Az első bírák

Bírák 6-8; 10. {PP 543}   

A Kánaánban való letelepedés után a törzsek nem törekedtek arra, hogy az ország elfoglalását befejezzék. Megelégedtek a már meghódított területtel; igyekezetük hamar alábbhagyott és a háborút nem folytatták. "És amikor Izráel megerősödött, adófizetőjévé tette a Kananeust; de előzni nem űzte el" (Bír 1:28). {PP 543.1}   

Az Úr a maga részéről hűségesen teljesítette Izraelnek tett ígéreteit. Józsué megtörte a kananeusok hatalmát és felosztotta a földet a törzsek között. Csak az maradt hátra, hogy az isteni segítség ígéretében bízva befejezzék az ország lakóinak kiűzését. Ezt elmulasztották. Azáltal, hogy a kanaánitákkal szövetséget kötöttek, nyíltan megszegték Isten parancsát. Így nem teljesítették a feltételeket, amelyekhez ígéretét kötötte, hogy Kanaán birtokába helyezi őket. {PP 543.2}   

Isten a Sinain történt legelső kinyilatkoztatásától kezdve óvta őket a bálványimádástól. Közvetlenül a törvény kihirdetése után ezt üzente nekik Mózes által a kánaáni népekre vonatkozóan: "Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közületek a nyavalyát" (2Móz 23:24-25). Azt az ígéretet kapták, hogy mindaddig, amíg engedelmesek maradnak, Isten legyőzi előttük ellenségeiket: "Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet [...] mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked" (2Móz 23:27-33). Halála előtt Mózes ezeket az utasításokat a legünnepélyesebb módon tárta a nép elé, Józsué pedig megismételte. {PP 543.3}   

Isten az ő népét Kánaánba helyezte, hogy az erkölcsi romlás áradatát megállítsa, hogy az ne árassza el a világot. Ha Izrael hűséges marad Istenéhez, győzelemről győzelemre vezette volna. Mert a kananeusoknál még nagyobb és hatalmasabb népeket is kezébe akart adni. Az ígéret ez volt: "Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, amelyet én parancsolok néktek [...] akkor kiűzi az Úr mindazokat a nemzeteket tielőletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken. Minden hely, amelyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libanonig, és a folyóvíztől, az Eufrátes folyóvizétől a nyugoti tengerig lesz a ti határotok. Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, amelyre rátapostok, amint megmondotta néktek" (5Móz 11:22-25). {PP 544.1}   

Ám magasztos küldetésükkel mitsem törődve a kényelem útját és saját vágyuk kielégítését választották és elszalasztották a föld elfoglalására adott alkalmat. Sok nemzedéket kínzott a bálványimádó népek maradéka, mely a próféta jövendölése szerint "szálka" volt szemükben és "tövis" az oldalukban (4Móz 33:55). {PP 544.2}   

Az izraeliták összeelegyedtek a pogányokkal és "[...] eltanulták cselekedeteiket" (Zsolt 106:35). Házasságra léptek a kananeusokkal, s a bálványimádás mint pestis terjedt az országban. "És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájok. És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek [...] és megfertőzteték a föld öldökléssel. De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megutálta az ő örökségét" (Zsolt 106:36-40). {PP 544.3}   

Amíg a Józsué által oktatott nemzedék ki nem halt, a bálványimádás kevésbé terjedt el, de a szülők előkészítették gyermekeik hitehagyásának útját. Az Úr korlátozásainak megvetése azok részéről, akik Kánaán birtokába jutottak, gonosz magvetés volt, melynek következménye keserű gyümölcsöt hozott sok nemzedék számára. A héberek egyszerű szokásai testi egészséget biztosítottak számukra, de a pogányokkal való kapcsolat az étvágy és a szenvedély élvezetéhez vezetett, amely fokozatosan csökkentette a szellemi, erkölcsi és fizikai erőt. Bűneik elválasztották Izraelt Istentől: erejét visszavonta tőlük és ők nem tudtak ellenállni ellenségeiknek. Így azoknak a nemzeteknek lettek alattvalói, amelyeket Isten segítségével elűzhettek volna. {PP 544.4}   

