog adni s melynek hatalmában áll kiszabadítani őket a Sátán kísértéseiből Látta megtörni a Sátán elesettek és megkísértettek fölötti hatalmát. Látta magát, amint a betegeket gyógyítja, a reményvesztetteket vigasztalja, a szomorkodót vidítja és hirdeti a szegényeknek az evangélium örömüzenetét. Vagyis végzi a munkát, melyet Isten leirt előtte. Nem ébredt éhségérzetére, mígcsak böjtjének negyven napja véget nem ért. {5BC 1080.2}
A bukott embernek szorult helyzetben sem állna módjában csodát tenni, hogy megmentse magát a fajdalomtól, kíntól, vagy hogy győzelmet vívjon ki magának ellenségei fölött. Az volt Isten szándéka, hogy próbára és vizsgára tegye az emberekét; úgy adjon alkalmakat nekik kifejleszteni jellemüket, hogy gyakorta megpróbáltatásokba viszi őket, hogy kipróbálja szeretetébe és hatalmába vetett hitüket. Krisztus élete tökéletes minta volt. Példájával és szavaival mindenkor arra tanította az embert, hogy hittel és szilárd bizalommal kell Istenre támaszkodnia. (Szemle és hírnök 1784 augusztus 18) {5BC 1080.5}
1-11. (Márk 1:12,13; Lukács 4:1-13; Lásd János 2:1-2. megjegyzéseit) A hitehagyás minden hatalma összefogott - A Sátán tanácskozásain úgy döntöttek, hogy Krisztust föltétlenül le kell győzni. Eddig még nem született ember, akit az ámító hatalma le nem győzött volna. A gonoszság egész szövetségét nyomába szegődtették, hogy hadat viseljenek Krisztus ellen, s hacsak lehetséges, legyőzzék öt. A legádázabb, legtapasztaltabb, leghajthatatlanabb ellenségeskedést állították az asszony magva és a kígyó közé. Maga a kígyó tette Krisztust a pokol összes fegyverének célpontjává... {5BC 1080.6}
Krisztus élete soha meg nem szűnő hadviselés volt a sátáni eszközök ellen. A Sátán a hitehagyás minden erejét fölsorakoztatta Isten Fia ellen. A küzdelem hevessége és veszélyessége egyre növekedett, amint az áldozat újra meg újra ki lett ragadva kezéből. A Sátán a kísértés minden elképzelhető formájával támadta Krisztust. (Advent szemle és szombat hírnök 1895 október 29) {5BC 1080.7}
Egyetlen ponton sem bukott el - Krisztus a dicsőség e jelenetéből (keresztségétől) az egyik legsúlyosabb kísértésébe lépett. Kiment a pusztába, ahol a Sátán szegődött mellé, megkísértve őt minden ponton, melyen az embert kísértés éri. Helyettesünk és kezesünk áthaladt a területen, ahol Ádám megbotlott és elbukott. Az volt a kérdés, vajon ö is megbotlik és elesik-e Isten parancsolatainál, mint Ádám? A Sátán támadásait Jézus ismételten „írva van"-nal védte ki, így a Sátán legyőzött ellenfélként hagyta el a tusa helyét. Krisztus jóvátette Ádám szégyenteljes bukását Tökéletes engedelmesség segítségével tökéletesítette jellemét és olyan példaképet hagyott az emberiségre, hogy követni tudják. Ha Isten törvényét illetően akár egyetlen pontosan is elbukott volna, nem lett volna tökéletes áldozat; hiszen Ádám egyetlen ponton bukott el. (Szemle és hírnök 1890 június 10) {5BC 1080.8}
Sátán hazudik Krisztusnak - A Sátán azt mondta Krisztusnak, hogy csak rá kell lépnie, de nem végigjárnia a véráztatta ösvényt. Akár Ábrahámot, öt is azért tette az Atya próbára, hogy bebizonyítsa tökéletes engedelmességét. Azt is kijelentette neki, hogy ö volt az az angyal, aki megfogta Ábrahám kezét, mikor fölemelte a kést, hogy megölje Izsákot. Most azért jött, hogy Jézus életét mentse meg; hogy nem szükséges elviselnie a súlyos éhséget és éhhalált; ő majd segít hordozni a megváltás tervének egy részét. (Szemle és hírnök 1874 augusztus 4) {5BC 1081.1}
