Május 20. - MÉRTÉKLETESSÉG A TANULÁSBAN

Mértékletesség {ML 144}   

„Mindezekből, fiam, intessél meg, a sok könyv írásának nincsen vége, és a sok tanulás fáradtságára van a testnek.” (Prédikátor könyve 12,12) {ML 144.1}   

A szellemi erőfeszítés megfelelő testmozgás nélkül túl sok vért szállít az agyba, és így a vérkeringés kiegyensúlyozatlan lesz: az agyban túl sok a vér, míg a végtagokban túl kevés. A tanulás és pihenés óráit gondosan szabályoznunk kell, és az idő egy részét fizikai munkával kell töltenünk. {ML 144.2}   

Nem tudjuk megőrizni az egészségünket, ha időnk egy részét nem töltjük naponta mozgással, a friss levegőn. Meghatározott órákat kell fordítanunk valamely fizikai munkára, amely tevékenységre bírja egész testünket. Testi és szellemi erőinket egyenlő mértékben kell megterhelnünk, igénybe vennünk, így lelkünk felüdül. (Christian Temperance and Bible Hygiene, 82. o.) {ML 144.3}   

A szellemi munkát végzők gyakran tékozló módon használják értelmi képességeiket, míg mások legfőbb célja az életben a fizikai munka, s hajlamosak elhanyagolni elméjük foglalkoztatását. Izmaik erősödnek, de szellemi erejüket hagyják elfogyatkozni – éppen úgy, mint ahogy a szellemi foglalkozásúak csupán az elméjüket dolgoztatják, miközben testüket megfosztják erejétől és életképességétől a mozgás elhanyagolásával. Egészségünk megőrzése érdekében a fizikai és szellemi munka egyensúlyára kell törekednünk. {ML 144.4}   

A testi-lelki és szellemi képzésre egyaránt gondot kell fordítanunk, hogy jó irányba fejlődő, kiegyensúlyozott férfiakat és nőket neveljünk. Vannak, akik nagy szellemi erőkifejtésre képesek, mások inkább szeretik a fizikai munkát. Mindnyájan igyekezzenek fejlődni, pótolni hiányosságaikat, hogy egész lényüket bemutathassák Istennek élő, szent és kedves áldozatul, mint okos istentiszteletüket (Római levél 12,1). (Counsel and Practice on Tithe, 291. o.) {ML 144.5}   

Az egészségünket éppen olyan gondosan kell óvnunk, mint a jellemünket. (Christian Temperance and Bible Hygiene, 83. o.) {ML 144.6}