"És elhagyák az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földéből" (Bír 2:12); "[...] és vezeté őket, mint nyájat a pusztában. Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal." Ezért az Úr "elveté magától silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott vala az emberek között; sőt fogságba viteté erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe" (Zsolt 78:52.58.60-61). Isten mégsem hagyta el teljesen népét. Mindig volt maradék, mely hű volt Jahvéhoz, és az Úr időről-időre hűséges, bátor férfiakat választott, hogy ledöntsék a bálványokat és megszabadítsák Izraelt ellenségeitől. De amikor ezek a férfiak meghaltak, a nép fokozatosan visszatért bálványaihoz, s így a bukás és büntetés, a beismerés és szabadulás története állandóan ismétlődött. {PP 545.1}   

Mezopotámia királya, Moáb királya, azután a filiszteusok és a hásori kananeusok Sisera vezetése alatt egymásután Izrael elnyomói lettek. Az Úr szabadítót adott: Othnielt, Sámgárt, Ehudot, Deborát és Bárákot népe megszabadítására. De ismét "[...] gonoszul cselekedének az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adá őket az Úr a Midiániták kezébe" (Bír 6:1). Ez ideig a Jordán keleti partján lakó törzsek nem szenvedtek sokat az ellenségtől, de ez a mostani csapás mindenekelőtt őket érintette. {PP 545.2}   

Kánaán déli részén az amálekiták, a keleti határoknál a pusztán túl a midiániták voltak még mindig Izrael kérlelhetetlen ellenségei. Az utóbbi nemzetet Mózes idejében csaknem teljesen kiirtották az izraeliták, de azóta nagyon elszaporodtak és hatalmas nemzetté lettek. Bosszúra szomjaztak és most, hogy Isten visszavonta védelmező kezét Izraeltől, itt volt a bosszú ideje. Nemcsak a Jordán keleti partjának törzse, hanem az egész ország szenvedett pusztításuktól. A puszta kegyetlen, vad lakói "[...] csapatosan jöttek, mint a sáskák" (Bír 6:5) - nyájaikkal és csordáikkal. Pusztító pestisként szóródtak szét az országban a Jordántól a filiszteus síkságig. Akkor jöttek, amikor a gabona érni kezdett és addig maradtak, amíg a föld utolsó termését begyűjtötték. Megfosztották a földet termésétől, a lakosságot kifosztották és bántalmazták, azután újból visszatértek a pusztába. Így a nyitott országban lakó izraeliták arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonaikat és fallal körülvett városokba gyűljenek, menedéket keressenek az erődítményekben, sőt oltalmat találjanak a barlangokban és sziklaerődítményekben a hegyek között. Hét évig folytatódott ez az elnyomás, és amikor a nép nyomorúságában figyelt az Úr feddésére és megvallotta bűnét, Isten újra segítőt támasztott nékik. {PP 545.3}   

Gedeon a Manassé törzséből való Jóás fia volt. Annak a résznek, amelyhez ez a család tartozott, nem volt vezető szerepe, de Joás családja kitűnt bátorságával és becsületességével. Joás bátor fiairól azt mondják, "[...] mindenik olyan arcú, mint egy-egy királyfi" (Bír 8:18). A midiánitákkal való küzdelemben egy kivételével mind elestek, és ez az egy félelmetessé tette nevét a portyázók előtt. Az Úr hívta el Gedeont, hogy szabadítsa meg népét. ő ebben az időben gabonacsépléssel foglalatoskodott. Kevés gabonát elrejtett, de nem mervén azt kicsépelni a szokásos cséplőpadon, a borsajtóhoz közeli helyhez ment. Mivel még messze volt a szőlőérés ideje, ezért kevés figyelmet fordítottak most a szőlőskertekre. Amint Gedeon titokban és csendben dolgozott, szomorúan fontolgatta népe sorsát és azt latolgatta, hogyan lehetne népéről az elnyomók igáját letörni. {PP 546.1}   