(3:16, 17. Márk 1:10,11; Lukács 3:21, 22) A jóváhagyás drága jelei - Krisztus nem látszott észrevenni bántó gúnyolódását. Nem hagyta rávenni magát, hogy bebizonyítsa hatalmát. Szelíden elviselte a sértéseket anélkül, hogy visszavágott volna. A keresztségkor a mennyből hallatszott szavak igen becsesek voltak számára. Bizonyítékul szolgáltak neki, hogy Atyja helyesli a megváltás tervében az ember helyettese és kezeseként megtett lépéseit. Az ég megnyílása, a galamb leszállása biztató bizonyítékok voltak, hogy Atyja a mennyben egyesíti vele hatalmát itt a földön, hogy kiszabadítsa az embert a Sátán uralma alól. Arra is, hogy Isten elfogadta Krisztus erőfeszítését, hogy a földet a mennyel, a véges embert a végtelen Istennel kapcsolja össze. {5BC 1081.2}
(1Mózes 3:1-6) A Sátán nem tudta megbűvölni Krisztust - Sátán megkísértette az első Ádámot Édenben, Ádám pedig szóba állt az ellenséggel, ezzel megadva annak az előnyt. A Sátán bűvölő hatalmát gyakorolta Ádámon és Éván. Ezt a hatalmat próbálta minden áron Krisztus fölött is gyakorolni. De miután Krisztus idézte az írás szavait, az ellenfél tudta, hogy nem áll módjában diadalmaskodni. (1903, 159. levél) {5BC 1081.4}
Krisztus itt győzelmet aratott a bűnös javára, négyezer évvel azután, hogy Ádám hátat fordított hajléka világosságának. Isten jelenlétéből kirekesztetten az emberi család minden egymást követő nemzedéke egyre messzebb távozott attól az eredeti tisztaságtól, bölcsességtől és ismerettől, mellyel Ádám Édenben rendelkezett. Krisztus a faj bűneit és gyöngeségeit viselte, amint az emberiség akkor volt, mikor ő eljött a földre segíteni az emberen. Az ember javára, a bukott faj gyöngeségeivel terhelten kellett elviselnie az ellenfél kísértéseit minden olyan ponton, melyen az embert kísértés érheti... {5BC 1081.6}
Milyen ellentéte ennek a második Ádám, amint a leverő pusztába lép, hogy egymagában álljon helyt az ellenség ellenében. A bukás óta az ember termete és testi ereje csökkent, egyre lejjebb csúszva az erkölcsi érték mértékén is Krisztus földi eljövetelének időszakáig. S a bukott ember fölemelése érdekében Krisztusnak ott kell elérnie öt, ahol van. Jézus magára vette az emberi természetet s viselte a faj gyöngeségeit és elkorcsosulását. Aki nem ismer bűnt. bűnné lett értünk. Az emberi nyomorúság legalacsonyabb mélységéig alázta meg magát, hogy minősítve legyen az ember elérésére, és fölhozza őt a züllött állapotából, melybe a bűn taszította. (Advent szemle és szombat hírnök 1874 július 28) {5BC 1081.7}
A legszigorúbb fegyelem - Az élet fejedelme számára az volt a legsúlyosabb fegyelem, melynek alávetette magát, hogy mint a bukott faj gyermeke, dicsőségét elfátyolozva tartsa. így mérte össze erejét a Sátánnal. Akit kiűztek a mennyből, elkeseredett küzdelmet folytatott a hatalomért az fölött, akire a fenti udvarokban irigy, féltékeny volt. Micsoda tusakodás volt ez! Nincs nyelv, mely elégségesen le tudná írni! Mégis a közeljövőben meg fogják érteni azok, akik győztek a bárány vére és bizonyságtételük szava által. (1901,19. levél) {5BC 1081.8}
(Zsidó 2:14-18; 4:15; 2Péter 1:4) A hatalom, mellyel az ember rendelkezhetik - Isten Fiát minden lépésnél a gonoszság hatalmasságai támadták. Keresztsége után a Lélek elvitte őt a pusztába, ahol negyven napig kísértést szenvedett. Leveleket kaptam, melyek azt hangoztatják, hogy Krisztusnak nem lehetett ugyanaz a természete, mint az embernek, mert ha az lett volna, hasonló kísértések alatt ö is elbukott volna. De ha nem volt részese természetünknek, nem lehetne a példaképünk. Ha nem volt részese természetünknek, akkor nem lehetett volna megkísérteni őt, mint az embert éri kísértés. Ha lehetetlen lett volna engednie a kísértésnek, akkor nem lehetne a segítőnk. Komoly valóság az, hogy Krisztus emberként jött el megharcolni a harcokat az emberért. Megkísértése és győzelme hirdeti, hogy az emberiségnek okvetlen követnie kell a példát; hogy az embernek az isteni természet részesévé kell válnia. {5BC 1082.1}
