Thessalonika

{AA 221}   

Miután Pál és Silás Filippit elhagyták, Thessalonikába indultak. Itt azt a kiváltságot élvezhették, hogy a zsinagógában nagy gyülekezet előtt beszélhettek. Egész külsejükön látszott még az a méltatlan elbánás, amelyben röviddel előbb részesültek és ez magyarázatot igényelt. El is beszélték az eseményeket, minden dicsekvés nélkül; azonban dicsőítették Őt, aki szabadításukért közbelépett. {AA 221.1}   

Pál, Thessalonikában elmondott prédikációiban utalt az ótestamentumi próféciákra, amelyek a Messiásra vonatkoznak. Krisztus felvilágosította tanítványait e próféciák tekintetében „és megmagyarázta nekik, kezdve Mózestől, az összes prófétákon át az írásokat, melyek Róla szóltak” (Lk. 24:27). Péter is így cselekedett, midőn prédikációiban Krisztusról szóló bizonyítékait az Ótestamentumból vette. István ugyanezt az utat járta, és így Pál is azokra a szövegekre hivatkozott, amelyek előre megjövendölték Krisztus születését, szenvedését, halálát, feltámadását és mennybemenetelét. Mózes és a próféták ihletett bizonyítékai alapján világosan kimutatta, hogy a názáreti Jézus a Messiás; és egyszersmind bebizonyította, hogy Krisztus szólt Ádám napjai óta a pátriárkák és próféták által. {AA 221.2}   

Világos és kimerítő próféciák adattak a megígért eljövetelét illetőleg. Már Ádám ígéretet kapott, hogy jönni fog a Megváltó. A Sátán fölött kimondott ítélet: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (I. Móz. 3:15) – ősszüleink számára a Krisztus általi megváltás ígérete volt. {AA 222.1}   

Azután Ábrahám kapta az ígéretet, hogy az ő törzséből fog származni a világ Megváltója: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei.” „Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (I. Móz. 22:18; Gal. 3:16) {AA 222.2}   

Mózes, Izráel vezetője és tanítója közvetlenül működésének befejezése előtt ugyanígy jövendölt a Messiásról az egész nép előtt érthető szavakkal: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én; azt hallgassátok.” Biztosította az izraelitákat, hogy Isten nyilatkoztatta ki ezt előtte a Hóreb hegyén, amikor mondotta: „Prófétát támasztok nékik az ő atyafiaik közül, olyat mint te, és az én igémet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.” (V. Móz. 18:15, 18) {AA 222.3}   

A Messiás majdan királyi családból születik, mert a Jákob által adott próféciában így szól az Úr: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló és a népek néki engednek” (I. Móz. 49:10). {AA 223.1}   

Ésaiás viszont így jövendölt: „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s a gyökereiből egy virágszál nevelkedik.” „Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul a népeknek. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.” (Ésaiás 11, 1; 55, 3–5.) {AA 223.2}   

Jeremiás szintén úgy beszélt az eljövendő Megváltóról, mint Dávid házából származó királyról: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” És ismét: „Mert ezt mondja az Úr: Nem vesz ki a Dávid férfi sarjadéka, aki az Izráel házának székébe üljön. És a lévita papok férfi sarjadéka sem vész ki előlem, aki élőáldozatot áldozzon és ételáldozatot égessen, és véres áldozatot készítsen mindenkor.” (Jer. 23:5–6; 33:17–18) {AA 223.3}   

Sőt a Messiás szülőhelyét is előre megjövendőli a próféta: „De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között; belőled származik nékem, aki uralkodó Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5:2). {AA 223.4}   

A Messiásnak e földön végzendő munkáját Isten szintén pontosan vázolta: „Akin az Úrnak lelke megnyugszik; bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalom lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az Úrnak félelmében.” Akit Isten így felkent, azért küldte el, hogy: „a szegényeknek örömet mondjon; hogy bekösse a megtört szívűeket, hogy hirdessen a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdesse az Úr jókedvének esztendejét, és Isten bosszúállásának napját; hogy megvigasztaljon minden gyászolót; hogy tegyen Sion gyászolóira, adjon nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr palántáinak, az Ő dicsőségére.”(Ésa. 11:2–3; 61:1–3) {AA 224.1}   

„Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” (Ésa. 42:1–4) {AA 224.2}   

Pál meggyőző erővel bizonyította az ótestamentumi írásokból: „hogy Krisztusnak szenvedni kell és feltámadni a halottaiból”. Avagy Mikeás nem jövendölte-e, hogy „pálcával verjék arcul Izráel bíráját?” (Mik. 5:1) És a megígért nem jövendölte-e önmagáról Ésaiás próféta által: „Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födőztem be a gyalázás és köpködés előtt?” (Ésa. 50:6) Krisztus a zsoltáríró által is megjövendölte, hogy az emberek milyen elbánásban részesítik majd: „De én... embereknek csúfja és a nép utálata vagyok. Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket: az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne… Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek és bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek…Atyámfiai előtt idegenné lettem és atyámfiai előtt jövevénnyé. Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám... A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.” (Zsolt. 22:7–9, 18–19; 69:9–10, 21) {AA 225.1}   

Ésaiás jövendölései milyen félreérthetetlenül világosan szóltak Krisztus szenvedéseiről és haláláról: „Ki hitt a mi tanításunknak?” – kérdezte a próféta – „és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos. Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője, mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. {AA 225.2}   

Pedig betegségeinket ő viselte és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől. És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulónk meg. {AA 226.1}   

Mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség.” (Ésa. 53:1–8) {AA 226.2}   

Isten előrevetítette Krisztus halálának módját és körülményeit is. Miként Mózes felemelte a rézkígyót a pusztában, úgy kellett felemeltetnie az eljövendő Messiásnak, „hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3:16). {AA 226.3}   

“És ha mondja néki valaki: Micsoda ütések ezek a kezeiden? azt mondja: A miket az én barátaim házában ütöttek rajtam.” Zakariás 13:6 {AA 226.4}   

“És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja.” Ésaiás 53:9-10 {AA 226.5}   

Aki azonban istentelen emberek kezétől halált szenvedett, győzött a bűn és a sír fölött, mert feltámadott! Izráel kedves dalnoka, a Mindenható sugallatára bizonyságot tett a feltámadás hajnalának dicsőségéről és vidáman kiáltotta: „Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztonságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Zsolt. 16:9–10) {AA 227.1}   

Pál kimutatta, hogy az áldozati szertartásokat Isten milyen szorosan egybefonta a próféciákkal. Ezek utalnak arra, aki olyan lesz, mint „a bárány, mely mészárszékre vitetik”. A Messiás „önlelkét áldozatul” adja. Ésaiás próféta bizonyságot tett róla, mint Isten Bárányáról; az Üdvözítő engesztelő művét évszázadokkal előbb szemlélhette, aki „életét halálra adta és a bűnösök közé számláltatott; pedig Ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott.” (Ésa. 53:7, 10, 12) {AA 227.2}   

A jövendölések Üdvözítőjének tehát nem földi uralkodóként kell jönnie, hogy megszabadítsa a zsidó népet elnyomóitól, hanem mint ember jön az emberek közé. Alacsony sorsban és szegénységben él, hogy végül mint megvetettet és elvetettet megöljék. Az ótestamentomi írásokban megjövendölt Üdvözítő áldozatul adja önmagát a bukott emberiségért, és ezáltal tesz eleget az áthágott törvény követelményének. Benne kellett teljesedésbe menniük az engesztelési áldozatoknak; kereszthalála ad jelentőséget az egész zsidó szertartási rendszernek. {AA 227.3}   

Pál elbeszélte a thessalonikai zsidóknak korábbi buzgalmát a ceremoniális törvény érdekében. Csodálatos élményét Damaszkusz kapui előtt. Megtérése előtt, bizalmát öröklött szentségére, hamis reménységre alapította. Hitét nem Krisztusba vetette, hanem formaságokban és ceremóniákban bízott. A törvény iránti nagy buzgalma távol állt a Krisztusba vetett hittől, és ezért értéktelen volt. Amikor azzal dicsekedett, hogy a törvény pontjainak betartásában mennyire feddhetetlen, akkor tulajdonképpen Krisztus ellen lázadt fel, aki a törvényt naggyá és dicsővé tette. {AA 228.1}   

