Az özönvíz után

A víz tizenöt singgel emelkedett a legmagasabb hegyek fölé. A bárkában levő család sokszor azt érezte, hogy elfog pusztulni. A hajó öt hónapig összevissza hányódott, látszólag a szél és a hullámok szeszélyének kitéve. Ez súlyos megpróbáltatás volt, de Noé hite nem rendült meg, mert biztos volt abban, hogy Isten keze tartja a kormánykereket. {PP 105.1}   

Ahogy a víz apadni kezdett, az Úr a bárkát egy hegycsoport által védett helyre sodortatta. Ezeket a hegyeket Isten hatalma megőrizte. Ebbe a csendes kikötőbe érkeztek, és nem sodródtak többé a végtelen óceánon. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett a hajó elcsigázott, vihartól hányatott utasainak. {PP 105.2}   

Noé és családja aggódva várta a víz apadását, mert sóvárogtak a szárazföld után. Negyven nappal azután, hogy a hegyek teteje látható lett, hollót engedtek ki, ezt a gyorsan tájékozódó madarat, hogy megtudják, száraz-e már a föld. A madár, mivel nem talált semmit, csak vizet, egyre röpködött a bárkától el és vissza. Hét nappal később Noé egy galambot engedett ki, amely talpalatnyi helyet sem találva, visszatért a bárkába. Noé várt hét napot, és ismét kiengedte a galambot. Amikor a madár este egy olajfalevéllel tért vissza, nagy volt az öröm. Később "[...] elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe" (1Móz 8:13). Még várt tovább türelmesen a bárkában. Amint Isten parancsára lépett be, külön parancsra várt, hogy kiléphessen. {PP 105.3}   

Végül egy angyal szállt alá a mennyből, kinyitotta a súlyos ajtót, és azt mondta a pátriárka családjának, hogy lépjenek ki a földre, és vigyenek magukkal minden élőlényt. A szabadulás öröme Noéval nem feledtette el őt, akinek gondviselő kegyelme őrizte meg őket. A bárka elhagyása után Noé első dolga az oltárépítés volt, és mindenfajta tiszta állatból és madárból áldozatot mutatott be. Így fejezte ki Isten iránti háláját a szabadulásért, és Krisztusban: a legnagyobb áldozatban való hitét. Az Úrnak tetszett az áldozat. Az áldás, ami ebből fakadt, nemcsak a pátriárkára és családjára terjedt ki, hanem a föld minden későbbi lakójára is. "És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért [...] Ennekutána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek" (1Móz 8:21-22). Ebből tanulhat minden ezután következő nemzedék is. Noé a kietlen földre lépett ki, de mielőtt magának házat készített volna, Istennek épített oltárt. Állatállománya kicsi volt, és megőrzésének nagy ára volt, de szívesen adott egy részt belőle az Úrnak annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Így legyen nekünk is legfőbb gondunk, hogy áldozatainkat önként adjuk Istennek. Irántunk való irgalmának és szeretetének minden megnyilatkozását hálásan kell elismernünk mind odaszentelésünkkel, mind ügyére adott ajándékainkkal. {PP 105.4}   

Nehogy mindig megrémüljenek az emberek, amikor beborul és esik az eső, és ne féljenek egy újabb özönvíztől, az Úr ígérettel bátorította Noé családját: "Szövetséget kötök tiveletek [...] Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben [...] hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden [...] élő állat között" (1Móz 9:11-14.16). {PP 106.1}   

Mennyire leereszkedik Isten, és milyen könyörületes tévedő teremtményeivel, hogy az emberekkel kötött szövetsége jeleként a felhőkbe helyezte a szép szivárványt! Az Úr kijelenti, hogy amikor az ívre néz, megemlékezik szövetségéről. Ez nem azt jelenti, hogy bármikor is elfeledkezne róla. De a mi nyelvünkön beszél hozzánk, hogy jobban megértsük őt. Istennek az volt a szándéka, hogy ha a későbbi nemzedékek fiai megkérdezik, mit jelent az égen átívelő ragyogó szivárvány, szüleik mondják el az özönvíz történetét, és azt, hogy a Magasságos Isten hajlította meg az ívet és helyezte a felhőkbe annak biztosítékaként, hogy a víz soha többet nem fogja elárasztani a földet. Ez nemzedékről nemzedékre Isten szeretetéről tanúskodik, és erősíti az ember Isten iránti bizalmát. {PP 106.2}   

