Február 11. - HOGY ÁTFORMÁLJA JELLEMEMET

A Szentlélek munkája {ML 46}   

„Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, mint az Úr Lelkétől.” (Korinthusi II. levél 3,18) {ML 46.1}   

A Lélek munkája nyomán tisztul meg a szív. Isten Szentlelke által a hívő isteni természet részesévé válik. Krisztus az Ő Lelkét adta nekünk – mint isteni erőt, hogy legyőzzön bennünk minden örökölt gonosz hajlamot és rossz szokást, és saját jellemét adja híveinek. {ML 46.2}   

Amikor Isten Lelke birtokába veszi szívünket, akkor átformálja jellemünket. Bűnös gondolatainkat és gonosz cselekedeteinket elhagyjuk, szeretet, alázatosság és béke foglalja el a harag, irigység és viszály helyét. Öröm lép a bánat helyébe, és arcunk a menny boldogságát tükrözi vissza. Senki sem látja azt a kezet, amely leemeli vállunkról a bűn terhét. Senki sem látja a világosságot, amely a mennyei udvarból fénylik – az áldás azonban ránk árad, amikor az ember hit által alárendeli magát Istennek. Akkor az a hatalom, amelyet emberi szem nem láthat, a bűnös emberből egy új lényt teremt, Isten képmására. {ML 46.3}   

A Szentlélek megváltoztatja lelki életünket. Isten Lelkének szívünkben lakozása azt jelenti, hogy Krisztus életét éljük. Befogadóját Krisztus tulajdonságaival ajándékozza meg. {ML 46.4}   

Egyedül az Istentől származó hit vezet Istenhez. Hogy valóban Őt szolgáljuk, újjá kell születnünk az isteni Lélek által. Ő megtisztítja szívünket, megújítja elménket, és képessé tesz arra, hogy megismerjük és szeressük Istent. Készséges engedelmességre vezet Teremtőnk iránt. Ez az igazi istentisztelet, amely a Szentlélek munkálkodásának gyümölcse. Minden őszinte imát a Szentlélek sugall, és az ilyen imát elfogadja Isten. Bárhol közeledik Istenhez egy ember, ott megnyilvánul a Szentlélek munkálkodása, és mennyei Atyánk kijelenti magát annak az embernek, mert Ő ilyen követőket keres. Várja, hogy fiaivá és leányaivá fogadhasson bennünket. (Review and Herald, 1908. november 19.) {ML 46.5}