Kain és Ábel

1 Mózes 4:1-15 {PP 71}   

Ádám két fiának, Kainnak és Ábelnek a jelleme merőben különbözött egymástól. Ábel hű volt Istenhez. Igazságosnak és irgalmasnak látta azt, ahogy a Teremtő az elbukott emberrel bánik, és hálás volt az üdvösség lehetőségéért. Kain pedig lázongott, zúgolódott Isten ellen, amiért Ádám bűnéért megátkozta a földet és az emberiséget. Kain engedte, hogy gondolatai abba a mederbe terelődjenek, amely Sátán bukásához is vezetett. Magát akarta felmagasztalni, és ő is megkérdőjelezte Isten igazságosságát és tekintélyét. {PP 71.1}   

Isten ezt a két testvért is próbára tette, miként korábban Ádámot is, hogy bebizonyosodjék, hiszik-e és követik-e szavát. Isten közölte velük, hogy miként gondoskodott az ember megváltásáról, és ők megértették az Isten által elrendelt áldozati rendszert. Tudták, hogy ezekkel az áldozatokkal kell kifejezniük a Megváltóba vetett hitüket. Őt jelképezték az áldozatok. Bemutatásukkal azt is elismerték, hogy csak Ő bocsáthat meg nekik. Tudták, hogy ha így beleilleszkednek Isten tervébe, amelyet megváltásuk érdekében gondolt ki, bizonyságát adják Isten akarata iránti engedelmességüknek. Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Nyájuk elsőszülöttei feláldozásával tanúsíthatták, hogy hisznek Krisztusnak, mint a megígért engesztelő áldozatnak a vérében. Ezenkívül a föld első zsengéjét is be kellett hálaáldozatként mutatniuk az Úrnak. {PP 71.2}   

A két testvér egyaránt felépítette oltárát és mindegyik hozott áldozatot. Ábel - az Úr parancsa szerint - a nyájból mutatott be áldozatot. "[...] És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára" (1Móz 4:4). Tűz lobbant a mennyből és elhamvasztotta az áldozatot. Kain pedig, nem törődve az Úr egyenes és kifejezett parancsával, csak gyümölcsöt hozott áldozatként. Semmilyen mennyei jel nem mutatta, hogy Isten azt elfogadta. Ábel könyörgött bátyjának, hogy a menny által előírt módon közeledjék Istenhez, de kérlelése csak arra volt jó, hogy Kain még eltökéltebben kövesse saját akaratát. Mint idősebb, rangján alulinak érezte, hogy testvére intését elfogadja. És semmibe vette tanácsát. {PP 71.3}   

Kain zúgolódva lépett Isten elé. Nem hitt a megígért áldozatban, és abban, hogy szükség volna áldozatok bemutatására. Ajándéka semmiféle bűnbánatot nem fejezett ki. Úgy érezte, mint ahogy most is sokan, hogy Isten tervének pontos követésével elismerné gyengeségét, és azt, hogy megváltását teljesen a megígért Megváltó engesztelésétől várja. A függetlenség útját választotta. Saját érdemeivel jött. Nem akart bárányt hozni, és vérét az áldozatba keverni, hanem a saját gyümölcseit, saját munkájának eredményeit mutatta be; mintha áldozatával szívességet tenne Istennek, ami által elnyerheti jóváhagyását. Kain engedelmeskedett abban, hogy oltárt épített; abban, hogy áldozatot hozott, de csak részben engedelmeskedett. A lényeges részt - annak elismerését, hogy szüksége van Megváltóra - kihagyta. {PP 72.1}   

Ami születésüket és neveltetésüket illeti, ezek a testvérek egyformák voltak. Mindkettő bűnös volt, és mindketten elismerték Isten igényét - hogy őt tisztelniük és imádniuk kell. Vallásuk egyformának látszott egy bizonyos pontig, de azon túl nagy volt a kettő között a különbség. {PP 72.2}   

"Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain" (Zsid 11:4). Ábel felfogta a megváltás nagyszerű alapelveit. Tudta, hogy bűnös. Látta, hogy Isten és közte ott van a bűn és büntetése: a halál. Bemutatta a megölt áldozatot, a feláldozott életet. Így ismerte el a törvény követelményeit, amelyet áthágott. A kiontott véren keresztül az eljövendő áldozatra, a Golgotán haldokló Krisztusra tekintett. Bízva az ott történő engesztelésben, tudta, hogy Isten őt igaznak tartja és elfogadta áldozatát. {PP 72.3}   

