Július 9. - A VENDÉGSZERETET

Találkozások {ML 194}   

„A vendégszeretetet gyakoroljátok egymás iránt, zúgolódás nélkül. Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal, mint Isten kegyelmi ajándékainak jó sáfárai.” (Péter apostol I. levele 4,9–10) {ML 194.1}   

Ha a vendégszeretet lelkülete kihal, akkor szívünket megbénítja az önzés. (41. kézirat, 1903) {ML 194.2}   

A vendégszeretet a Szentlélek által felsorolt tulajdonságok közül az egyik ismertetőjele azoknak, akik felelősséget hordoznak a gyülekezetben. Az egész gyülekezetnek szól a biztatás: „A vendégszeretetet gyakoroljátok, zúgolódás nélkül.” (Péter apostol I. levele 4,9) {ML 194.3}   

Ezeket az intéseket nagyon elhanyagolták a gyülekezetekben. Az igazi vendégszeretetet még a hűséges hitvallók közül is csak nagyon kevesen gyakorolják. Saját népünk között se tekintik olyan áldásnak és kiváltságnak az igazi vendégszeretet gyakorlását, mint kellene. Általában nem nagyon kedvelik a társaságot, és kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy még két-három embernek adjanak helyet a családi asztalnál, panaszkodás vagy hivalkodás nélkül – sokan a készülődés nehézségeire hivatkoznak, és azzal érvelnek, hogy túl sok gonddal, munkával jár. De nem így volna, ha ezt mondanátok: „Nem tettünk különleges előkészületeket, de szívesen látunk benneteket, és szívesen adjuk azt, amink van.” Egy váratlan vendég többre értékeli a szívélyes meghívást a legkörültekintőbb előkészületnél is. {ML 194.4}   

Krisztus számon tart minden összeget, amit arra adtak ki, hogy Őérte megvendégeljenek valakit. Azoknak a nevét, akik Krisztusért megvendégelik testvéreiket, és megteszik a tőlük telhető legjobbat, hogy a látogatást áldássá tegyék vendégeik és családtagjaik számára, feljegyzik a mennyben mint olyan emberekét, akik különös áldásra érdemesek. (Bizonyságtételek, VI. köt., 342–354. o.) {ML 194.5}   

Amikor megnyitod ajtódat Krisztus szegényei és szenvedői előtt, láthatatlan angyalokat fogadsz be. Mennyei küldötteket hívsz meg, akik az öröm és béke szent légkörét hozzák otthonodba. Dicséretet mondva jönnek be hozzád, s ennek visszhangja a mennyben is felcsendül. A könyörület minden cselekedetére felhangzik a mennyben a dicsérő ének. (Jézus élete, 639. o.) {ML 194.6}