A nevelés ötödik alappillére: Az őszinte istenfélelemre és istenszeretetre nevelés

A szülők feladatához tartozik, hogy megismertessék gyermekeikkel mindazt, amire az életben való elinduláshoz szükségük van. Ezek között döntő jelentőségű a teremtő, fenntartó és megváltó Istenről való bizonyságtétel.

A szülők szent kötelessége, hogy hitbeli ismereteiket átadják gyermekeiknek, legjobb tudásuk és igyekezetük szerint. Ezenkívül meg kell tanítaniuk őket az Isten iránti mély tiszteletre, bizalomra és szeretetre. Éppúgy nevelniük kell őket a mennyei Atyjuk iránti tiszteletre és engedelmességre, bizalomra és szeretetre, mint ahogy önmaguk iránt is erre a magatartásra nevelik őket, hogy erkölcsi fejlődésüket megalapozzák.

A keresztény hitben nevelt gyermekek is szabad választásuk alapján lesznek Jézus tanítványaivá, vagy fordulnak el követésétől, amikor felnőnek.

Világosan meg kell mondanunk nekik, hogy Isten csak szabad, önkéntes, őszinte szeretetet és engedelmességet fogad el. Mi azonban megadjuk a lehetőséget nékik a hitbeli nevelés sel ahhoz, hogy ha akarják, akkor Jézus követését válasszák.

A keresztény nevelés nem hitbeli kényszert jelent. Éppen ellenkezőleg: Isten és Igéje megismerése mellett van lehetőségük igazán a szabad választásra. A jó és rossz, igaz és hamis ismeretében dönthetnek. Ezt a reális választási lehetőséget biztosítani kell számukra, azzal, hogy a keresztény hit alapigazságait megismertetjük velük, értelmileg és lelkileg. Íme a Biblia kijelentései arról, hogy a gyermekek istenfélelemre és istenszeretetre nevelése a keresztény szülők szent kötelessége.

„Csak vigyázz magadra és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes éltedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaid fiaival.” (V. Móz. 4:9)

„Ezek az igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek szívedben. Gyakoroljad ezekben fiaidat és szólj ezekről mikor házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, amikor lefekszel és mikor felkelsz.” (V. Móz. 6:6,7)

„Ti atyák neveljétek gyermekeiteket az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef. 6:4)

Egy különösen szép példa a Szentírásban a szülői hitbeli bizonyságtevésről az a felhívás, amit Dávid intézett fiához, Salamonhoz. Így adta át Istenről való ismeretének és vele szerzett személyes tapasztalatainak summáját:

„Te azért fiam Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel, mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresed, megtalálod, ha őt elhagyod, ő is elhagy téged mindörökké.” (I. Krón. 28:9)

Pál munkatársa, Timótheus gyermekkori hitbeli neveltetéséről így olvashatunk a Szentírásban:

„Eszembe jutva a benned lévő, képmutatás nélkül való hit, amely lakozott először a te nagyanyádban, Loisban és anyádban, Eunikában, meg vagyok azonban győződve, hogy benned is...”

„De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván, kitől tanultad. Gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által.” (II. Tim. 1:5; 3:14–15)

Jézus úgy beszélt a kisgyermekekről, mint akiket Isten komolyan vesz mint emberi személyeket a maguk gyermeki, szellemi és lelki szintjén is. Rámutatott arra, hogy a maguk gyermeki mivoltában hívők lehetnek ők is. Joguk van Isten közösségére, áldásaira és Isten részesíteni is akarja őket ebben.

„Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok: mert mondom néktek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám orcáját.” (Mt. 18:10)

„Ekkor gyermekeket hoztak hozzá, hogy illesse meg őket, a tanítványok pedig feddték azokat, akik hozták őket. Jézus pedig ezt látva, haragra gerjedt és mondta nékik: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Azután ölébe vette őket, és kezét rájuk helyezve megáldotta őket.” (Mk. 10:13–16)

A Szentírásban konkrét példákat találunk arra nézve, hogy már gyermek- és korai ifjúkorban is lehetséges a mély, személyes hitélet és Isten tudatos szolgálata.

