Január 7. - ISTENNEL, HIT ÁLTAL

Hit az életemben {ML 11}   

„Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint Te énbennem, Atyám, és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk.” (János evangéliuma 17,21) {ML 11.1}   

„Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők” – olvashatjuk Jézus szavait János evangéliumában (15,5). Elképzelhetünk-e ennél mélyebb, szorosabb kapcsolatot Krisztussal? A szőlővessző rostjai majdnem azonosak a szőlő tőkéjével. Az élet, az erő áramlása a törzsből az ágakhoz akadálytalan és állandó. A gyökértől mindenhová eljut a táplálék az ágakon át. Ilyen az igazi hívő kapcsolata is Krisztussal, mert Krisztusban lakozik, és tőle nyeri táplálékát. {ML 11.2}   

Ezt a lelki kapcsolatot csak személyes hitünk gyakorlásával alapozhatjuk meg. Hitünkkel fejezzük ki az Isten iránti legnagyobb szeretetet, tökéletes bizalmat, és a teljes odaszentelődést. Akaratunkat teljesen át kell engednünk, alá kell rendelnünk Isten akaratának, és az érzéseinket, vágyainkat, érdekeinket is azonosítanunk kell Krisztuséival. Istentől folyamatosan kegyelmet nyerünk – fejezzük ki hálánkat ezért Megváltónknak! {ML 11.3}   

Ha ez a meghitt kapcsolat és folyamatos összeköttetés kialakul, bűneinket Krisztus magára vállalja, és az Ő igazságát nekünk tulajdonítja a menny – hiszen Ő bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk Őbenne (Korinthusiakhoz írt II. levél 5,21). Isten elé járulhatunk Jézus Krisztus által, és a mennyei Atya elfogad bennünket szeretett Fiában. Bárki is bántja Krisztus őszinte hívét szóval vagy tettel, Jézust sebzi meg. Aki pedig egy pohár vizet ad Krisztus tanítványának, mivel Isten gyermeke, Megváltónk úgy tekinti, mintha Ő kapta volna. {ML 11.4}   

Amikor Jézus készült elválni tanítványaitól, akkor adta nekik a hívőkkel való szoros kapcsolata szép jelképét. A Krisztussal élő hit által megvalósuló kapcsolat maradandó, de mellette minden más kötődéstől meg kell szabadulnunk. Az igazi hívő Krisztust választja mint elsőt és utolsót (Ésaiás könyve 44,6; Jelenések könyve 1,11–17; 2,8; 22,13), s a legjobbat mindenben. (Review and Herald, 1887. december 13.) {ML 11.5}