Kainnak is, akárcsak Ábelnek, alkalma volt arra, hogy megismerje és elfogadja ezeket az igazságokat. Nem volt önkényes akarat áldozata. Nem Istenen múlt, hogy az egyik testvért elfogadhatta, a másikat pedig el kellett utasítania. Ábel úgy döntött, hogy hisz és engedelmeskedik; Kain pedig úgy, hogy nem hisz, hanem lázad. Ezen múlt az egész dolog. {PP 72.4}   

Kain és Ábel két olyan osztályt képvisel, amely az idők végéig meg lesz a világon. Az egyik osztály elfogadja a bűnért kijelölt áldozatot; a másik merészkedik saját érdemeiben bízni. Ez utóbbi áldozata nélkülözi Krisztus közbenjárását és érdemeit, ezért nem teheti az embert Isten előtt kedvessé. Bűneink csak Jézus érdemei által bocsáthatók meg. Akik nem érzik, hogy szükségük van Krisztus vérére, akik úgy érzik, hogy Isteni kegyelme nélkül, saját cselekedeteik által elnyerhetik Isten jóváhagyását - ugyanazt a hibát követik el, mint Kain. Akik nem fogadják el a megtisztító vért, azok kárhozatra vannak ítélve. Semmi más úton-módon nem lehet a bűn rabságából kiszabadulni! {PP 72.5}   

A vallásos emberek nagy többsége Kain példáját követi, mert majdnem minden hamis vallás egy és ugyanazon elven alapszik - hogy az ember saját igyekezete árán üdvözülhet. Egyesek azt állítják, hogy az emberiségnek nem megváltásra, hanem fejlődésre van szüksége - saját maga csiszolására, javítására és megújítására. Kain azt gondolta, hogy vér nélküli áldozattal elnyeri Isten kegyét. Ugyanígy remélik ezek az emberek is, hogy az engesztelő áldozattól függetlenül el lehet érni a mennyei normát. Kain története tanúsítja, hogy mi ennek a következménye. Megmutatja, mivé lesz az ember Krisztus nélkül. Az emberiség képtelen önmagát megújítani. Nem felfelé ível, a mennyei felé, hanem lefelé tart, a sátáni felé. Krisztus a mi egyedüli reménységünk. "[...] mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk" "És nincsen senkiben másban idvesség" (ApCsel 4:12). {PP 73.1}   

Az igaz hit, amely egyedül Krisztusra támaszkodik, az Isten minden követelménye iránti engedelmességben nyilvánul meg. Ádám napjaitól kezdve egészen a mai időkig az Isten törvénye iránti engedelmesség körül folyt a nagy küzdelem. Minden korban éltek emberek, akik akarták Isten tetszését bírni, noha egyes törvényeit áthágták. A Szentírás azonban kijelenti: „a cselekedetekből lett teljessé a hit”, „azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt magában”; aki azt állítja, hogy ismeri Istent „és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (Jak. 2:22, 17; I. Jn. 2:4). {PP 73.2}   

Amikor Kain látta, hogy Isten nem fogadja el áldozatát, megharagudott az Úrra és Ábelre. Azért volt mérges, mert Isten nem fogadta el az ember pótlékát az Isten által elrendelt áldozat helyett, és dühös volt testvérére, amiért ő engedelmeskedett és nem lázadt vele együtt Isten ellen. Bár Kain megszegte Isten parancsát, Isten nem hagyta őt magára, hanem hajlandó volt érvelni az oktalan emberrel. Az Úr így szólt Kainhoz: "Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?" Egy követként küldött angyalon keresztül hangzott az üzenet: "[...] ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik" (1Móz 4:6.7). Kainnak kell dönteni. Ha bízik a megígért Megváltó érdemeiben, és engedelmeskedik Isten kívánalmainak, élvezheti a menny kegyét. Ha pedig továbbra is hitetlenkedik és vétkezik, nem panaszolhatja fel, hogy az Úr elvetette. {PP 73.3}   