„Sámuel pedig szolgált az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körülövezve... folytonosan növekedett és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt... Szolgált az Úrnak Éli előtt. Abban az időben igen ritkán volt kijelentés az Úrtól, nem volt nyilvánvaló látomás... Sámuel pedig felnövekedett, és az Úr volt ővele, semmit nem hagyott a földre esni az ő igéiből. Megtudta az egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.” (I. Sám. 2:18, 26; 3:1, 19–20)

„Nyolc esztendős volt Jósiás, amikor uralkodni kezdett, és uralkodott harmincegy esztendeig Jeruzsálemben... Királyságának nyolcadik esztendejében, amikor még gyermek volt, kezdte keresni az ő atyjának Dávidnak Istenét, tizenkettedik esztendejében kezdte megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet a magaslatoktól, Aseráktól, bálványoktól és öntött képektől.” (II. Krón. 34:1, 3)

„Részesítsük gyermekeinket is Isten ismeretében az Ige kinyilatkoztatásának megfelelően. Elméjük legkorábbi megvilágosodásától kezdve ismertessük meg őket Jézus nevével és életével. Az első lecke, amelyre meg kell tanítanunk őket, hogy Isten az Atyjuk. Első kiképzésük legyen a szeretetből való engedelmesség. Tisztelettel, szeretettel olvassátok és ismételjétek el nekik Isten Igéjének azokat a részeit, amelyek megfelelnek felfogóképességüknek, és igen alkalmasak érdeklődésük felébresztésére. Mindenekfelett pedig tanítsátok meg őket Isten szeretetére, amely Krisztusban megnyilatkozott...” (Boldog élet, 194–195. l.)

Egyesek kiteszik magukat annak a nagy veszedelemnek, hogy keresztény voltuk ellenére nem gyakorolják a családi áhítatot. Nem adják meg otthonukban Istennek az őt megillető tiszteletet, nem tanítják meg gyermekeiket arra, hogy Istent szeressék és féljék... A hívő életnek csak a látszata van meg náluk, erejét megtagadják.” (Bt. a gyülekezetnek, 140. l.)

„Apák és anyák! Bármily megterhelő is a munkátok, ne mulasszátok el családotok összehívását a családi oltár köré. Kérjétek otthonotokra a szent angyalok védelmét. Emlékezzetek rá, hogy szeretteiteket kísértések veszik körül. Naponta jelennek meg nehézségek a fiatalok és az öregek életében. Imádkozniuk kell mindazoknak, akik türelmes, szerető és vidám életet szeretnének élni. A győzelmet csak akkor vívhatjuk ki önmagunk felett, ha állandóan elnyerjük Isten segítségét.” (Boldog élet, 38. l.)

„Az áhítat és ima órájáról nem mondhatunk le semmiféle szempont kedvéért sem.” (Üzenet az ifjúságnak, „Az áhítatos élet” c. fej.)

„A szülőknek őszinte, buzgó imával védősáncot kellene vonniuk gyermekeik köré. Teljes bizalommal kérjék tehát Istent, hogy lakozzék velük és szent angyalaival őriztesse őket és gyermekeiket Sátán kegyetlen hatalmától.” (Bt. VII. köt.)

„Minden családnak legyen meghatározott ideje a reggeli és esti áhítat számára. Milyen szép is az, ha a szülők gyermekeik kel együtt korán reggel, még étkezés előtt együttesen hálát mondanak Istennek az éjszakai nyugalomért és oltalmát, segítségét, irányítását kérik az előttük álló napra. Ha pedig eljön az este, milyen szép, ha szülők és gyermekek ismét öszszegyülekeznek az Úr előtt, hogy hálát mondjanak neki az elmúlt nap áldásaiért!... Az áhítatot az apa, ha ő távol van, akkor az anya vezesse. Olyan bibliaverseket válasszon, amelyek bátorítóak és könnyen megérthetőek. Az áhítat rövid legyen. Ha hosszú fejezetet olvasnak fel és hosszú imát mondanak, akkor az áhítat fárasztóvá lesz, és megkönynyebbülést érez az ember, ha már vége van. Ha az áhítat órája száraz és fárasztó, ha olyan kevéssé vonzó, hogy a gyermekek félnek tőle, akkor ezzel Istent gyalázzák meg.

Apák és anyák! Tegyétek az áhítat idejét a lehető legvonzóbbá. Ha némi időt szentelnétek az előkészületre, akkor vonzóvá, áldásossá tudnátok alakítani. Törekedjetek a változatosságra. A felolvasott íráshelyekhez kérdéseket lehet feltenni és néhány jelentőségteljes, odaillő megjegyzést hozzáfűzni. Az éneklés is élénkít. Az ima legyen rövid és tartalmas. Aki imádkozik, egyszerű bensőséges szavakkal adjon hálát Istennek jóságáért és kérje segítségét. A körülményekhez képest a gyermekek is részt vehetnek, mind az ige olvasásban, mind az imádkozásban. Csak az örökkévalóság fogja majd nyilvánvalóvá tenni, hogy milyen sok jót eredményeztek az ilyen áhítatok órái.” (Bt. a gyülekezetnek, 141–142. l.)