Hirtelen megjelent "az Úrnak angyala" és így szólította meg őt: [...] Az Úr veled, erős férfiú!" (Bír 6:11-12). {PP 546.2}   

"[...] Kérlek uram, - válaszolta - ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, amelyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Egyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe" (Bír 6:13). {PP 546.3}   

A menny követe ezt felelte: "[...] Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?" (Bír 6:14). {PP 547.1}   

Gedeon jelt kért, hogy az, aki most megszólította, a szövetség Angyala-é, aki a múltban Izraelért tevékenykedett. Isten angyalai, akik egykor Ábrahámmal beszéltek, ottmaradtak, hogy vendégszeretetében részesüljenek. Most Gedeon is arra kérte a mennyei hírnököt, maradjon nála vendégül. Sátorába sietvén, szűkös készletéből gödölyét és kovásztalan kenyeret készített és eléje tette. De az angyal megparancsolta néki: "[...] Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá" (Bír 6:20). Gedeon úgy cselekedett, és ekkor megkapta a kívánt jelt. Pálcájával az angyal "[...] megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret; és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket" (Bír 6:21). Ekkor az angyal eltűnt szemei elől. {PP 547.2}   

Gedeon atyja, aki részt vett földiei hitehagyásában, Ofrában, ahol lakott, nagy oltárt emelt Baálnak, amit a helység lakói imádtak. Gedeon azt a parancsot kapta, hogy rontsa le ezt az oltárt, és Jahvénak emeljen oltárt azon a sziklán, amelyen áldozatát a tűz megemésztette, és ott mutasson be áldozatot az Úrnak. Az Istennek hozott áldozat bemutatása a papokra volt bízva, és a Silóban levő oltárra szorítkozott; de Néki - aki a szertartási szolgálatokat elrendelte és akire minden áldozat mutatott - hatalma volt, hogy megváltoztassa előírásait. Izrael szabadulását meg kellett előzze a Baál imádata elleni ünnepélyes tiltakozás. Gedeonnak pedig hadat kellett üzennie a bálványozásnak, mielőtt népe ellensége ellen hadba száll. {PP 547.3}   

Gedeon az isteni utasításnak hűségesen eleget tett. Mivel tudta, hogy ellenállnának, ha nyíltan cselekszik, ezért munkáját titokban hajtotta végre: szolgáinak segítségével az egészet egy éjszaka végezte el. Az ofraiak haragja nagy volt, amikor másnap reggel eljöttek, hogy hódoljanak Baálnak. Meg is ölték volna Gedeont, ha Joás, akinek az angyal látogatásáról tudomása volt, meg nem védi fiát. "[...] Baálért pereltek ti?" - kérdezte Joás - "Avagy ti oltalmazzátok-é őt? Valaki perel őérette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott!" (Bír 6:31). Ha Baál saját oltárát nem képes megvédeni, mi módon lehet rábízni imádói megvédését? {PP 547.4}   

Gedeon elleni minden erőszakos gondolat elszállt; és amikor a háború kürtjét megfúvatta, az ofrai emberek az elsők között gyűltek zászlója alá. Követeket küldött Manassé, Áser, Zebulon és Naftali törzseihez, akik mind eleget tettek a hívásnak. {PP 548.1}   

Gedeon nem mert serege élére állni további bizonyíték nélkül arra nézve, hogy az Úr hívta el erre a munkára, és vele lesz. Így imádkozott: "[...] Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, amiképpen mondottad, ímé egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz leénd: erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izráelt, amint mondottad" (Bír 6:36-37). Reggelre a gyapjú nedves, míg a föld száraz volt. De most kétely támadt benne, mivel a gyapjú a nedvességet magába szívja a levegőből, így a próba nem lehet döntő. Ezért azt kérte, legyen a jel megfordítva, s különleges óvatossága ne találjon nemtetszésre az Úrnál. Kérése meghallgatást nyert. {PP 548.2}   

