Október

OKTÓBER 1.

"A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábatok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek." (Róm 16,20)

"Krisztus követői legyőzött ellenségnek tekinthetik Sátánt. Az Üdvözítő kivívta számunkra a győzelmet kereszthalálával. Ezt a győzelmet az övéi saját győzelmüknek fogadhatják el. »Íme« - mondotta -, »adok néktek hatalmat, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok és az ellenségnek minden erején, és semmi sem árthat néktek« (Márk 16,17-18). A Szentlélek mindenható ereje a hívő védelme a Gonosz ellen. Egyetlen olyan lélek sem kerülhet Sátán hatalmába, aki bűnbánóan kéri Krisztus segítségét. Az Üdvözítő ott áll megkísértett és megpróbált gyermekei mellett. Nála nem lehet vereség. »Mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít« (Fil 4,13). Amikor ránk törnek a kísértések és próbák, ne bízzunk önmagunkban. Tekintetünket az Úrra szegezzük. Ő a hatalmas Isten, megsegít bennünket.

Sok keresztény igen gyakran foglalkozik Sátánnal gondolatban és sokat beszél róla. Így az ellenség mind hatalmasabb lesz a képzeletében és mind jobban befolyásolja életét. Mindenkor tudnunk kell, hogy Isten hatalma kivetette a gonoszt a mennyből. Az ördög szereti, ha az emberek a hatalmáról beszélnek. Miért ne beszéljen inkább Jézusról a keresztény? Miért ne dicsérje az ő erejét és szeretetét a világ előtt? Az ígéret szivárványa, mely körülveszi a mennyei trónt,… az egész világegyetem előtt igazolja, hogy Isten az élet minden megpróbáltatásában megsegíti gyermekeit. Az ő hűsége az erő és védelem biztosítéka örök időkre." (Jézus élete, Az utolsó út Galileából c. fejezetből)

OKTÓBER 2.

"Jézus pedig mondta: Hagyjatok békét e kisgyermekeknek, ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert az ilyeneké a mennyek országa." (Mát 19,14)

"Ma is így van. A gyermekek sokkal fogékonyabbak az evangéliumi igazságok iránt, mint az önhitt felnőttek… Azért van annyi keményszívű, durvalelkű ember a földön, mert az őszinte, gyengéd szeretetet gyengeségnek tekintették és elnyomták. Az ilyen emberek jó hajlamait már kora ifjúságukban elfojtották. Ha az isteni kegyelem ereje és világossága fel nem olvasztja bennük a rideg önzést, akkor örökre nélkülözniük kell a boldogságot. Nagy jelentőségű, hogy a gyermekek jóirányú hajlamait felfedezzük. Tanítsátok a gyermekeket úgy, hogy megismerjék Krisztust… Ne fárasszátok ki őket hosszantartó intelmekkel, vagy hosszú imákkal. A természet nyújtotta élő példákat szemléltetésül alkalmazva tanítsátok meg őket az Isten törvényei iránti engedelmességre…

Amikor Jézus rászólt a tanítványokra: »Ne tiltsátok meg nekik«, akkor ezt nem csupán nekik mondta, hanem minden nevelőnek is. Tehát a gyülekezeti tisztviselőknek, prédikátoroknak, tanítóknak és keresztény szülőknek is szól ez a felhívás. Jézus ellenállhatatlan szeretettel vonzza magához a gyermekeket. Ne tiltsátok el őket tőle! A barátságtalan, keresztényietlen jellem torzképet nyújt az Üdvözítőről. Az Istennel való közösség gyengéd, jóságos embereket nevel. A gyermek látja és érzi ezt. Ennek hatására belőlük is vidám, hívő emberek válnak, akik a hitükért áldozatra is készek." (Jézus élete, Jézus megáldja a gyermekeket c. fejezetből)

OKTÓBER 3.

"Bizony, bizony mondom néktek, ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." (Ján 12,24)

"Az a gabonamag, amely megtartja az életét, nem teremhet gyümölcsöt, egyedül marad. Krisztus is elkerülhette volna a halált, ha úgy dönt. Ez esetben azonban egyedül maradt volna. Nem vezethetne fiakat és leányokat Istenhez. De azáltal, hogy életét adta, életet adhatott az emberiségnek. Csak azáltal, hogy meghalt és a földbe jutott, lehetett a magvává annak a gazdag aratásnak, amelyet minden nép, nemzetség és nyelv köréből gyűjtenek be Isten csűrébe…

Krisztus gyümölcstermő munkatársainak meg kell halnia először, a földbe esve. Bele kell vetniük magukat a világ ínségének barázdáiba. Meg kell szűnnie minden önszeretetnek és önérdeknek. De az önfeláldozás törvénye egyben az önfenntartás törvénye is. A földbe vetett mag gyümölcsöt hoz, az elhalt mag helyett pedig annak termését vetik el. A gazda azzal őrzi meg a magját, hogy a földbe veti. Ez áll az emberi életre is. Adni életet jelent. Aki önként átadja az életét Isten és embertársai szolgálatára, az megtartja azt.

Az önző élet ahhoz a gabonamaghoz hasonlít, amelyet elfogyasztanak, eltűnik, de nem sokszorozódik meg. Az ember állandóan munkálkodhat, gyűjthet a maga számára, tervezgethet, gondolkozhat és fáradozhat gyönyört nyújtó jólétén, de élete elmúlik és semmi maradandót se hagy maga után. Az önzés törvénye a pusztulás törvénye… Azok viszont, akik az Úrral együtt hordozták az önmegtagadás keresztjét, osztozni fognak az ő dicsőségében is." (Jézus élete, A templom pitvarában c. fejezetből)

OKTÓBER 4.

"Mondta néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felelt néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám… Mondta néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan." (Ján 13,8. 10)

"Miként Pétert és a többi tanítványt, úgy bennünket is megtisztított Krisztus vére. Szívünk tisztaságát azonban gyakran beszennyezi a bűnnel való érintkezés. Ezért Krisztus elé kell járulnunk, hogy megtisztító kegyelmében részesüljünk. Péter tiltakozott az ellen, hogy az Úr megérintse poros lábait. Hányszor kerül érintkezésbe a mi tisztátalan szívünk is Jézus szentségével! Milyen fájdalmasan érinti őt rossz természetünk! Egyedül csak az tesz alkalmassá minket a vele való közösségre, ha ereje megtisztított bennünket.

Az a szolgálat, amelyet Péter visszautasított, egy magasabbrendű megtisztítás jelképe volt. Krisztus azért jött, hogy megtisztítsa szívünket a bűn szennyétől. Péter azzal, hogy nem engedte meg lábának megmosását, azt a magasrendű megtisztítást utasította el, amit az alacsonyabbrendű ábrázolt. A valóságban magát az Urat utasította el. Nem alázzuk meg a Mestert azzal, ha megengedjük, hogy megtisztítson minket. Az igazi alázatosság abban nyilatkozik meg, ha hálás szívvel elfogadjuk minden gondoskodását, és odaadással szolgálunk neki. Ezekre a szavakra: »Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám«, Péter feladta büszkeségét és önös akaratát. Nem tarthatott ki amellett, ami elkülönítette volna őt Krisztustól, mert ez halált jelentett volna a számára…" (Jézus élete, Mindenki szolgája c. fejezetből)

OKTÓBER 5.

"Kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt. De ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad." (Ján 14,16-17)

"Jézus részletesen vázolta a Szentlélek munkáját és hivatását tanítványai előtt. Igyekezett olyan örömet és reményt kelteni bennük, amely őt is lelkesítette. Örült annak a kiapadhatatlan forrásnak, amellyel népéről gondoskodhatott. A Szentlélek volt a legértékesebb valamennyi adomány között, amelyet csak Atyjától kérhetett, hogy népét felmagasztalja. A Szentlélek megújító erőként adatott. Nélküle Krisztus áldozata gyümölcstelen maradt volna. Az évszázadok folyamán csak erősödött a Gonosz hatalma az emberek felett. Bámulatos, hogy olyannyira alárendelték magukat csábításainak, és annyira megadták magukat bilincseinek. Csak az Istenség harmadik személyének hatalmas ereje által állhatunk ellene a bűnnek és győzhetjük le. Nem korlátolt mértékben, hanem az isteni erő teljességében árad reánk. Hatályossá teszi azt, amit Jézus a megváltás által munkált. A Lélek tisztítja meg a szívet. Befogadása által az ember isteni természet részesévé válik. Krisztus úgy adta a Szentlelket, mint isteni erőt, hogy segítségével minden örökölt és szerzett rossz hajlamunkat legyőzzük, hogy jellemének pecsétjét nyomhassa egyházára." (Jézus élete, "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" c. fejezetből)

OKTÓBER 6.

"Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők." (Ján 15,4-5)

"A szőlővessző élő összeköttetése a szőlőtővel - mondta Jézus - szemlélteti azt a viszonyt, amelyben velem maradnotok kell. A fiatal hajtást beoltják a tőbe - rost rostra, ér érre nő, úgy hogy az önmagában élettelen vessző egybeforr a szőlőtőke életével. Így nyer a bűneiben holt lélek is új életet a Krisztussal való összeköttetés által… A bűnös egyesíti a gyengeségét Krisztus erejével, a maga ürességét Jézus teljességével, a maga fogyatékosságát Krisztus örökkévaló tökéletességével… Így válik az ember isteni természet részesévé a Szentlélek közvetítésével…

Nem véletlen, alkalmi összeköttetésről vagy érintkezésről van szó, mert a szőlővessző a szőlőtőke részévé válik… »Maradjatok énbennem és én is tibennetek.« Krisztusban maradni azt jelenti, hogy állandóan elfogadjuk az ő Lelkét, hogy fenntartás nélkül átadjuk magunkat az ő szolgálatára. Nem szabad megszakadni az összeköttetésnek Isten és az ember között. Amiképpen a szőlővessző megszakítás nélkül szívja a nedvet az élő szőlőtőből, úgy kell nekünk is megkapaszkodni Jézusban. Hit által merítsünk erőt az ő tökéletes jelleméből." (Jézus élete, "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" c. fejezetből)

OKTÓBER 7.

"Hátamat odaadtam a verőknek és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés előtt… Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint a bárány, amely mészárszékre vitetik, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt…" (Ésa 50,6; 53,7)

"Krisztus nagyon szenvedett a bántalmak és sértegetések miatt. Amennyire felette állt az ő igazsága az emberi bűnöknek, annyira múlták felül szenvedései is az emberi kínokat. Olyan emberek hallgatták ki, akik Sátánhoz hasonlóan viselkedtek. Az a gondolat, hogy azonnal elpusztíthatná őket, ha felhasználná isteni hatalmát, csak fokozta súlyos megpróbáltatását…

Ő, aki halállal büntethette volna ellenségeit, elviselte kegyetlenkedéseiket. Atyja iránti szeretete és az az önkéntes elkötelezettsége, hogy magára vállalja a világ bűneit, arra késztették, hogy panasz nélkül tűrje azok durva bánásmódját, akiknek a megmentéséért jött. Jézus megalázottságában rejlett a megváltás egyetlen reménysége…

Sátán... ellenállásra, vagy csodatettre akarta késztetni az Üdvözítőt, hogy szabadítsa ki magát. Egyetlen árnyék, amely Jézus emberi életére esnék, elegendő lett volna ahhoz, hogy tökéletlenné tegye Isten Bárányának áldozatát és eredménytelenné a megváltás tervét. Jézus Krisztus azonban teljesítve az isteni akaratot - tökéletes nyugalommal tűrte a durva sértéseket és bántalmakat. Kínzóit a kegyetlenkedés átformálta Sátán hasonlatosságára. Jézust viszont emberi mivolta fölé emelte a szelídség és türelem. Isten hasonlatosságát tükrözte." (Jézus élete, Annás és Kajafás előtt, valamint: Pilátus előtt c. fejezetekből)

OKTÓBER 8.

"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtelen." (Márk 14,38)

"Péter őszinte volt, amikor az Urat feltétlen hűségéről biztosította, de nem ismerte eléggé önmagát. Gonosz hajlamok szunnyadoztak benne, amelyeket a körülmények könnyen fellobbanthattak. Meg kellett világítani előtte ezt a veszélyt, ami örök vesztét okozhatja. Jézus olyan önzést és önbizalmat látott Péterben, amely még az Úr iránti szeretetét is felülmúlta. Sok gyengeség, le nem küzdött bűn, figyelmetlenség, hirtelen harag, gondatlanság az erős kísértésekkel szemben, gyakran jutottak a felszínre benne. Jézus komoly intelmeinek önvizsgálatra kellett volna őt késztetnie. Kevesebb önbizalom, több hit Krisztusban, erre lett volna szüksége Péternek. Ha alázatosan elfogadta volna az intést, akkor megkérte volna a nyáj Pásztorát, hogy óvja meg az ő juhocskáját. Amikor a galileai tengeren járva már-már elmerült a habokban (Mát 14,30), kezét kinyújtva így kiáltott az Úrhoz: »Uram, ments meg engem!« És Krisztus segített. Még most is elkerülhette volna a bajt, ha megkéri Üdvözítőjét: Uram ments meg engem önmagamtól! Péter azonban bizalmatlanságnak és sértésnek vette Jézus szavait, önbizalma pedig egy cseppet sem rendült meg." (Jézus élete, "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" c. fejezetből)

OKTÓBER 9.

