Előszó

Fejezetek Ellen Gould White Nevelés című könyvéből

Nevelési szakemberek véleménye Ellen G. White könyvéről:

„Az elvhű gondolkodásról és cselekvésről kifejtett nézetei haladó szellemű nevelési fogalmak. Több mint ötven évvel megelőzte korát... A szülői felelősségről szóló kijelentések, a gyermek önfegyelemre szoktatásának a hangsúlyozása – mind olyan eszmék, amelyekre szüksége van a világnak.” (Dr. F. Stratemoyer, Columbia Egyetem)

„Mélységesen megindított ez a könyv. Amióta csak olvastam, az a vágyam, hogy Japán nevelőinek és pedagógusainak ajánljam.” (Dr. Mizuno, kultuszminiszter, Japán)

A gyermeknevelés megbízható, jó alapelvei olyan téma, ami mindig időszerű, mindig égető és mindig megoldatlan. Különösen érvényes ez napjainkra, amikor egy rövid idő alatt mindenestől fogva megváltozott világban – vagy akár így is fogalmazhatunk: mindenestől felfordult világban – az előző koroknál is sokkal nagyobb, nehezebb feladat a gyermeknevelés. Embert nevelni az embertelenségben – így határozható meg röviden, hogy mi az, amit szülőknek és nevelőknek ma meg kellene valósítaniuk.

Nagyon kevés embernek van csak tudomása arról, hogy a Biblia milyen kerek egész, világos szemléletet adó – s nem csupán meggyőződéses vallásos emberek számára érthető – tanítást nyújt az embernevelés és ezen belül a gyermeknevelés témájáról.

Ez a kis könyv – amely Ellen G. White: Nevelés (Education, 1903) című könyvének rövidített kiadása – hozzásegít eme rejtett kincs felfedezéséhez. Az eredeti mű sokkal terjedelmesebb: 35 fejezetet tartalmaz. A fejezetek java része elméleti alapvetésül szolgál. Rendkívül értékes, fontos eszméket, gondolatokat fejtenek ki ezek a fejezetek is. Mi azonban azt a nyolc fejezetet választottuk ki a könyvből, amelyek az alapelvek gyakorlati alkalmazásáról szólnak, és amelyeket mindennemű vallásos előképzettség vagy hitbeli meggyőződés nélkül is bárki megérthet, méltányolhat. A fejezetek sorrendjén is változtatnunk kellett, hogy rövid gyakorlati kézikönyv álljon össze a téma egészét átfogó eredeti műből.

Az adott fejezeteket viszont kivonatolás nélkül, teljes egészében közöljük. Nem szabad elfelejteni, hogy a mű eredetileg Bibliát ismerő és azt isteni kinyilatkoztatásként tisztelő emberek számára készült. Lehetséges, hogy az adott helyeken néhányan – akik a bibliai gondolatrendszer egészét nem ismerik, nem értik a maga teljességében – „kemény beszéd”-nek fogják érezni a könyv szemléletét és egyes határozott kijelentéseit. Mégis bízunk abban, hogy – ha talán egy-egy kijelentés előítéleteket sért is egy pillanatra vagy érzelmeket kavar fel – sokan érteni és értékelni fogják a könyvben kifejtett következetes gondolatokat, illetve belátják azok igazságát.

Az utolsó – Hit és ima című – fejezet az egyedüli, amely egészében vallási témával foglalkozik. Noha igyekeztünk, hogy nem vallásos emberek számára is megközelíthetőek legyenek a könyvben foglaltak, helyesnek tartottuk, hogy ezt a záró fejezetet odaillesszük a gyermeknevelés gyakorlati kérdéseiről szóló írások végére. Fogalmat nyerünk ezáltal ugyanis a szerző vallási felfogásáról, illetve a Biblia igaz vallásosságról szóló tanításáról, és megtudjuk, hogy a szerző, illetve a Biblia szerint mi az erőforrás az ember számára az igazságos cselekvéshez, a gyermeknevelés terén éppúgy, mint az élet más területein.

Végezetül röviden a könyv szerzőjéről: Ellen Gould White (1827–1915) hetven éven át hirdette és tanította Isten igéjét szóval és tollal. Főként Észak-Amerikában működött, de járt Európa országaiban is és kilenc esztendőt töltött Ausztráliában. Lelkész, lapszerkesztő és egyházvezető férjével együtt fáradhatatlanul dolgozott mint Krisztus tanúságtevője és emberek szeretetteljes lelkigondozója. Emellett lelkiismeretes családanya volt. (Négy gyermeke született.)