Ezen felbátorodva Gedeon kivezette seregét, hogy megütközzék a behatolókkal. "[...] az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében" (Bír 6:33). A Gedeon vezetése alatti haderő csak harminckétezer emberből állt, de amikor elterült előtte az ellenség hatalmas serege, az Úr szava szólt hozzá: "[...] Többez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem! Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről" (Bír 7:2-3). Azok, akik nem mertek szembenézni a veszéllyel és a nehézségekkel, vagy világi érdekeik elvonták szívüket Isten ügyétől, nem gyarapították volna Izrael seregét. Jelenlétük az ügy gyengítését szolgálta volna. {PP 548.3}   

Izraelben törvényt hoztak, hogy hadbaszállás előtt a következőket hirdessék ki a hadsereg előtt: "[...] Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem avatta azt? [...] térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki avassa fel azt. És kicsoda olyan férfi, aki szőlőt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és más valaki vegye el annak hasznát. És kicsoda olyan férfi, aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harcban, és más valaki vegye azt el." A tiszteknek továbbá azt is el kellett mondani a népnek, hogy "[...] kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve" (5Móz 20:5-8). {PP 548.4}   

Mivel az ellenséghez viszonyítva oly csekély volt számuk, Gedeon tartózkodott attól, hogy a szokásos kihirdetést közzétegye. Csodálkozott azon a kijelentésen, hogy serege túl nagy. De az Úr látta népe szívében a büszkeséget és hitetlenséget. Gedeon lelkesítő felszólításától felbuzdulva készek voltak hadbaszállni, de amikor a midianiták sokaságát meglátták, sokukat elfogta a félelem. Mégis, ha Izrael győz, éppen ők dicsőítették volna magukat, s a győzelmet nem Istennek tulajdonították volna. {PP 549.1}   

Gedeon engedelmeskedett az Úr rendelkezésének, és nehéz szívvel látta a huszonkétezer embert, egész seregének több mint kétharmad részét otthonába távozni. Az Úr ismét szólt hozzá: "[...] Még ez a nép is sok, vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen" (Bír 7:4). A népet levezette a parthoz, és várták, hogy azonnal megtámadják az ellenséget. Néhányan sietve vettek kezükbe egy kis vizet, azt felszürcsölték amint mentek; de majdnem az egész sereg térdre esett és kényelmesen ivott a víz felszínéről. Akik a tízezerből kezükbe vették a vizet, csak háromszázan voltak; mégis ezek lettek kiválasztva, a többieket mind hazaengedte Gedeon. {PP 549.2}   

Az ember jellemét gyakran a legegyszerűbb dolgok teszik próbára. Akinek célja a veszélyben saját szükséglete kielégítése, nem az az ember, akiben bízni lehet a szükség idején. Az Úr a hanyagoknak és a maguktól semmit meg nem tagadóknak nem ad helyet művében. Azok a néhányak a kiválasztottak, akiket nem győznek le saját kívánságaik. A háromszáz válogatott férfiú nemcsak bátorsággal és önuralommal rendelkezett, hanem a hit embere is volt. ők nem fertőztették meg magukat bálványimádással. Isten vezetni tudta őket, általuk szabadulást hozott Izraelnek. A siker nem függ a számoktól. Isten meg tud szabadítani éppúgy kevés, mint sok által. őt nem a létszám tiszteli, hanem azok jelleme, akik szolgálnak neki. {PP 549.3}   

Az izraeliták egy domb tetején táboroztak, mely áttekinthetővé tette azt a völgyet, ahol a behatolók serege sátorozott. "És a Midianiták és az Amálekiták és a Napkeletiek fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van" (Bír 7:12). Gedeon remegett, amint a következő nap viadalára gondolt. De az Úr éjszaka szólt hozzá és megparancsolta neki, hogy szolgájával, Púrával menjen le a midianiták táborába, ahol hallani fog majd valamit bátorításul. Elment és a sötétségben, a csöndben várakozva hallotta, amint az egyik katona elmondta álmát társának: "[...] egy sült árpakenyér hengergett alá a midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt" (Bír 7:13). A másik oly szavakkal válaszolt, mely a láthatatlan hallgató szívét megdobogtatta: "[...] Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát" (Bír 7:14). Gedeon felismerte a midiánita idegenek által Istennek hozzá szóló szavát. Visszatérve a parancsnoksága alatt álló néhány emberhez ezt mondta: "[...] Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát" (Bír 7:15). {PP 550.1}   