"A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem, vártam részvétre, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam." (Zsolt 69,21)

"Őreá mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte Isten minden bűnünket. A bűnösökhöz számították, hogy megválthasson bennünket a törvény átka alól. Az emberiség bűne súlyos teherként nehezedett a lelkére. Isten haragjának rettenetes árja zúdul a bűnre és istentelenségre. Ez rémülettel töltötte el Krisztus lelkét. Egész életén át hirdette az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének örömüzenetét az elbukott világ számára. A bűnösnek nyújtott üdvösség volt beszédének állandó tárgya. És most, a kereszten, nehéz haláltusájában ő nem láthatta az Atya engesztelő arcát. Isten elfordult tőle, a legrettenetesebb szenvedés órájában, ezért olyan fájdalom járta át a szívét, amelyet ember felfogni nem képes, mérhetetlen nagyságában megérteni nem tud.

Sátán heves kísértésekkel ostromolta az Üdvözítőt. Jézus tekintete nem hatolt át a sír sötétségén. Egyetlen világító reménysugár sem mutatott a győzelmes feltámadásra. Nem volt semmi biztosítéka arra, hogy áldozatát az Atya elfogadja. Félt, hogy a bűn oly sértő és súlyos lehet, hogy ezáltal örökre elszakad az Atyától. Krisztus olyan lelki félelmet érzett, amely majd minden bűnöst átjár, ha a megváltó kegyelem nem esedezik többé érette. A bűntudat, amely az Atya haragját zúdította rá mint az ember helyettesére, tette oly keserűvé a poharat, melyet kiürített, ez törte meg Isten Fiának szívét." (Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

OKTÓBER 10.

"Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem." (Gal 2,20)

"A drága Isten Fia, az Üdvözítő ott függött a kereszten. Teste bántalmazásoktól vérzett. Kezei, amelyek oly gyakran tárultak szét áldást osztón, fához voltak szegezve. Lábai, amelyek fáradhatatlanul járták a szeretet és az irgalmasság ösvényét, gúzsba voltak kötve. A szeretett fejet töviskorona övezte. A halvány ajkakat eltorzította a fájdalom. És minden, minden, amit az Üdvözítő elszenvedett, miérettünk történt! A te bűneid terhét hordozta. Teéretted törte meg a halál hatalmát és nyitotta meg újból a paradicsom kapuit. Ő, aki lecsillapította a háborgó tengert és járt a tajtékzó hullámok felett, ő, aki ördögöket töltött el rettegéssel és betegeket gyógyított, aki megnyitotta a vakok szemeit és a halottaknak új életet adott, önmagát adta áldozatul, hogy téged megmentsen, hogy mindenkin segítsen, hogy mindnyájunkat megváltson." (Jézus élete, Golgota c. fejezetből)

OKTÓBER 11.

"Hallottam nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma." (Jel 12,10)

"Abban a pillanatban fejezte be Jézus azt a küldetést, amelyért a földre jött, amikor a kereszten, felkiáltott: »Elvégeztetett« (vagy: »beteljesedett«). Jézus győzött! Az egész menny ujjongva egyesült a Megváltó dicsőséges győzelmében. Sátán elvesztette királyságát! Ezt ő is tudta. A mennyei lények számára felmérhetetlen jelentőségű volt Jézus felkiáltása: »Elvégeztetett!« Beteljesedett a megváltás. Velünk együtt osztoznak ők is Krisztus győzelmének gyümölcseiben…

Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, mint ahogyan egy kavicsot a földre ejtenek. De ő nem tette. Nem akarta erőszakkal elfojtani a lázadást. Kényszert csak Sátán alkalmaz. Isten alapelvei egészen mások. A jóság, a kegyelem és a szeretet jelentik birodalmának alappilléreit… Az igazság és a szeretet a mozgató erő. Isten szándéka az volt, hogy mindent biztos és örök alapra helyezzen. Sátán időt kapott, hogy uralmának alapot vethessen, hogy kifejthesse alapelveit. Azt állította, hogy a saját elvei jobbak, mint az isteni elvek. Be kellett ezt bizonyítania…

Az angyalok örvendezve ismerték fel, hogy Jézus golgotai áldozata folytán bizonyos a Gonosz megsemmisülése és az ember megváltása. A világmindenség pedig örökre biztonságban lesz. Az Üdvözítő határozottan tudatában volt annak, hogy milyen messzehatóak lesznek áldozatának eredményei. Mindezt előre látva kiáltott fel a kereszten: »Elvégeztetett!«" (Jézus élete, "Elvégeztetett" c. fejezetből)

OKTÓBER 12.

"Mária kint állt a sírnál sírva. Amíg siránkozott, behajolt a sírba, két angyalt látott fehér ruhában ülni ott, ahol Jézus teste feküdt, az egyiket fejtől, a másikat lábtól. És mondták azok néki: Asszony mit sírsz? Felelt nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. Amikor ezeket mondta, hátra fordult és íme Jézust látta ott állni, de nem tudta, hogy ő az." (Ján 20,11-14)

"Mária ott állt a kertben. Vigasztalanul és keservesen sírt, pedig az Üdvözítő a háta mögött állt. Úgy tele voltak a szemei könnyel, hogy nem ismerte fel Urát. A tanítványok szíve is úgy fájt, hogy nem tudták elhinni a boldogító üzenetet Mesterük feltámadásáról.

Milyen sok keresztény tesz így ma is, mint egykor a tanítványok! Hányan sírnak Máriával együtt: »Elvitték az én Uramat… és nem tudjuk, hová tették őt!« Sokaknak mondhatná Jézus: »Mit sírsz? Kit keresel?« Hányszor áll ott az elcsüggedt lelkek mögött, de nem veszik észre.

Bárcsak meglátnák őt a könnyes szemek és figyelnének szavaira az emberi fülek: »Menjetek gyorsan, mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadt a halálból«. Ne tekintsetek a sírra, amelyet nehéz kővel zártak le! Ne bánkódjatok, »mint a többiek, akiknek nincsen reménységük« (1Thess 4,13). Jézus él! És élni fognak mindazok is, akikben az ő lelke van és követik őt. Ujjongó szívvel hangozzék a dicsének: Krisztus él! Él, hogy a mi szószólónk legyen. Ragadd meg ezt a reménységet és megtart téged! Legyen ez lelked biztos, örök horgonya! Higgy és meglátod Isten dicsőségét!" (Jézus élete, "Asszony, mit sírsz?" c. fejezetből)

OKTÓBER 13.

"Azután mondta Jézus Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet. Hozd ide a te kezedet, és bocsásd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Felelt Tamás és mondta néki: Én Uram és én Istenem! Mondta néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél, boldogok azok, akik nem látnak és hisznek!" (Ján 20,27-29)

"Sokan azok közül, akik hajlanak a kétkedésre, Tamásra hivatkozva mentegetik magukat. Nem ismerik fel azt, hogy nekik sokkal több bizonyságuk van. Ha arra várnak, hogy a kétkedés eltűnjön az útjukból, akkor lassanként megfeneklenek a hitetlenségben. Aki hozzászokik - és milyen könnyen megy ez -, hogy mindent sötéten lásson, aki állandóan zúgolódik, panaszkodik és folyton elégedetlenkedik, az nem tudja mit cselekszik. A kétkedés magvait veti el és kétkedést arat.

