December 27. - TALÁLKOZÁS ISTENNEL

Mennyei örökségünk {ML 365}   

„Templomot nem láttam abban, mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.” (Jelenések könyve 21,22) {ML 365.1}   

Isten népe abban a kiváltságban részesül, hogy személyesen találkozhat az Atyával és a Fiúval. Amint a korinthusiakhoz írt első levélben olvashatjuk: „Most tükör által, homályosan látunk” (13,12), azaz Isten képmását homályosan visszatükrözve láthatjuk teremtett műveiben, a természetben, és a szeretetteljes gondviselésben, ahogyan velünk, emberekkel bánik. Azonban Jézus Krisztus visszajövetelekor majd szemtől szemben, tisztán láthatjuk Őt. Jézus mellett állhatuk majd, és láthatjuk arcának dicsőséges ragyogását. (A nagy küzdelem – Korszakok nyomában, 676–677. o.) {ML 365.2}   

Ezen a meghitt néven szólíthatjuk Istent: „Mi Atyánk”, amely irántunk érzett szeretetének jele, és záloga gyengéd gondoskodásának. Isten Fia pedig kegyelmének örököseit nem szégyelli testvéreinek nevezni (Zsidókhoz írt levél 2,11). {ML 365.3}   

Mindazon atyai szeretet, amely nemzedékről nemzedékre áradt az emberi szívek csatornáin, a gyengédség minden forrása, amely csak felfakadt a szívünkben, csupán kicsiny patak Isten végtelen szeretetének kimeríthetetlen tengeréhez képest. (Review and Herald, 1908. október 22.) {ML 365.4}   

Jézus által nyugalmat nyerhetünk, így a mennyei élet már most elkezdődik. Válaszolunk a hívására, amikor így szólít meg: „Jöjjetek, tanuljatok tőlem!”, követjük Őt, s ezzel elkezdődik számunkra az örök élet. A menny szüntelen közeledés Istenhez Krisztus által. Minél többet időzünk a mennyei világosságban, annál több dicsőség tárul fel előttünk, s minél jobban megismerjük Istent, annál nagyobb lesz a boldogságunk. (Jézus élete, 331. o.) {ML 365.5}   

A mennyben a legnagyobb boldogságunk az lesz, hogy meglátjuk Istent. Milyen nagyobb örömben részesülhetnének a bűnösök, akiket Krisztus kegyelme megmentett, mint hogy megláthatják Isten orcáját és megismerhetik Őt mint Atyjukat? (Bizonyságtételek, VIII. köt., 268. o.) {ML 365.6}   

Vigaszt nyújt számunkra, hogy már e földi életünkben is szemlélhetjük Jézus Krisztust a hit szemével, és hit által hasonlókká válhatunk Őhozzá. De milyen csodálatos lesz, amikor szemtől szemben láthatjuk majd Megváltónkat! (Bible Echo, 1892. január 15.) {ML 365.7}