Bűnének beismerése helyett Kain továbbra is igazságtalansággal vádolta Istent. Féltékenykedett Ábelre, és gyűlölte testvérét. Dühösen gyalázta, és megpróbálta vele megvitatni azt, ahogy Isten bánt velük. Ábel szelíden, de bátran és határozottan védte Isten igazságosságát és jóságát. Megmondta Kainnak, miben tévedett, és megpróbálta meggyőzni arról, hogy a hiba benne van. Azzal bizonyította Isten könyörületességét, hogy megkímélte szüleik életét, pedig azonnali halállal büntethette volna őket. Ábel hangoztatta, hogy Isten szereti őket, különben nem áldozná fel szent és ártatlan Fiát, hogy ő szenvedje el azt a büntetést, amit ők érdemeltek meg. Ez csak még jobban felbőszítette Kaint. Az esze és a lelkiismerete azt mondta, hogy Ábelnek van igaza; de feldühödött azon, hogy az, aki meg szokta fogadni az ő tanácsát, most ellenkezni merészel vele, és nem osztozik lázadásában. Tomboló haragjában megölte testvérét. {PP 74.1}   

Kain gyűlölte és meggyilkolta testvérét, nem valami hibáért, amit Ábel elkövetett volna, hanem "[...] Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéréi pedig igazak" (1Jn 3:12). Minden korszakban, a gonoszok gyűlölték azokat, akik jobbak voltak, mint ők. Ábel engedelmes élete és rendíthetetlen hite Kainnak állandó dorgálásként hatott. "Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek" (Jn 3:20). Minél tisztább az a fény, amely Isten hű szolgáinak jelleméből tükröződik, annál feltűnőbbek a gonoszok bűnei, és ők annál eltökéltebben próbálják elpusztítani azokat, akik megzavarják nyugalmukat. {PP 74.2}   

Ábel meggyilkolása volt az első példa arra az ellenségeskedésre, amelyet Isten a kígyó és az asszony magva között meghirdetett. Az egyik oldalon áll Sátán az alattvalóival, a másikon pedig Krisztus a követőivel. Az ember bűnén keresztül Sátán hatalomra tett szert az emberiség felett, de Krisztus erejével le tudják igáját rázni. Valahányszor egy ember az Isten Bárányába vetett hit által felhagy a bűn szolgálatával, Sátán haragja fellángol. Ábel szent élete cáfolta Sátánnak azt az állítását, hogy az ember képtelen megtartani Isten törvényét. Amikor Kain a gonosz lélek befolyására rájött arra, hogy nem tudja Ábelt irányítani, annyira felbőszült, hogy megölte. Ha valaki Isten törvényének igazságosságos volta mellett lándzsát tör, bárhol legyen is az, ugyanez a lelkület jut kifejezésre. Mindig ez a lelkület állította fel és gyújtotta meg a máglyát Krisztus tanítványai alatt. Sátán és seregei azért szítanak halmozott kegyetlenkedéseket Jézus követői ellen, mert nem tudják őket hatalmuk előtt meghódoltatni. Ez egy legyőzött ellenség dühe. Jézus minden mártírja győzőként halt meg. Ezt mondja a próféta: "ők legyőzték azt ('ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak') a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mindhalálig" (Jel 12:11.9). {PP 77.1}   

Kainnak, a gyilkosnak csakhamar felelnie kellett bűnös tettéért. "És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?" (1Móz 4:9). Kain nagyon messzire ment a vétkezésben. Már nem is volt tudatában annak, hogy Isten állandóan jelen van, és hogy ő hatalmas és mindentudó. Ezért hazugsághoz folyamodott, hogy leplezze bűnét. {PP 77.2}   

Az Úr ismét szólt Kainhoz: "Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről" (1Móz 4:10). Isten alkalmat adott Kainnak arra, hogy bevallja bűnét. Volt ideje gondolkozni. Tudta, milyen borzalmas az a dolog, amit cselekedett, és az a hazugság, amellyel leplezni akarta tettét. De még mindig lázadt. Isten nem halogatta tovább az ítéletet. Hangja, amely kérlelt és intett, most kimondta a rettenetes szavakat: "Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön" (1Móz 4:11-12). {PP 77.3}   