Tamás iránti magatartásával tanítást nyújt az Üdvözítő minden kereszténynek arról, hogy miként bánjon a hitben gyengékkel és kételkedőkkel. Jézus nem halmozta el szemrehányásokkal a hitetlen Tamást, nem is bocsátkozott vele vitába, hanem egyszerűen a megismeréshez vezette. Tamás oktalanul cselekedett, amikor hitét feltételekhez szabta. Jézus azonban elhárította az így emelt barikádokat nagylelkű szeretetével és tapintatával. A hitetlenséget csak ritkán lehet áthidalni vitatkozással. Az ellenfél rendszerint védekezik és minduntalan talál támaszt kételyeihez és mentséget hitetlenségére. Ha azonban Jézust, a szerető és irgalmas Üdvözítőt mutatjuk be, akkor sokan, akik őt valaha megtagadták, Tamással együtt vallják majd: »Én Uram, és én Istenem!«" (Jézus élete, "Békesség néktek!" c. fejezetből)

OKTÓBER 14.

"Senki sem vet új posztóból való foltot az ócska ruhára, mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb lesz a szakadás. Új bort sem töltenek ó tömlőkbe, máskülönben a tömlők szétszakadoznak, a bor pedig kiömöl, és a tömlők is elvesznek. Az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad." (Mát 9,16-17)

"Krisztus tanításainak alapelveit nem lehet a farizeusság formaságaival egyesíteni… A papok, írástudók és főemberek megcsontosodtak a szertartások és hagyományok gyakorlásában. Szívük annyira összeszűkült és kiszáradt, mint a régi bortömlő, amelyhez Jézus hasonlította őket. Kielégítette őket a törvényeskedő vallásosság, ezért lehetetlenné vált számukra, hogy a menny élő igazságainak letéteményeseivé váljanak. Tökéletesen kielégítőnek találták saját életszentségüket, ezért nem kívánták, hogy új elem vegyüljön a vallásukba… A hit által tevékenykedő szeretet, amely megtisztítja a lelket, nem egyesülhetett a farizeusok vallásával… Az a törekvés, hogy Jézus tanításait a bevett vallással egyeztessék, eleve hiábavaló fáradozás lett volna. Isten megelevenítő igazsága olyan, mint a forrásban lévő bor, amely szétrobbantja a farizeusi hagyományok öreg, rothadó edényeit.

A farizeusok túlságosan bölcsnek tartották magukat. Úgy vélték, hogy ők nem szorulnak oktatásra. Szenteknek, igazaknak tartották magukat, akik nem tartanak igényt üdvözítésre. Olyan tiszteletben részesültek, hogy a Krisztustól származó tiszteletnek nem érezték szükségét. Az Üdvözítő elfordult tehát tőlük, hogy másokat keressen, akik befogadják a menny üzenetét. A tanulatlan halászok, a piacon ülő vámszedő, a samáriai asszony, az őt örömmel fogadó nép, íme bennük talált új tömlőkre az újbor számára… Krisztus tanítása, noha az újborral szemléltette, a valóságban nem volt új tantétel, hanem annak a kinyilatkoztatása, amit Isten kezdettől fogva hirdetett. De a farizeusok számára Isten igazsága elvesztette eredeti jelentését. Krisztus tanítása majdnem minden vonatkozásban újszerű volt a számukra…" (Jézus élete, Lévi-Máté c. fejezetből)

OKTÓBER 15.

"Isten igazságát nem ismerve, az ő tulajdon igazságukat igyekeztek érvényesíteni és Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége (célja) Krisztus, minden hívőnek igazságára (megigazulására)."

(Róm 10,3-4)

"Jézus rámutatott arra, hogy a hamis tanítások befolyása kiirtja a lélekből az igazság értékelését és az utána való vágyat. »Senki, aki óbort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: jobb az ó…« (Luk 5,39) A farizeusok holt formákhoz ragaszkodtak, elfordultak az élő igazságtól és Isten erejétől. Ez okozta a zsidók vesztét és ez okozza sok lélekét napjainkban is. Ezrek követik el ugyanazt a hibát, amit azok a farizeusok, akiket Jézus Máté asztalánál megdorgált. Sokan inkább visszautasítják az igazságot, amely a világosság Atyjától száll alá, mintsem feladják valamely kedvenc elméletüket, eszméjüket, vagy bálványozott véleményüket. Önmagukban bíznak, a saját bölcsességükben. Nincsenek tudatában lelki szegénységüknek…

A törvényeskedő vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretetlen, Krisztust nélkülöző vallás. Az önigazult lelkületből származó böjtölés, vagy ima, utálatos Isten előtt… Az embernek meg kell szabadulnia önmagától, ki kell üresítenie magát, mielőtt teljes értelemben hívővé válhat Jézusban. Az Úr újjáteremtheti az embert, ha megtagadja énjét. Új tömlőkbe tölthető az új bor. Krisztus szeretete új élettel eleveníti meg a hívőt. Krisztus jelleme nyilatkozik meg abban, aki feltekint hitünk szerzőjére és bevégzőjére." (Jézus élete, Lévi-Máté c. fejezet)

OKTÓBER 16.

"Sokaság ült körülötte, amikor ezt mondták néki: Íme a te anyád és a te testvéreid ott kinn keresnek téged. Ő pedig felelt nékik, mondván: Ki az én anyám avagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén körös-körül a körülötte ülőkön, mondta: Íme az én anyám és az én testvéreim! Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem, nőtestvérem és az én anyám."

(Márk 3,32-35)

"Milyen támaszra talált volna Krisztus földi rokonaiban, ha hittek volna benne, mint a menny küldöttében, ha együttműködtek volna vele, Isten dolgait cselekedve! Hitetlenségük azonban árnyat vetett Jézus földi életére. Egy része volt ez a fájdalom keserű poharának, amelyet miérettünk kiürített. Testvérei azt kívánták, hogy engedjen elgondolásaiknak, noha ez az eljárás semmiképpen sem egyezett meg az ő isteni küldetésével. Úgy tekintettek rá, mintha a tanácsukra szorult volna. Teljesen a saját emberi szempontjaik szerint ítélték meg őt. Azt gondolták, hogy ha csak olyasmit beszélne, amit az írástudók és a farizeusok is elfogadhatnak, akkor elkerülhetné a szavai által felidézett kellemetlen összeütközéseket… Tudták, hogy a farizeusok csak az alkalomra várnak, hogy őt vádolhassák, és úgy érezték, hogy erre elég okot is adott. (Lásd: Ján 7,1-5)

Rövidre szabott lelki mértékükkel képtelenek voltak felfogni Jézus misszióját, amelynek teljesítéséért e földre jött. Ezért nem is éreztek iránta részvétet megpróbáltatásaiban… Nyugodtan kárhoztatták mindazt, amit nem tudtak megérteni. Szemrehányásaik mélyen, egészen az elevenébe vágtak Jézusnak. Lelke megfáradt és aggodalommal telt meg… Ezek nehezítették meg, és tették tövisessé az útját. Krisztust annyira kínozta a saját otthonában tapasztalt félreismerés, hogy megkönnyebbülést jelentett számára, ha oda mehetett, ahol megértették… Gyakran csak akkor nyugodott meg, ha egyedül lehetett, ha mennyei Atyjával érintkezhetett.

