Június 4. - BÖLCSESSÉG, ÉRTELEM, BOLDOGSÁG

Kik az igazán boldogok? {ML 159}   

„Boldog ember, aki megtalálja a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet szerez.” (Példabeszédek könyve 3,13) {ML 159.1}   

Dávid felkenetésének szertartása tudtára adta az ifjúnak, hogy fontos feladat vár rá. {ML 159.2}   

Magas tisztsége ellenére, amelyet el kellett foglalnia, Dávid nyugodtan folytatta foglalkozását, és türelemmel várta Isten tervének kibontakozását a maga idejében és módján. A pásztorfiú olyan alázatosan és szerényen tért vissza a dombokhoz, és éppen olyan gyengéden figyelte és őrizte nyáját, mint felkenetése előtt. Azonban új ihletéssel szerezte énekeit és játszott hárfáján. Gazdag és változatos szépségű táj bontakozott ki a szeme előtt. (…) {ML 159.3}   

Dávid ifjúsága szépségében és erejében előkészült a magas tisztség elfoglalására. Képességeit – mint Istentől kapott értékes ajándékokat – arra használta fel, hogy magasztalja az Adományozó dicsőségét. A szemlélődésre és elmélkedésre kínálkozó alkalmak bölcsességgel és kegyességgel gazdagították, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Míg szemlélte Teremtője tökéletességét, tisztább fogalmat nyert Istenről. Sok kérdés, igazság megvilágosodott előtte, a nehézségek és bonyodalmak átláthatóvá és egyszerűvé váltak, s az új világosság minden sugara az elragadtatott öröm újabb megnyilatkozásait, szép himnuszait váltotta ki belőle, Isten és Megváltónk dicsőségére. A szeretet, amely irányította életét, a bánat, amely körülvette, a győzelmek, amelyeket kivívott, mind hatással voltak a gondolkodására, és amikor Isten végtelen szeretetét szemlélte, amint gondot visel róla, szíve még buzgóbb imádattal és hálával telve dobogott, hangja gazdagabb dallammal csendült fel, hárfáját ujjongva pengette. A pásztorfiú erőről erőre, ismeretről ismeretre jutott, mert az Úr Lelke megnyugodott rajta. (Pátriárkák és próféták, 641–642. o.) {ML 159.4}