Isteni utasításra támadási tervet közöltek vele, amelynek megvalósításához azonnal hozzáfogott. A háromszáz embert három csoportra osztotta. Minden embernek egy-egy kürtöt és egy-egy cserépedénybe rejtett fáklyát adott. Az embereket úgy állította fel, hogy a midianiták táborát különböző irányból közelítsék meg. Éjfélkor Gedeon hadikürtjének jelére a három csoport megszólaltatta kürtjét: akkor a cserépedényeket összetörték és a vakító fáklyákat magasra tartva rohantak az ellenségre félelmetes csatakiáltással: "[...] Fegyverrel az Úrért és Gedeonért!" (Bír 7:20). {PP 550.2}   

Az alvó tábort hirtelen riasztották fel. Minden oldalon a lobogó fáklyák fényét látták. Abban a hitben, hogy túláradó hatalom kegyeinek vannak kiszolgáltatva, páni félelem fogta el a midianitákat. Félelmükben kiáltozva menekültek, hogy életüket mentsék, és saját bajtársaikat ellenségnek tekintve egymást gyilkolták le. Amint a győzelem híre elterjedt, a hazaküldött izraelita férfiak ezrei fordultak vissza és csatlakoztak a menekülő sereg üldözéséhez. A midianiták útjukat a Jordán felé vették, remélve, hogy elérik saját területüket a folyón túl. Gedeon hírnököket küldött Efraim törzséhez, buzdítva őket, hogy fogják el a menekülőket a déli gázlóknál. Gedeon háromszáz emberével az üldözéstől kifáradva átkelt a folyón közvetlen azok után, akik már elérték a túlsó partot. A midianiták két fejedelmére, Zébára és Sálmunáhra, akik az egész sereget vezették és tizenötezer emberrel megmenekültek, Gedeon rárontott, erejüket teljesen felmorzsolta, a két fejedelmet pedig elfogta és megölte. {PP 550.3}   

Ez emlékezetes vereségben nem kevesebb, mint százhúszezer behatoló vesztette életét. A midianiták hatalma megtört és soha többé nem hadakoztak Izrael ellen. A hír pedig, hogy Izrael Istene újból hadakozott népéért, gyorsan elterjedt mindenfelé. A környező népek félelmét nem lehet szavakkal leírni, amikor megtudták, hogy milyen egyszerű eszközök győzedelmeskedtek a bátor harcos nép ereje felett. {PP 553.1}   

A midianiták legyőzésére kiválasztott vezető nem foglalt el kiemelkedő helyet Izraelben. Gedeon sem uralkodó, sem pap, sem lévita nem volt. Atyja házában a legjelentéktelenebbnek tartotta magát. De Isten bátor és becsületes embernek találta őt: aki nem önmagában bízott, hanem kész volt Isten vezetését követni. Isten nem mindig választ nagy képességű embereket műve számára, hanem olyanokat, akiket legjobban fel tud használni. "[...] a tisztességnek előtte jár az alázatosság" (Péld 15:33). Az Úr azok által tud eredményesen munkálkodni, akik tudatában vannak tehetetlenségüknek és akik reá, mint vezérükre és erejük örök forrására bízzák magukat. ő erőssé tudja tenni őket összekötvén gyengeségüket az ő erejével; és bölccsé, összekötve tudatlanságukat az ő bölcsességével. {PP 553.2}   

Ha becsülnék az igaz alázatot, az Úr sokkal többet tehetne népéért. De kevesen vannak, akiket bármily nagy felelősséggel meg lehet bízni anélkül, hogy magabízókká ne lennének és ne feledkeznének meg Istentől való függőségükről. Ezért műve eszközeinek kiválasztásánál az Úr mellőzi azokat, akiket a világ nagyként, tehetségesként és kiválóként tisztel. Ezek az emberek legtöbbször büszkék és önteltek, nem kérik Isten tanácsát, hanem saját elgondolásuk szerint cselekednek. {PP 553.3}   

