× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

16. fejezet

Ahol József győzött, Sámson elbukott - A veszélyben Sámsonnak az erő ugyanazon forrása állt rendelkezésére, mint Józsefnek. Módjában állt választani. 0 azonban nem ragadta meg Isten erejét, hanem vad szenvedélyeinek engedett szabad folyást. Érvelő képessége eltorzult, erkölcse megromlott. Isten nagy felelősség, megtiszteltetés és hasznosság tisztségébe hívta el Sámsont, előbb azonban úgy kellett megtanulnia az uralkodást, hogy engedelmeskedik Isten törvényeinek. József szabad erkölcsi lény volt. Előtte is két út állt. A tisztaság, szentség, és megtiszteltetés,vagy az erkölcstelenség és züllés ösvényét választhatta. József a helyes utat választotta s Isten jóváhagyta öt. Sámson a magára hozott hasonló kísértések közt szabad utat engedett szenvedélyének. Az ösvény, melyre lépett - úgy találta - szégyenben, veszedelemben és a halálban végződött. Milyen ellentéte is ez a József történetének! (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.1}   

(Galata 6:7, 8) Tanulság a fiataloknak - Sámson története tanulságul szolgál a ki nem alakult jellemű fiataloknak, akik még nem léptek az élet színpadára. Az iskoláinkba beiratkozó fiatalok megtalálnak ott mindenfajta gondolkodást. Ha játszani akarnak és hiábavalóságokkal foglalkozni, ha elkerülik a jót, ha a gonoszsággal fognak össze, előttük a lehetőség. Egyrészt bűn, másfelől szent élet között kell választaniuk. Mégse feledjék, hogy amit az ember vet, azt is kell learatnia: "Aki testbe vet, testből arat veszedelmet, de aki a lélek szerint vet, lélekből arat örök életet." (Idők jelei, 1881 október 13.) {2BC 1007.2}   

4. Értékes órák elpazarlása - Izrael bírája csábítója társaságában értékes órákat pazarolt el, melyeket szentül népének jólétére kellett volna szentelnie. Az elvakult szenvedély, mely még a legerősebbet is gyöngévé teszi, magához ragadta az ésszerűség és lelkiismeret fölötti uralmat. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.3}   

A fíliszteusok figyelték Sámsont - A filiszteusok jól ismerték Isten törvényét, tudták, hogy a törvény elítéli az érzéki kielégülést. Éber szemmel figyelték ellenfelük minden, lépését, és mikor új vonzalmával lealacsonyította magát - mikor látták a csábító elbűvölő hatalmát, eltökélték, hogy a nő segítségével véghezviszik Sámson romlását. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.4}   

15-17. Sámson tudatosan lép az áruló hálójába - Sámson szerelembe esése csaknem hihetetlennek tűnik. Eleinte ugyan nem volt annyira elbűvölt, hogy elárulta volna titkát; mégis tudatosan a lélek tönkretevőjének hálójába sétált, s a háló szemei minden lépéssel szorosabbra fonódtak körülötte. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.5}   

15-20. Elvesztette hivatása szentségének tudatát -Sámson a hatalmas hős, mint nazarénus ünnepélyes ígéret alatt állt egész életére; de mert beleszerelmesedett egy laza erkölcsű nő szépségébe, meggondolatlanul megszegte a szent ígéretet. A Sátán eszközein át mesterkedett, hogy elpusztítsa Izrael vezetőjét, hogy a Sámson birtokában levő félelmetes erő. ne félemlítse meg többé Isten népének ellenségeit. A tolakodó asszony eltávolította őt Istentől, mesterkedései Sámson romlását okozták. Az Isten által igényelt szeretetet és szolgálatot az asszonynak adta, ami bálványimádás. Teljesen elvesztette Isten jelleme és munkája szent voltának tudatát. Alantas szenvedélynek áldozta föl a tisztességet, lelkiismeretet és minden értékes dolgot. (Idők jelei 1903 július 1) {2BC 1007.6}   

20. Szándékos bűn miatt elvesztette erejét - Ha Sámson fejét önhibáján kívül borotválták volna le, ereje megmaradt volna. Eljárása azonban megvetést mutatott Istennel szemben, mintha lenézőn, megvetőn maga vágta volna le fürtjeit. Ezért Isten hagyta, hogy viselje el dőresége következményeit. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.7}   

28.Vetélkedés az Úr és a sárkány között - A vetélkedés valójában nem Sámson és a filiszteusok, hanem az Úr és a sárkány közt folyt. Ez arra késztette az Urat, hogy igénybe vegye mindenható hatalmát és mindenek fölötti tekintélyét. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1007.8}   

29. Az Úr tervét megrontotta a bűn - Isten azt akarta, hogy Sámson jelentős munkát végezzen el Izraelért. Ezért élete legelejétől a legnagyobb gond vette körül, a lehető legelőnyösebb körülmények között élt, ami a testi erőt, szellemi élénkséget, és erkölcsi tisztaságot illeti Ha később nem merészkedett volna a laza erkölcsű istentelenek közé, akkor nem engedett volna olyan becstelenül a kísértésnek. (Idők jelei 1881 október 13) {2BC 1008.1}   

***** {2BC 1008}