Akiknek Krisztusért kell szenvedniük, akiknek félreértést és bizalmatlankodást kell eltűrniük, még a saját családjukban is, azok megvigasztalódhatnak, ha arra gondolnak, hogy Jézus mindezt elviselte. Részvétet érez irántuk. Kéri, hogy az ő társaságát keressék, és találjanak enyhülést abban, amiben ő is talált: az Atyával való közösségben." (Jézus élete, "Kik az én testvéreim?" c. fejezetből)

OKTÓBER 17.

"Vegyétek fel magatokra az én igámat!"

(Mát 11,29)

"»Vegyétek fel magatokra az én igámat« - mondja Jézus. Az iga a szolgálat szerszáma. Az ökröket igába fogják, ami biztosítja a hasznos munka végzését. Ezzel a szemléltetéssel arra tanít Krisztus, hogy egész életünket betöltő szolgálatra hívott el bennünket.

A szolgálatra kötelező iga: Isten törvénye. A szeretetnek az Édenben kinyilatkoztatott nagy törvénye ez, amelyet a Sínai-hegyen ismét kihirdetett az Úr, az újszövetségben pedig a szívünkbe ír. Ha magunkra hagyatnánk, hogy a saját hajlamainkat kövessük, Sátán seregébe kerülnénk. Ezért Isten az ő akaratához kapcsol minket, amely magasztos, nemes, felemelő. Azt kívánja, hogy vegyük fel a szolgálat kötelezettségeit türelmesen és bölcsen…

Sokan azért görnyednek a teher súlya alatt, mert a világ színvonalát akarják elérni. A világ szolgálatát választották, elfogadták terheit, magukévá tették szokásait… Az állandó aggodalom kimeríti életerejüket. Urunk azt kívánja, hogy vessék le a szolgaság jármát. Meghívja őket, hogy vegyék fel helyette az ő igáját. Így szól: »Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű«. Kéri őket, hogy keressék először Isten országát és annak igazságát, és megígéri, hogy életük minden szükségletét kielégíti. Az aggodalom vak, nem ismeri fel a jövőt, Jézus azonban a kezdetből látja a véget. Mennyei Atyánknak ezernyi útja van, hogy rólunk gondoskodjék. Akiknek az az életelvük, hogy Isten szolgálata és tisztelete mindenekfelett való, azok tapasztalni fogják, hogy a bajok eltűnnek, és előttük áll az egyenes ösvény." (Jézus élete, "Jöjjetek hozzám" c. fejezetből)

OKTÓBER 18.

"Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Mát 11,29/b-30)

"»Tanuljátok meg tőlem« - mondja Jézus - »hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek…« Ez az üzenet Krisztus ismeretét közli velünk. Szabadulást jelent a sötétség fejedelmének iskolájában tanult eszméktől, szokásoktól és gyakorlattól… Krisztus szívében, minthogy teljes összhangban volt Istennel, tökéletes békesség uralkodott. A tetszésnyilvánítás nem tette büszkévé, a bírálat vagy csalódás nem csüggesztette el. A legnagyobb ellenállás és a kegyetlen bánásmód ellenére is bátran haladt előre a maga útján. Sokan azok közül, akik az ő követőinek vallják magukat, mégis aggódnak, gyötrődnek, mert félnek attól, hogy teljesen Istenre bízzák magukat. Nem adják át magukat teljesen, mert félnek az átadásban rejlő következményektől. Pedig csakis akkor kaphatnak teljes békességet…

Az ökröket azért fogják járomba, hogy segítsen, könnyítse a terhet. Ez Krisztus igájáról is igaz. Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ha adományait a felebarátaink javára használjuk fel, akkor könnyűnek találjuk majd az élet terheit. Aki Isten parancsolatainak útján halad, az Krisztus társaságában jár és nyugalmat ad szívének az ő szeretete." (Jézus élete, "Jöjjetek hozzám" c. fejezetből)

OKTÓBER 19.

"Jézus mondta nékik: Ha valaki befogadja e kis gyermeket az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, az azt fogadja be, aki engem elküldött… János pedig mondta néki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, de eltiltottuk őt, mivelhogy nem követ téged mivelünk. Felelt néki Jézus: Ne tiltsátok el őt, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van." (Luk 9,48-50)

"Senkit sem szabad visszautasítani, aki bármilyen módon is barátságot tanúsít Krisztus iránt… A tanítványok, akik a lelkek indítékait felismerni nem tudják, legyenek óvatosak! Ne csüggesszék el őket!… Ha valaki nem mindenben alkalmazkodik a mi eszméinkhez vagy véleményünkhöz, még nem jogcím arra, hogy az Úrért végzendő munkájától eltiltsuk. Krisztus a nagy Tanító. Mi ne ítélkezzünk, ne osszunk parancsot, hanem üljünk le egyenként alázatosan Jézus lábához, és tanuljunk tőle. Minden lélek, akit Isten készségessé tett, élő szócső, élő vezeték, akin keresztül Krisztus kinyilatkoztatja megbocsátó szeretetét. Milyen meggondoltan kell eljárnunk, nehogy egyet is elcsüggesszünk Isten fáklyavivői közül, és így eltakarjuk azokat a sugarakat, melyeket Isten e világra kíván árasztani általuk.

A tanítványok részéről megnyilvánuló durvaság és ridegség azzal a lélekkel szemben, akit Krisztus szeretete vonz - úgy, ahogy ezt János is tette, amikor megtiltotta, hogy Krisztus nevében csodát műveljen - azt eredményezheti, hogy az ellenség útjára lép, és elvész. Jézus így óv attól, hogy ilyesmit kövessünk el: »Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik…« Vajon miért alkalmazta Jézus ezt a szigorú intést, amelynél erősebb nem létezik? Azért, »mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse azt, ami elveszett…« Ő végtelen árat fizet minden egyes lélekért. Milyen rettenetes bűn, ha csak egy lelket is eltaszítunk Krisztustól, hiszen ezáltal hiábavalóvá válik az Üdvözítő érette áldozott szeretete, megalázkodása és haláltusája… Egyetlen lélekkel sem szabad könnyelműen bánnunk, aki Krisztusban hisz, még ha gyenge is, még ha léptei ingadozóak, miként a kicsiny gyermeké." (Jézus élete, Ki a nagyobb? c. fejezetből)

OKTÓBER 20.

"Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való." (Ján 18,36)

"Tömegek léteznek a vallásos világban ma is, akik hiszik, hogy Krisztus országáért dolgoznak, mint földi és ideiglenes országért. A mi Urunkat kívánják e világ királyságainak az uralkodójává tenni, őt akarják a világ törvényhozó testületei, palotái és piacai urává tenni. Elvárják, hogy emberi tekintéllyel uralkodjék, kierőszakolt törvényes rendelkezések alapján. Minthogy Krisztus személy szerint most nincs jelen, vállalkoznak arra is, hogy helyette ténykedjenek, hogy országának törvényeit végrehajtsák. Ilyen királyság megalapítását kívánták a zsidók is Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna földi uralmat létrehozni, érvényesíteni azt, amit ők az Isten törvényének tekintettek, őket pedig kinevezni a maga akarata magyarázóivá és uralma ügyvivőivé. Ő azonban kijelentette: »Az én országom nem e világból való« (Ján 18,36). Nem fogadta el a földi trónt.

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott volt, elnyomta a népet. Mindenütt csak égbekiáltó visszaélés, kizsákmányolás, vakhitűség, felőrlő kegyetlenkedés volt jellemző. Az Üdvözítő mégsem próbálkozott polgári közigazgatási reformokkal. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta a nemzet ellenségeit. Nem avatkozott bele a hatalmon levők rendelkezéseibe. Ő, a mi példaképünk, távol tartotta magát a földi kormányzatoktól. Nem azért, mintha az emberek fájdalmai és bajai iránt érzéketlen lett volna, hanem azért, mert tudta, hogy a gyógyszer nem emberi vagy külső intézkedésekben rejlik. Tudta, hogy a hatásos gyógyításnak személyesnek kell lennie és a szívet kell újjáalakítania. Nem törvényszékek vagy nagytanácsok határozatai, nem a világ nagy embereinek a pártfogása létesíti Krisztus országát, hanem Krisztus természetének az emberbe plántálása a Szentlélek munkája által… Ez az egyedüli hatalom, amely valóban munkálja az emberiség felemelkedését. Ennek a műnek a véghezvitele érdekében az egyetlen lehetséges emberi ténykedés: Isten Igéjének a tanítása és gyakorlása.

OKTÓBER 21.

"Eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről és Isten országában letelepednek. Íme vannak utolsók, akik az elsők lesznek, és vannak elsők, akik az utolsók lesznek." (Luk 13,29-30)

"Vannak a pogányok között olyanok, akik öntudatlanul bár, de Istent imádják. Nem jutott el hozzájuk a világosság emberi eszközök útján, de mégsem vesznek el. Bár nem ismerték meg Isten írott törvényét, meghallották az ő szavát a természet megismerésén át, és így teljesítették a törvény követelményeit. Cselekedeteik bizonyítják, hogy a Szentlélek érintette a szívüket, Isten pedig a gyermekeinek ismeri el őket. Milyen boldog, örvendező meglepetéssel hallják majd e pogányok közül való kicsinyek és szerények az Üdvözítő ajkáról e szavakat: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg« (Mát 25,40). Milyen öröm tölti majd be a végtelen Szeretet szívét, amikor elismerő szavai hallatán, meglepetten és örömmel tekintenek fel ezek az alázatos követői.

Krisztus szeretete nem korlátozódik bizonyos osztályokra. Minden egyes emberrel azonosítja magát. Azért, hogy mi a mennyei család tagjaivá válhassunk, ő a földi család tagjává lett. Ő, az Emberfia, Ádám minden fiának és leányának testvére. Követői se érezzék elkülönültnek magukat a körülöttük levő, pusztuló világtól. Az emberiség nagy szövetének a részei ők is. Krisztus szeretete átöleli az elbukottakat, a tévelygőket és bűnösöket. Az irgalom minden megnyilatkozása kedves őelőtte, és úgy fogadja, mintha neki tettük volna." (Jézus élete, "Az én legkisebb atyámfiai" c. fejezetből)

OKTÓBER 22.

"Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is a Krisztus által." (2Kor 1,5)

"Az a súlyos csapás, mely látszólag tönkreteszi a boldogságunkat, Isten eszköze lehet annak érdekében, hogy szemünket a menny felé irányítsa… Az élet megpróbáltatásainak rendeltetése, hogy eltávolítson a jellemünkből minden tisztátalanságot és durvaságot. A faragás, a csiszolás, a simítás és a fényezés mindig fájdalmas. Oly nehéz kicsiszolni a jellemünket, mint a durva követ, de ezzel válik alkalmassá arra, hogy elfoglalja helyét a mennyei templomban. Haszontalan anyagra nem fordít az Úr oly gondos és alapos munkát. Csak a legbecsesebb köveket csiszolja ki, hogy a hely fenségéhez méltóvá tegye őket…

Mennyei Atyánk szemmel tartja gondok alatt roskadozó gyermekeit… Ha baj és bánat tör ránk, gyakran mi is úgy teszünk, mint Jákób. Azt hisszük, hogy az ellenség zúdítja ránk ezeket, és addig küzdünk ellenük a homályban, míg teljesen kimerül az erőnk, és sem vigaszt, sem enyhülést nem találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákób előtt, hogy a szövetség Angyala ellen küzdött lélekszakadva. Sírva és erőtlenül borult le előtte, a sóvárgott áldásért könyörögve.

Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy a szenvedések: jótétemények… »Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál!… Mert ő megsebez, de be is kötöz. Összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít és a hetedikben sem illet a veszedelem téged« (Jób 5,17-19)." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Kik a boldogok c. fejezetből)

Ma is, mint Krisztus napjaiban, nem azokra bízta Isten országának ügyét, akik a földi uralkodók és a földi törvényhozás elismeréséért és támogatásáért rajonganak, hanem azokra, akik azokat a lelki igazságokat hirdetik a népnek az ő nevében, amelyek Pál tapasztalatát valósítják meg befogadóik életében: »Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus« (Gal 2,20)." (Jézus élete, "Nem szemmel láthatólag jő el  c. fejezetből)

OKTÓBER 23.

"Boldogok vagytok, ha szidalmaznak titeket… én érettem."