A mennyben a szivárvány hasonmása övezi a trónt és ível Krisztus feje felett. A próféta ezt mondja: "Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül (a trón körül). Ilyen vala az Úr dicsőségének formája" (Ez 1:28). A Jelenések írója kinyilatkoztatja: "[...] Ímé egy királyi szék vala letéve a mennyben, és üle valaki a királyi székben [...] és a királyi szék körül szivárvány vala, látszatra smaragdhoz hasonló" (Jel 4:2-3). Amikor az ember súlyos gonoszságával kihívja Isten ítéletét, a Megváltó, aki közbenjár érte az Atyánál, rámutat a felhőkben, és a trón körül a saját feje felett ívelő szivárványra, amely annak a jele, hogy Isten irgalmas a bűnbánó bűnöshöz. {PP 107.1}   

Isten azzal az ígérettel, amelyet Noénak a vízözönnel kapcsolatban adott, összekötötte kegyelmének egyik legdrágább ígéretét: "[...] miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad" (Ésa 54:9-10). {PP 107.2}   

Amint Noé a bárkából kijövő hatalmas vadállatokra nézett, félt, hogy a csupán nyolc tagú családját elpusztítják. De az Úr ezzel a bátorító üzenettel küldött angyalt szolgájához: "Féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat" (1Móz 9:2-3). Ezt megelőzően Isten nem engedte meg a húsfogyasztást. Azt akarta, hogy az emberiség csakis a föld termékeivel táplálkozzék. De most, hogy minden zöldféle elpusztult, megengedte a bárkában megőrzött tiszta állatok húsának fogyasztását. {PP 107.3}   

Az özönvízkor a föld egész felszíne megváltozott. Egy harmadik szörnyű átok is sújtotta a földet a bűn következményeként. Amint a víz apadni kezdett, a dombokat és hegyeket hatalmas, zavaros tenger vette körül. Mindenfelé szétszórva emberi és állati tetemek hevertek. Az Úr nem engedte, hogy ezek ott maradjanak, és felbomolva szennyezzék a levegőt. A földből nagy temetőt csinált. Heves szél fújt, hogy felszárítsa a vizet, és nagy erővel mozgatta meg azt, egyes esetekben a hegyeknek a tetejét is elvitte, és fákat, sziklákat, földet halmozott a holttestek fölé. Ugyanezzel az eszközzel a föld lakóinak bálványait, az özönvíz előtti világot gazdagító és dicsőítő ezüstöt és aranyat, értékes faanyagot és drágaköveket is elrejtette az emberek kutató szeme elől. A víz vad tevékenysége földet és sziklákat halmozott ezekre a kincsekre. Itt-ott még hegyeket is formált föléjük. Isten látta, hogy minél inkább gazdagítja és sikeressé teszi a bűnös embereket, annál romlottabbak lesznek. A kincseket imádták, amelyekért a bőkezű Adományozót kellett volna dicsőíteniük, Istent pedig meggyalázták és semmibe vették. {PP 107.4}   

A föld olyan összevisszaságot és sivárságot mutatott, amit lehetetlen leírni. Az egykor tökéletesen szép és szimmetrikus hegyek összetöredeztek és deformálódtak. Most kövek, kőszirtek és érdes sziklák hevertek szétszórtan a föld felszínén. Sok helyen dombok és hegyek tűntek el, és nyoma sem volt annak, hogy hol álltak; dombok és síkságok adtak helyet a hegyláncoknak. Ezek a változások egyes helyeken jobban látszottak, mint másutt. Az átok legsúlyosabb nyomait ott lehetett látni, ahol egykor a föld leggazdagabb arany, ezüst és drágakő kincsei voltak. A lakatlan vidékeken, és ott, ahol kevésbé vétkeztek, nem volt olyan súlyos az átok. {PP 108.1}   