Krisztusban az istenség és emberi természet egyesült. Az istenség nem süllyedt le az emberiségre; megtartotta helyét, de az emberi az istenivel való egység által elviselte a kísértés legtüzetesebb próbáját. A világ fejedelme eljött Krisztushoz hosszú böjtje után, mikor éhségtől legyöngült volt s javasolta, hogy változtassa a köveket kenyerekké. Ezzel szemben Isten terve, melyét az ember megmentésére szerzett, azt is magában foglalta, hogy Krisztus ismerje az éhséget, szegénységet s az ember sorsának minden szakaszát, részét. Krisztus azon erő segítségével viselte el a kísértést, mely az embernek is rendelkezésére áll. Megragadta Isten királyi székét, s nincs olyan férfi, nincs olyan nő, aki Istenbe vetett hit által ne vehetné igénybe ugyanazt a segítséget. Az ember az isteni természet részese lehet; nem él olyan ember, ki nem hívhatná segítségül az eget a kísértés és próba idején. Krisztus eljött, hogy tudomásunkra adja hatalmának forrását, hogy az embernek sohase kelljen támogatás nélkül emberi képességeire támaszkodnia. {5BC 1082.2}
Aki győzni akar, föltétlenül igénybe kell vennie, latba kell vetnie lényének minden erejét. Térdre borulva kell könyörögnünk Isten előtt tőle származó erőért. Krisztus eljött, hogy példaképünk legyen, s tudomásunkra adja, hogy mi is az isteni természet részesei lehetünk. Hogyan? - Ha elmenekülünk a romlottság elöl, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. Az ősellenfél nem aratott győzelmet Krisztuson. Nem helyezte lábát a Megváltó lelkére. Nem érintette a fejét, bár mardosta a sarkát. Krisztus a példája által nyilvánvalóvá tette, hogy az ember fedhetetlen maradhat. Hogy hatalommal rendelkezhet, hogy ellene tudjon állni a gonosznak. Olyan hatalommal, melyen sem föld, sem halál, sem pokol erőt nem vehet; olyan hatalommal, mely abba a helyzetbe állítja őket, ahol győzni tudnak, amim Krisztus győzedelmeskedett. Az istenség és az emberi egyesülhet bennük. (Szemle és hírnök 1890 február 18) {5BC 1082.3}
(Ézsaiás 53:6; 2Kríntus 5:21) Az engedetlenség borzalmas következményei - Hacsak lehetőség nincs a behódolásra, akkor a kísértés nem kísértés. A kísértésnek akkor áll ellen az ember, mikor erős nyomás nehezedik rá, hogy helytelen cselekedetet kövessen el, s tudja, hogy módjában áll ellenállni hit által, szilárdan megragadva az isteni erőt. Ez volt az a szörnyű tusa, melyen . Krisztus átment. Nem lehetett volna megkísértve minden ponton, amint az embert kísértés éri, ha nem lett volna lehetőség rá, hogy elbukjon. Szabad erkölcsi lény volt, próbának téve ki, mint minden ember és mint Ádám is ki volt téve. Végső óráin, mikor a kereszten függött, akkor tapasztalta meg a legteljesebben, hogy az ember mit kénytelen elviselni, mikor a bűn ellen harcol. Megértette, milyen gonosz lehet az ember, aki enged a bűnnek. Megértette az Isten törvényei áthágásának borzalmas következményeit; hiszen az egész világ bűne őrá nehezedett. (Ifjúsági nevelő 1899 október 26) {5BC 1082.4}
Krisztus a próbán - Krisztus bizonyos ideig próbatételen volt. Emberi létet öltött magára, hogy elviselje a vizsgát és próbát, melyet az első Ádám nem viselt el. Ha Krisztus megbukott volna a vizsgálat és próbatétel alatt, engedetlenné vált volna Istennel szemben s a világ elveszett volna. (Idők jelei 1899 május 10) {5BC 1082.5}