(Mát 5,11)

"Az Üdvözítő így szólt: »A te gyalázóidnak gyalázásai hullanak rám« (Zsolt 69,10). Senkit sem rágalmaztak még olyan kegyetlenül a földön, mint az Emberfiát. Isten törvényei iránti rendíthetetlen engedelmessége miatt gúnyolták őt. Ok nélkül gyűlölték, mégis nyugodtan állt ellenségei előtt…

Ha a rágalom árt is a jó hírnévnek, a jellemet nem szennyezheti be. Amíg nem egyezünk bele a bűnbe, addig se emberi, se ördögi hatalom nem ejthet foltot a lelkünkön. Az az ember, aki a szívével Istenben gyökerezik, a legkétségbeejtőbb körülmények között is éppúgy megáll, mint a jólét idején. Szavait és eljárását hamis színben tüntethetik fel, de őt mindez nem érinti. Kitartó lesz, mint Mózes, aki »erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant« (Zsid 11,27). »Nem néz a láthatókra, hanem a láthatatlanokra« (2Kor 4,18). Krisztus mindenről tud, amit az emberek félreértenek és meghamisítanak. Gyermekei elviselhetik a félreértések következményeit és nyugodtan várhatnak, sőt remélhetnek, mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy nyilvánvalóvá ne legyen. Akik Istent tisztelik, azokat Isten is megdicsőíti…

Isten hírnökeit mindenkor megvetették és üldözték, de épp szenvedéseik által terjedt az istenismeret… Az ellenség semmit sem tehet az igazság ellen, hanem csak az igazságért… Az emberek kedélyét fel kell rázni a közönyből. Minden harc és üldöztetés eszközzé válik Isten kezében, olyan lelkek felébresztésére, akik enélkül tovább szunnyadnának." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Kik a boldogok? c. fejezetből)

OKTÓBER 24.

"Ti vagytok a világ világossága."

(Mát 5,14)

"Amint a kelő Nap megkezdi a maga pályáját, hogy az éjszaka árnyait tovaűzve új életre ébressze a világot, úgy kell Krisztus követőinek is teljesíteniük a küldetésüket. Mennyei világosságot kell árasztaniuk mindazokra, akik a tévedések és bűnök homályában élnek… A Krisztusból szétáradó fényen kívül nincs más világosság, ami az elesett emberiségen segíthetne… Ez a fény töltötte be a tanítványokat, ezért válhattak a világosság hordozóivá. Krisztus lelkükben lakozó élete, jellemükben megnyilatkozó szeretete tette őket a világ világosságává. Önmagunkban nincs világosságunk. Krisztus nélkül olyanok vagyunk, mint a meg nem gyújtott gyertya, mint a Nap nélküli Hold, egyetlen fénysugarunk sincs a sötét világ számára… Az Üdvözítő, mint a világosság egyedüli forrása, emberi eszközök által közvetíti áldásait… Jézus nem azt parancsolja tanítványainak: Szorgoskodjatok, hogy a ti világosságotok fényt árasszon, hanem így szól: »Úgy fényljék a ti világosságtok!« Ha Krisztus a szívünkben lakozik, akkor lehetetlen elrejtenünk az ő jelenlétének fényét. Ha azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, nem árasztanak világosságot, akkor nincsenek összeköttetésben igazán a világosság Forrásával. Ha a gyülekezeti tagok ahelyett, hogy minden szenvedést és kereszthordozást elhárítanának maguktól, elszélednének a föld különböző területeire, hogy ott árasszák ki világosságukat és Krisztushoz hasonlóan fáradozzanak mások lelki üdvéért, akkor »az Isten országáról szóló evangélium« csakhamar bejárná az egész földet." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Kik a boldogok c. fejezetből)

OKTÓBER 25.

"Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös." (Jak 2,10)

"Nem az engedetlenség nagysága hozza létre a bűnt, mert az Isten akaratától való legparányibb eltérés is bűn. Megléte annak a bizonysága, hogy a lélek még mindig közösséget tart a bűnnel. A szív még mindig két úrnak szolgál. Ha az emberek szabadon állapíthatnák meg kötelezettségeik mértékét, eltérve Isten követelményeitől, akkor álláspontjaik olyannyira különbözők lennének, mint amilyen különbözőek maguk az emberek. Az uralmat teljesen kiragadnák az Úr kezéből és önző énjük törvényeit állítanák a helyébe… Mihelyt az emberek a saját útjaikra térnek, azonnal Isten ellen foglalnak állást.

Ne éljünk csupán egy-két parancsolat szerint, hanem mindazon igékkel, amelyek Isten szájából származtak. Minden egyes parancsolat az ember boldogságát szolgálja, mind a jelenben, mind az elkövetkezendő életben. Az Isten törvényei iránti engedelmesség kerítés gyanánt veszi körül az embert és megóvja minden bajtól. Aki ezt az Isten által épített kerítést akárcsak egyetlen helyen is megrongálja, az azt a hatalmat semmisíti meg, aki megvédené őt. Az ellenség behatol az áttört helyen, hogy kárt okozzon és romboljon. Amikor ősszüleink vakmerően áthágták Isten akaratának egy pontját, olyan kaput nyitottak meg, amelyen át nyomor és szenvedés zúdult az egész világra. Isten minden törvényének a szeretet az alapja. Aki e parancsolatoktól eltér, az a saját szerencsétlenségének és romlásának az okozójává lesz." (Gondolatok a Hegyi beszédről, A törvény szelleme c. fejezetből)

OKTÓBER 26.

"Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy miért is veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé… Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk!"

(Róm 14,10. 13)

"Isten az ő Fiának feláldozásával mutatta meg, hogy milyen nagyra becsül minden egyes lelket. Senkinek sem szabad tehát megvetően beszélnie a felebarátjáról. Embertársaink hibáit és gyengeségeit megláthatjuk ugyan, de tudnunk kell, hogy Isten a tulajdonának tekint minden egyes lelket, elsősorban a teremtés jogán, azután pedig Krisztus megváltó véréért is. Isten minden embert a saját képmására alkotott, Ezért az alacsony sorsú emberekkel is tisztelettel és szeretettel bánjunk. Isten felelősségre von bennünket minden megvető szóért, amellyel olyan lelkeket kárhoztatunk, akikért Krisztus az életét áldozta…

Maga Krisztus is »amikor az ördöggel vitatkozva, Mózes teste felett küzdött, nem mert arra káromló ítéletet mondani« (Júd 1,9). Ha ezt tette volna, leereszkedett volna a Sátán színvonalára, mert a vádaskodás a Gonosz fegyvere… Példa ez számunkra. Ha Jézus ellenségeivel kell harcolnunk, ne viszonozzuk rosszal a rosszat, ne mondjunk olyasmit, ami a vádaskodás látszatát kelti. Isten ügyének védelmezője ne használjon olyan szavakat, amilyeneket a menny Fejedelme még Sátánnal való harca közben sem használt. Az ítélkezést és kárhoztatást bízzuk Istenre." (Gondolatok a Hegyi beszédről, A törvény szelleme c. fejezet)

OKTÓBER 27.

