„Sok minden bajtól menekülnének meg a gyermekek, ha bizalmasabbak volnának szüleikkel. A szülők bátorítsák gyermekeiket, hogy nyíltan és szabadon beszéljenek velük, hogy nehézségeikkel hozzájuk forduljanak. Ha kétségeik vannak afelől, hogy melyik út a helyes, mondják el szüleiknek az ügyet, úgy, ahogy ők látják és kérjék ki tanácsukat. Ki tudja olyan jól számba venni és felismerni a gyermekekre leselkedő veszedelmet mint az istenfélő szülők? Rajtuk kívül ki tudná igazán jól megérteni a gyermekek egyéni adottságait? Az anya – aki gyermeke lelkének minden rezdülését megfigyeli, kicsiny korától fogva, és aki így jól ismeri természetes hajlamait – a legjobban felkészül arra, hogy gyermekeit útbaigazítsa. Ki tudja jobban, hogy a jellemnek mely vonásait kell ösztökélni s melyeket visszaszorítani, – mint az anya és az apa? (Üzenet az ifjúságnak, „Jellemképzés otthon” c. fej. 239. l.)
„Nagyon jól esik a fiataloknak és a gyermekeknek, ha bízunk bennük. Sok gyermeknek – még a kicsiknek is – erősen fejlett önérzete van, azt kívánják, hogy bizalommal és tisztelettel bánjunk velük. Ehhez joguk is van. Ne érezzék úgy, hogy nem járhatnak ki és be anélkül, hogy megfigyelve ne lennének. A gyanúsítás káros, mert éppen azokat a bajokat hívja életre, amelyeket megakadályozni akartunk. Ahelyett, hogy állandó felügyeletet tartanánk, mintha gonosz dolgokra vár nánk – a szülők és tanítók inkább szoros összeköttetésben éljenek a gyermekekkel. Hadd érezze az ifjúság, hogy bíztok bennük és csak nagyon kevesen lesznek, akik nem fognak törekedni arra, hogy erre a bizalomra méltóak legyenek.” (Nevelés, „A helyes fegyelmezés” c. fej. 286–287. l.)