Irodalmi tevékenysége mennyiségében is tiszteletreméltó, mintegy negyvenezer oldalra becsülhető. Számos könyve már életében több kiadást ért meg és azóta is szakadatlanul születnek az újabb és újabb fordítások, kiadások. Szinte valamennyi műve megjelent magyar nyelven is, nagy részük több kiadásban.

E. G. White minden könyve és cikke sajátos Biblia-magyarázatot képvisel. Pál apostol szavait idézve „megnyitja az Ige ajtaját” és mindenki számára „nyilvánvalóvá teszi” annak mondanivalóját (Kolossé 4:3–4). Nem a maga egyéni gondolatait mondja el a bibliai igék kapcsán. Sorait olvasva szinte rászegeződik figyelmünk a bibliai igékre, és egyszerűen – minden nehézség nélkül – feltárul előttünk azok belső igazságtartalma. Mi is megláthatjuk azt, ami valóban ott van ezekben a kijelentésekben.

A kiadók

 

„Vigyázz, hogy mindent arra a formára csinálj, amely a hegyen mutattatott neked.”

(II. Mózes 25:40)

 

„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik, sem távozik el attól.”

(Példabeszédek 22:6)

 

„A Szentírás igéit ugyanannak a bizonyságnak az alapján fogadjuk el lelkünk táplálékául, mint amilyen alapon a kenyeret elfogadjuk testünk táplálékául. A kenyér kielégíti testünk szükségleteit – ezt tapasztalatból tudjuk, mert táplálja a vért, a csontokat és az agyvelőt. Alkalmazzuk ugyanezt a próbát a Bibliára: lássuk meg mi lesz az eredménye annak, ha alapelvei ténylegesen beépülnek a jellemünkbe!” (Részlet a könyv „A Biblia titkai” című fejezetéből)

 

„Az igazi nevelés elismeri a tudományos ismeretek és az irodalmi műveltség értékét. Az ismeretek halmazánál azonban fontosabbnak tartja az erőt, az erőnél a jóságot, a szellemi ismereteknél a jellemet. A világnak nem annyira magasan képzett elmékre, mint inkább nemes jellemű emberekre van szüksége. Olyan emberekre, akik képességeiket szilárd alapelveknek rendelik alá...

A helyes nevelés ellensúlyozza az emberiség átkát jelentő gátlástalanságot, mivel egymás jogainak és szükségleteinek tiszteletben tartására ösztönöz. Istennek minden emberi élettel terve van. Mindenkinek a lehetséges mértékig kell fejlesztenie képességeit. Ha ezt valaki becsületesen gyakorolja, akkor képességeinek mértékétől függetlenül mindenképpen elismerést érdemel.” (Részletek a könyv „Nevelés és jellem” című fejezetéből)

 

„Minden emberi lény rendelkezik azzal a hatalommal, amely hasonló a Teremtőjéhez – az egyéniség, az önálló gondolkodás és cselekvés hatalmával –, mivelhogy »Isten képére és hasonlatosságára teremtetett« (I.Mózes 1:27). Az igazi nevelés ennek a hatalomnak a kifejlesztését tekinti feladatának: gondolkodó ifjúságot nevel, akik nem érik be azzal, hogy mások gondolatait visszhangozzák és kövessék.

Az ifjúság tanulmányai ne korlátozódjanak arra, amit mások mondtak vagy írtak, hanem vezessük őket az igazság közvetlen forrásához, hívjuk fel figyelmüket a széles mezőkre, amelyek nyitva állnak a kutatók számára, mind a természet, mind pedig a kinyilatkoztatás területén.

Azok az oktatási intézmények, amelyek ezt az elvet követik, tanult, de gyenge jellemű emberek helyett erős egyéniségeket fognak kibocsátani, akik világosan gondolkodnak és határozottan cselekszenek, akik nem rabszolgái, hanem urai a körülményeknek, akik széles látókörűek, következetesen gondolkodnak és bátran követik a meggyőződésüket.

Az ilyen nevelés többet nyújt a szellemi műveltségnél, többet a fizikai képzettségnél. Ez a nevelés megerősíti a jellemet olyannyira, hogy nem fogják feláldozni a becsületességet az önző kívánságoknak és az evilági becsvágynak. Az ilyen jellegű nevelés megerősíti a lelket a gonosz ellen. (Részlet „A nevelés forrása és célja” című fejezetből)