Augusztus 18. - AZ ÉLETRE KELTŐ ISTENI KEGYELEM

Jézus nyomában járva {ML 234}   

„Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” (Timótheushoz írt I. levél 4,16) {ML 234.1}   

Olvastam egy emberről, aki egy téli napon nagy hófúvásban próbált haladni a célja felé. A dermesztő hidegben már majdnem megfagyott, ereje egyre fogyott. Már-már feladta az életért vívott küzdelmet, amikor meghallotta útitársa nyöszörgését, aki már nem bírt továbbmenni. Részvéttel fordul felé, és elhatározta, hogy megmenti. Addig dörzsölte a szerencsétlen ember végtagjait, amíg nagy erőfeszítéssel lábra állította. Mivel szenvedő társa már nem tudott magától állva maradni, karjában vitte a hófúváson át, amelyről azt gondolta, hogy még egyedül sem tud keresztüljutni rajta. {ML 234.2}   

Amikor végül biztos helyre vitte útitársát, megértette, hogy felebarátját megmentve saját magát is megmentette. Egy másik ember érdekében tett komoly erőfeszítései meggyorsították vérkeringését a saját ereiben is, egészséges meleget küldve végtagjaiba. {ML 234.3}   

A fiatal hívők előtt mindig hangsúlyoznunk kell – szavainkkal és példánkkal –, hogy másokat segítve magunk is segítséget kapunk, s ily módon a legjobb eredményeket érhetjük el, és csodálatos tapasztalatokat szerezhetünk. A kétségbeesettek, akik azt gondolják, hogy az örök élethez vezető út küzdelmes és nehéz, induljanak el, s dolgozzanak másokért! Az ilyen erőfeszítések – ha isteni világosságért imádkozunk – saját szívünket is megelevenítik az isteni kegyelem életre keltő befolyása által, s így szeretetünk is nagyobb lánggal ég majd. Egész keresztényi életünk valóságosabb és komolyabb lesz, s imádkozó lelkület hatja át. A szombati istentiszteleteken elmondott bizonyságtételeink telve lesznek mennyei erővel. Örömmel mondjuk el értékes tapasztalatainkat, amelyeket a másokért végzett munka során nyertünk. (Review and Herald, 1902. május 13.) {ML 234.4}