Március 2. - PÁL

Isten hősei {ML 65}   

„Első védekezésem alkalmával senki sem volt velem, sőt mindnyájan elhagytak. (…) De az Úr mellettem állt, és megerősített engem, hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok…” (Timótheusnak írt II. levél 4,16–17) {ML 65.1}   

Milyen szembetűnő különbség volt Pál és Néró között! Néró kezében volt a hatalom, senki sem állhatott ellent neki. Pált a börtönből hozták ki a bírósági tárgyalásra, nélkülöznie kellett barátait, pénze és tanácsosai sem voltak. {ML 65.2}   

Az uralkodó arca magán viselte a szívében dúló szenvedélyek szégyenletes jeleit – a rab arcvonásai olyan embert mutattak, aki békében él Istennel és az emberekkel. Az ellentétes nevelési rendszerek eredményei álltak szemben egymással azon a napon: a határtalan önzés és a teljes önfeláldozás élete. Két különböző életelv képviselőjét láthatták ott az emberek: a mindent magának akaró és mindent meg is szerző egoizmus, amely semmit sem tekint túl értékesnek, hogy feláldozza pillanatnyi élvezeteiért – és az önmegtagadó kitartás, mely kész az életét is feladni mások javáért, ha szükséges. {ML 65.3}   

A nép és a bírák sok tárgyaláson jelen voltak már, és sok gonosztevőt láttak, de ilyen emberrel még nem találkoztak, akinek tekintetéből szent nyugalom áradt. Szavai a legkeményebb szívekre is hatással voltak. A tiszta, meggyőző igazság legyőzte a tévelygést. Sokak elméjében világosság gyulladt, s örömmel követték sugarait. Pál az elbukott emberiségért hozott engesztelő áldozatra irányította hallgatói figyelmét. (The Signs of the Times, 1906. december 5.) {ML 65.4}   

Így érvel az igazság védője, és mint hű a hűtlenek között, megbízható a megbízhatatlanok között, Isten képviselőjeként áll, s hangja mennyből jövő szózatként hangzik. Szavaiban és tekintetében nincs félelem, szomorúság vagy csüggedés. Beszéde úgy hangzik, mint győzelmi kiáltás a harci zajban. (Review and Herald, 1884. május 20.) {ML 65.5}   

{ML 65.6}