4. (Lásd 1Mózes 3:24 megjegyzéseit) Az elhajlás súlyosabb, mint a halál - (idézi) Megmondta a Sátánnak, hogy az élet meghosszabbítása szemszögéből az Isten követelményei iránti engedelmesség fontosabb, mint a testi eledel, táplálék. Ha akár a legkisebb mértékben is bár, de eltérünk Isten szándékaitól, az súlyosabb szerencsétlenség, mint az éhség vagy halál. (Megváltás, vagy Krisztus első eljövetele 48) {5BC 1083.2}
8-10. (Lukács 4:5-8) A tényleges állapotok - A Sátán fölszólította Krisztust, hogy hajoljon meg tekintélye előtt, megígérve neki, hogy ha megteszi, a föld országait adja neki jutalmul. Rámutatott Krisztus előtt a világon elért sikereire, fölsorolta a fejedelemségeket és hatalmasságokat, melyek ő alá vannak vetve. Kijelentette, hogy amit az Úr törvénye nem tudott elérni, ő elérte. {5BC 1083.4}
Jézus azonban azt felelte: „Távozz tőlem, Sátán: Meg van írva, hogy az Urat, a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj." Ez volt Krisztus számára az, amit a Biblia kísértésnek nevez. A kísértő Jézus elé állította a világ országait. A Sátán szemében ezek nagy külső dicsőséggel rendelkeztek. Krisztus azonban más szemszögből látta őket, pontosan olyannak, amilyenek voltak - zsarnokok uralma nyögő földi birodalmaknak. Látta az emberiséget tele bajokkal, a Sátán elnyomó hatalma alatt szenvedve. Látta a gyűlölet, bosszúállás, rosszindulat, bűnös kívánság és gyilkosság által beszennyezett földet. Látta, hogy démonok bitorolják az emberek testét, lelkét. ( 1911, 33. kézirat) {5BC 1083.5}
10.(Lukács 4:8) A parancs kényszerítette Sátánt - Jézus így szólt az álnok ellenséghez: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva, az Urat, a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj." Sátán azt kérte Krisztustól, bizonyítsa be, hogy ő az Isten Fia. Ez a parancs most bebizonyította. Az ördög kénytelen volt engedelmeskedni Krisztus isteni parancsának. Krisztus eltávolította és elhallgattatta őt. A Sátánnak nem volt hatalma ellentmondani az ellentmondást nem tűrő felszólításnak. Jézus szava kényszerítette, hogy szó nélkül azonnal távozzon a világ Megváltójának jelenlétéből. (Advent szemle és szombat hírnök 1874 szeptember 1) {5BC 1083.6}
11. (Lukács 4:13) Hadi tanács - Bár a Sátán legtüzesebb kísértéseivel sem érte el célját, mégsem adta föl a reményt, hogy később sikerrel járhatnak az erőfeszítései. Előre tekintett Krisztus szolgálatára, mikor gyakran alkalma lesz megpróbálkozni mesterkedéseivel. Zavartan és legyőzötten bár, mégis mihelyt visszavonult a tusa helyéről, máris terveket forralt, hogy elvakítsa, Isten akkori népének gondolkodását, hogy ne ismerjék föl Krisztusban a világ megváltóját. Eltökélte, hogy irigységgel, féltékenységgel és gyűlölettel tölti meg szívüket Isten Fia ellen, hogy ne fogadják el őt, hanem a lehető legkeserűbbé tegyék életét. {5BC 1083.7}
A Sátán tanácsot tartott angyalaival, miként akadályozzák meg, hogy a nép higgyen Krisztusban, mint a rég várt, régóta óhajtott Messiásban. Csalódott és dühödt volt, hogy semmire sem ment Jézussal, sokoldalú kísértései dacára. Most arra gondolt, hogyha Krisztus népében hitetlenséget tudna kelteni Krisztus, mint a megígért szabadító ellen, akkor talán el tudná csüggeszteni az Üdvözítőt. Egyúttal eszközeivé tenné a zsidókat, hogy megvalósítsák ördögi céljait. Finom szövevénnyel kezdett hát munkálkodni, hosszú távú tervezgetéssel igyekezve - elérni, ami közvetlen személyes beavatkozással nem sikerült. (2Jövendőmondás lelke 97) {5BC 1083.8}