Habár Kain kiérdemelte bűnével a halálos ítéletet, az irgalmas Teremtő még megkímélte életét, és alkalmat adott neki a megtérésre. De Kain csak arra használta életét, hogy megkeményítse szívét; másokat az Isten tekintélye elleni lázadásra biztasson, és hogy arcátlan, romlott bűnös ivadékainak a feje legyen. Ez az egy hitehagyó, Sátántól vezetett ember kísértője lett másoknak. Példája és befolyása addig fejtette ki rontó hatását, amíg a föld olyan romlott lett és úgy megtelt erőszakkal, hogy el kellett pusztítani. {PP 78.1}   

Az első gyilkos életének megkímélésével Isten az egész világegyetemnek olyan leckét adott, amely kihat a nagy küzdelemre. Kainnak és ivadékainak sötét történelme azt szemléltette, hogy milyen következménnyel járna, ha a bűnös örökké élhetne és folytathatná Isten elleni lázadását. Isten türelme csak még vakmerőbbé és arcátlanabbá tenné a gonoszt a romlottságban. Tizenöt évszázaddal a Kain feletti ítélet kimondása után a világegyetem tanúja volt befolyása és példája gyümölcsének a földet elárasztó bűnben és szennyben. Nyilvánvaló lett, hogy igazságos és irgalmas az a halálos ítélet, amelyet Isten a törvény áthágásáért kimondott. Az ember minél tovább élt a bűnben, annál romlottabb lett. Isten ítélete, amely a zabolátlan életet rövidre metszette, és megszabadította a világot a lázadásban megkeményedett emberek befolyásától, inkább áldás volt, mint átok. {PP 78.2}   

Sátán folytonosan megfeszített erűvel és ezer álarccal azon dolgozik, hogy hamis színben tüntesse fel Isten jellemét és kormányzását. Alapos, jól szervezett tervekkel és csodálatos erűvel igyekszik tévedésben tartani a világ lakóit. Isten, aki végtelen és mindentudó, látja kezdettől a véget, és a bűnt nagy horderejű és átfogó tervek szerint kezeli. Nemcsak el akarta fojtani a lázadást, hanem a lázadás jellegét be is akarta mutatni az egész világegyetemnek. Istennek az volt a szándéka, hogy megmutassa igazságosságát, irgalmasságát, valamint azt, hogy bölcsen és igazságosan kezeli a bűnt. {PP 78.3}   

Más világok szent lakói a legmélyebb érdeklődéssel figyelték a földön történő eseményeket. Az özönvíz előtti világ állapotában szemléltetve látták annak a kormányzásnak a következményeit, amelyet Lucifer Krisztus tekintélyének elvetésével és Isten törvényének mellűzésével megpróbált a mennyben bevezetni. Az özönvíz előtti világnak azokban az erőszakos bűnöseiben Sátán alattvalóit látták, akiket ó tartott uralma alatt. Az emberi szív gondolatai folyton csak gonoszak voltak (1Móz 6:5). Minden indulat, indíték és elképzelés harcban állt a tisztaság, béke és szeretet mennyei alapelvével. Ez azt a rettenetes romlottságot példázta, amely Sátán politikájából következett - hogy Isten teremtményeit meg kell szabadítani szent törvényének korlátaitól. {PP 78.4}   

A nagy küzdelem folyamán kibontakozó tények által Isten bemutatja kormányzatának elveit és szabályait, amelyeket Sátán és az általa becsapottak meghazudtoltak. Végül az egész világ el fogja ismerni Isten igazságosságát, bár ez az elismerés túl késűn lesz ahhoz, hogy megmentse a lázadókat. Az egész világegyetem egyetértéssel és helyesléssel kíséri Istent, amint csodálatos terve lépésről lépésre halad a teljes megvalósulás felé. Egyetért vele a lázadás végső megsemmisítésében is. Látható lesz, hogy mindazok, akik elfordultak a mennyei elvektől, Sátán oldalára álltak a Krisztus elleni harcban. Amikor Isten megítéli e világ fejedelmét, mindazok, akik hozzá csatlakoztak, osztoznak sorsában, és az egész világegyetem, mint az ítélet tanúja, ezt hirdeti: "Igazságosak és igazak a te útaid, ó! szentek Királya!" (Jel 15:3). {PP 79.1}