Megtérése időpontjától kezdve azonban minden megváltozott. A názáreti Jézus, akit földi szenteiben üldözött, megjelent neki, mint a megígért Messiás. Az üldöző felismerte benne Isten Fiát, aki a prófécia szerint a földre lejött, és életével betöltötte a Szentírást minden részletében. {AA 228.2}   

Amidőn Pál szent bátorsággal hirdette az evangéliumot a thessalonikai zsinagógában, a jelenlevőkre világosság áradt. A templomi szolgálattal kapcsolatos szokások és ceremóniák tulajdonképpeni jelentőségét megértették. Lelkesedéssel beszélt Krisztus földi működéséről, majd a szentek Szentjében végzett szolgálatáról. Sőt ezeken felül rámutatott arra is, amikor Krisztus, közbenjárói tisztségének befejezése után, hatalommal és dicsőséggel visszatér a földre, hogy itt országát felállítsa. Pál hitt Krisztus visszajövetelében; ezzel az eseménnyel összefüggő tényeket olyan világosan és elevenen vázolta, hogy hallgatói közül sokan kitörölhetetlen benyomást szereztek. {AA 228.3}   

Három egymást követő szombatnapon prédikált Pál a thessalonikaiaknak, amennyiben meg akarta őket győzni a Szentírás alapján, hogy Krisztus „a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta” (Jel. 13: 8); erről élete, halála, feltámadása, közbenjárói tisztsége tanúskodik. Felmagasztalta Krisztust és kimutatta, hogy szolgálatának igazi megértése az a kulcs, amely feltárja az ótestamentomi írások értelmét, és kincseit hozzáférhetővé teszi. {AA 229.1}   

Miközben Pál Thessalonikában az evangéliumi igazságokat nagy erővel hirdette, nagy tömeg érdeklődését bilincselte le. „És némelyek azok közül hívének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem kevesen.” {AA 229.2}   

Ugyanúgy, mint a már előbb felkeresett helyeken, itt is határozott ellenállásba ütköztek az apostolok. A hitetlen és csökönyös zsidók irigysége felgerjedt. Ezeket a zsidókat abban az időben a római hatóságok nem kedvelték, mert röviddel előbb felkelést szítottak Rómában. Bizalmatlanul tekintettek rájuk, és bizonyos mértékben szabadságukat is korlátozták. Most tehát alkalom kínálkozott, hogy a helyzetet kihasználva, a rómaiak kegyét újból megnyerjék, és úgy az apostolokat, mint az új keresztyéneket megszégyenítsék. {AA 229.3}   

Felhasználtak erre a célra, „a piaci népségből némely gonosz férfiakat”, akiknek segítségével sikerült nekik „felháborítani a várost”. Abban a reményben, hogy az apostolokat is ott találják, a „Jáson házát megostromolták”, azonban Pál és Silás nem volt sehol. A csőcselék – csalódása miatt eszét vesztve – kivonszolta „Jásont és némely atyafiakat a város elöljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek, kiket Jáson házába fogadott; pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust” (Ap. csel. 17:5–7). {AA 229.4}   

A város elöljárói, mivel Pált és Silást nem találták, a béke kedvéért a megvádolt hívőktől fogadtak el kezességet. „Az atyafiak pedig”, akik féltek a további erőszakosságoktól, „elküldték Pált Silással együtt Béreába.” (Ap. csel. 16:10) {AA 230.1}   

Napjainkban se csüggedjen el az igazság hirdetője, még akkor sem, ha úgynevezett hitvalló keresztények nem fogadják be örömmel, mint annak idején Pált és munkatársait. A kereszt hírnökei éberen és imádságos lelkülettel felvértezve, hittel menjenek előre. Mindenkor bátran munkálkodjanak Jézus nevében. Magasztalják fel Krisztust, mint az ember Közbenjáróját, aki a mennyei Szentélyben szolgál. Krisztust, akire az Ótestamentum összes áldozati és ceremoniális szertartása utal; akinek engesztelő áldozata által nyerhetnek bűnbocsánatot Isten törvényének valamennyi áthágói. {AA 230.2}