Ekkor hatalmas erdők temetődtek el, amelyek azóta szénné alakultak, és a mostani terjedelmes kőszéntelepeket alkotják; nagy mennyiségű olajat is adnak. Gyakran előfordul, hogy a szén és olaj meggyulladva a föld felszíne alatt ég. Ezért a sziklák felforrósodnak, a mészkő megég és a vas megolvad. A vízzel érintkező mészkő növeli az amúgy is erős hőt, és ebből földrengések, tűzhányók és tűzkitörések keletkeznek. A tűz, a sziklák és ércek találkozása tompa mennydörgésként hallatszó súlyos robbanásokat okoz a föld alatt. A levegő forró és fullasztó lesz. Vulkánok törnek ki, és mivel a felforrósodott elemeknek sokszor nincs elég kivezető nyílásuk, maga a föld rázkódik, a talaj a tenger hullámaihoz hasonlóan megemelkedik, nagy repedések tőrnek elő, és néha városokat, falvakat, égő hegyeket nyelnek el. Ezek a csodálatos jelenségek közvetlen Krisztus második eljövetele és a világ vége előtt egyre gyakoribbak és rettenetesebbek lesznek annak jeléül, hogy ez a világ nemsokára elpusztul. {PP 108.2}   

A föld mélye az Úr fegyvertára, ahonnan fegyverek kerültek ki az ősi világ elpusztítására. A földből felbuggyanó víz egyesült az égből hulló esővel a pusztítás munkájának elvégzésére. Az özönvíz óta a tűz és a víz volt Isten eszköze a gonosz városok elpusztítására azért, hogy azok, akik könnyen veszik törvényét és lábbal tiporják tekintélyét, féljenek hatalma előtt, és ismerjék el jogos és korlátlan uralmát. Amint az emberek nézték, hogy az égő hegyek tüzet, lángokat és temérdek olvadt ércet záporoznak, és folyókat szárítanak ki, népes városokat borítanak el, mindenütt romot és pusztulást hagyva hátra, a legkeményebb szív is rémüldözött, a hitetlenek és istenkáromlók pedig kénytelenek voltak elismerni Isten végtelen hatalmát. {PP 109.1}   

Hasonló jelenetekre hivatkozva ezt mondták a próféták: "Óh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; hogy cselekednél rettenetes dolgokat, amiket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának" (Ésa 64:1-2). "[...] Szélvészben és viharban van az Úrnak útja és lábainak pora a felhő. Megfeddi a tengert és kiapasztja azt, és minden folyamot kiszáraszt" (Náh 1:3-4). {PP 109.2}   

A világ soha nem látott olyan rettenetes dolgokat, amelyeknek tanúja lesz Krisztus második adventjekor: "A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, ami rajta él. Ki állhatna meg haragja előtt, és ki bírhatná ki búsulásának tüzét?" (Náh 1:5-6). "Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket" (Zsolt 144:5-6). {PP 109.3}   

"Tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését" (ApCsel 2:19). "És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy." "És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre" (Jel 16:18. 20-21). {PP 110.1}   

Amikor a menny villámai a föld tüzével egyesülnek, akkor a hegyek úgy égnek, mint a kemence, borzalmas lávafolyamokat öntve ki, amelyek kerteket, mezőket, falvakat és városokat borítanak el. Amikor a forró olvadékok a folyókba lódulnak, a víz forrni kezd, és leírhatatlan erővel lövell ki masszív sziklákat, széttört darabjait szétszórva a földön. A folyók kiszáradnak, a föld rázkódik. Mindenütt félelmetes földrengések és vulkánkitörések lesznek. {PP 110.2}   

Így fogja Isten a gonoszokat kipusztítani a földről. De a háborgás közepette megőrzi az igazakat, mint ahogy megőrizte Noét a bárkában. Isten szárnyai alá menekülnek. Benne lesz bizodalmuk. Ezt mondja a zsoltáríró: "Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem" (Zsolt 91:9-10). "Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében" (Zsolt 27:5). Isten ezt ígéri: "Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!" (Zsolt 91:14). {PP 110.3}