"Ha pedig a te jobb szemed botránkoztat meg téged, (visz bűnre, elesésbe) vájd ki azt és vesd el magadtól, mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semminthogy az egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól!" (Mát 5,29-30)

"Mindenki levétetné meg a jobbkezét is, ha ezzel megakadályozhatná egy halálos betegség elterjedését a testében. Mennyivel inkább legyünk készek felhagyni azzal, ami a lelki életünket veszélyezteti!… Akaratunk odaadását a szemünk kivájásához, vagy a kezünk levágásához hasonlítja az Írás. Sokszor úgy véljük, Isten akaratának a követése annyit jelent, hogy megcsonkítva és megnyomorítva haladjunk végig az életen. Krisztus azonban azt mondta, hogy jobb, ha a saját énünket megcsonkítjuk, megnyomorítjuk és megsebezzük, ha ezáltal bemehetünk az életre. Amit mi gyakran nagy szerencsétlenségnek tartunk, az a legfőbb boldogságunk forrása lehet… Ha az önfejűeknek és kemény-nyakúnak annyira fájdalmas is ez az átadás, az Ige szerint mégis: »jobb tenéked«." (Gondolatok a Hegyi beszédről, A törvény szelleme c. fejezetből)

OKTÓBER 28.

"Legyetek azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" (Mát 5,48)

"Az »azért« szócska az előzményekre utal. Jézus előzőleg Isten végtelen szeretetét és irgalmát tárta fel hallgatói előtt és ezután parancsolta meg nekik: »Legyetek tökéletesek«. Legyetek tökéletesek, amint Isten is tökéletes!… Isten a szeretet! Úgy árad szét belőle a szeretet, a világosság és az öröm minden teremtményére, miként a fénysugarak a Napból. Isten fő jellemvonása a jótékony adományozás, közlés. Az ő élete az önzetlen szeretet szétárasztása. Amikor azt mondja, hogy legyünk tökéletesek, amiképpen ő is az, akkor ez azt jelenti, hogy hozzá hasonló módon legyünk tökéletesek. Legyünk mi is áldásává és világosságává a környezetünknek, amiként ő is az egész teremtett világ számára. Önmagunkban semmink sincs, de ránk ragyog az ő szeretetének fénye és nekünk vissza kell tükröznünk ezt a világosságot. Ha a nekünk adott javakkal jót cselekszünk, akkor tökéletesek lehetünk a magunk kis körében mi is, mint Isten az övében." (Gondolatok a Hegyi beszédről, A törvény szelleme c. fejezet)

OKTÓBER 29.

"Vigyázzatok, hogy ne osztogassátok alamizsnátokat az emberek előtt, hogy lássanak titeket." (Mát 6,1)

"Krisztus korában a farizeusok állandóan az ég kegyének elnyerésére törekedtek, hogy ezáltal biztosítsák maguknak az emberek tiszteletét és a jólétet, amit erényes voltuk jutalmának tekintettek. Igyekeztek az emberek szeme láttára jótékonykodni, hogy ezzel felkeltsék figyelmüket és megalapozzák a saját jó hírüket. Jézus elítélte ezt a külső látszatot: »Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a te jobb kezed, hogy a te alamizsnád titkon legyen, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván«. Jézus nem azt mondta ezzel, hogy a szeretetszolgálatot mindig titokban kell tartani. Pál apostol, Isten Lelkétől indíttatva, nem hallgatta el a macedóniai keresztények nagylelkű önfeláldozását, hanem beszélt arról a kegyelemről, amellyel Krisztus munkálkodott bennük… »A ti buzgóságtok sokakat magával ragadt« (2Kor 9,2) - írta a korinthusiaknak is.

Krisztus szavai ezt jelentik: Jó cselekedeteinknél ne az emberek tiszteletét és dicséretét tekintsük célunknak. Az őszinte, istenfélő ember nem akar az emberek előtt tündökölni. Akik dicsérő szavakra és hízelgésre várnak, és ez tetszik is nekik csak névleg keresztények… Gondolatainkat és beszélgetésünket ne a saját imáink, kötelességtudásunk, jócselekedeteink és önmegtagadásunk elbeszélése foglalja el, hanem Jézust magasztaljuk mindenkor. A saját énünk vonuljon háttérbe, Krisztus legyen számunkra a minden mindenekben." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Igaz istentisztelet c. fejezetből)

OKTÓBER 30.

"A mással jóltevő ember megkövéredik (meggazdagodik) és aki mást felüdít, maga is felüdül." (Péld 11,25)

"Őszintén adakozzunk a szenvedők iránti szeretettől és részvéttől késztetve, ne pedig azért, hogy jótéteményeinkkel kérkedjünk. Őszinte szándék és igaz, szívbéli együttérzés - ezek azok az indítékok, amelyeket értékelnek a mennyben… Amilyen tökéletesen adja át magát a lélek Istennek az emberek szolgálatára, olyan mértéken veszi maga is az Isten ajándékát. Senki sem áraszthatja másokra Isten áldásának folyamát a maga szívéből és életéből, anélkül, hogy önmaga is ne részesülne gazdag jutalomban. Jól járnak a lankák és az alföldek, ha medret nyújtanak a hegyi patakoknak. Százszorosan visszakapják azt, amit adnak, mert a vízár, amely csobogva folyik tova rajtuk keresztül, termékennyé teszi a partjaikat… Amikor a nyári napsugarak kopárrá és barnává perzselik a mezőt, a folyó útját egy szép zöld sáv jelzi. Az alföld, amelyen a hegyek kincse átárad, állandóan pompázik, annak a jutalomnak hasonlataként, amit Isten kegyelme által nyernek mindazok, akiknek közvetítésével az ő kegyelme szétárad az egész világra." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Igaz istentisztelet c. fejezetből)

OKTÓBER 31.

"Senki sem szolgálhat két úrnak."

(Mát 6,24)

"Krisztus nem azt mondja, hogy az embernek nem szabad két urat szolgálnia, hanem azt, hogy az ember nem szolgálhat egyszerre két úrnak… Nincs középút. Nem lehetséges az, hogy bár Istent nem szeretjük, az igazság ellenségének sem szolgálunk… Aki nem adja át magát teljesen Istennek, az így idegen hatalom uralma alá kerül, idegen hangra hallgat, amelynek sugalmazásai egészen ellentétesek. A megosztott szolgálat az ellenség oldalára veti az embert és a sötétség seregeinek eredményes szövetségesévé teszi…

Nem a megvetett bűnösök kicsapongó élete, nem a társadalomból kitaszított, züllött emberek jelentik a bűnözés fellegvárát e földön, hanem az az élet, amely erényesnek, becsületesnek és nemesnek látszik, holott bűnt ápol és vétket melenget magában. Az ilyen példa igen hathatós bűnre csábító a szenvedélyek ellen küzdő, s az örvény szélén tusakodó léleknek. Akit Isten magasabbrendű értelemmel áldott meg az igazság és tisztesség tekintetében, és mégis szándékosan áthágja Isten valamelyik parancsolatát, az a bűn csalétkévé változtatja ezáltal a maga nemesebb adományait. Tehetség, képesség, sőt a nagylelkű és nemes cselekedetek is Sátán tőreivé válhatnak, hogy másokat a romlás szakadékába döntsenek. »Ne szeressétek a világot, se azokat, amelyek a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, amely nem az Atyától van, hanem a világból« (1Ján 2,15-16)." (Gondolatok a Hegyi beszédről, Igaz istentisztelet c. fejezetből)