Gedeon egyszerűen kürtöt fúvatott a midianiták többszázezernyi seregével szemben. Józsué is ezt tette Jerikó kőfalainál. És Isten ezt a semmitmondó ténykedést hatalmával olyan erőssé és hatásossá tette, hogy legyőzték általa az ellenséget. Az emberek által valaha kigondolt legtökéletesebb terv Isten hatalmát és bölcsességét mellőzve hibásnak bizonyul, míg a legkevesebbet ígérő módszer sikeres lesz, ha Isten rendelte el, s alázattal, hűséggel hajtják végre. Az Istenben való bizalom és akarata iránti engedelmesség a kereszténynek éppúgy lényeges a lelki harcban, mint Gedeonnak és Józsuénak a kánaánitákkal való háborúban. Isten az izraelitákat hatalmának megismétlődő kinyilatkoztatásával arra akarta rávezetni, hogy higgyenek benne és bizalommal keressék segítségét minden szükségben. Éppúgy kész népe erőfeszítéseivel most is együttmunkálkodni, és nagy dolgokat véghezvinni gyenge eszközei által. Az egész menny arra vár, hogy hatalmát és bölcsességét igényeljük. Isten "[...] mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef 3:20). {PP 554.1}   

Gedeon visszatért az ellenség üldözéséből és saját honfitársai megrovásával, vádjával találkozott. Amikor felszólítására Izrael férfiai csatarendbe álltak a midianiták ellen, Efraim törzse visszamaradt. ők veszélyes vállalkozásnak tartották az erőfeszítést és mivel Gedeon nem küldött nekik külön meghívást, ennek ürügyén nem csatlakoztak testvéreikhez. De amikor Izrael győzelmének híre eljutott hozzájuk, irigyek lettek, mert nem részesültek abban. A midianiták veresége után Gedeon parancsára Efraim emberei a Jordán gázlóit megszállták. Így megakadályozták a menekülők szökését. Ennek következtében igen sok midianitát öltek meg, akik között voltak Zéeb és Oreb fejedelmek is. Így az efraimiták folytatták a harcot és elősegítették a győzelmet. Mindazonáltal mégis féltékenyek és haragosak voltak, mintha Gedeont saját akarata és döntése vezette volna. ők nem érzékelték és nem értékelték Isten kezét Izrael győzelmében és ez a tény méltatlanná tette őket, hogy kiválasztott eszközök legyenek. {PP 554.2}   

Visszatérve a győzelmi jelvényekkel, haragosan szemére vetették Gedeonnak: "[...] Miért cselekedted azt mivelünk, hogy el nem hívtál minket, mikor a Midián ellen való hadakozásra indultál?" (Bír 8:1). {PP 555.1}   

Gedeon így felelt: "[...] Vajon cselekedtem-é én olyan dolgot, mint ti? Nem többet ér-é Efraim szőlőmezgerlése, mint Abiézer egész szüretje? Kezetekbe adta az Isten Midiánnak fejedelmeit, Orebet és Zéebet: hát mit cselekedhettem én olyat, mint ti?" (Bír 8:2-3). {PP 555.2}   

A féltékenység lelkülete könnyen veszekedéssé fajulhatott volna, ami viszályt és vérontást okoz; de Gedeon szerény válasza lecsillapította Efraim férfiainak haragját és békében tértek vissza hajlékaikba. Gedeon az elveket illetően határozott és hajthatatlan, a háborúban "erős férfiú" volt, de előzékeny lelkületet is mutatott, amit ritkán tanúsítanak ilyen harcedzett férfiak. {PP 555.3}   

Izrael a midianitáktól való szabadulás hálájaként azt javasolta Gedeonnak: legyen királyuk, s a trónt utódainak is biztosítják. Ez a javaslat az istenuralom elveinek egyenes megsértése volt. Izrael királya isten volt, és egy ember trónra helyezése az isteni hatalom megvetése lett volna. Gedeon felismerte e tényt. Felelete megmutatta, igaz és nemes volt indítéka. "[...] Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik tifelettetek!" (Bír 8:23). {PP 555.4}   

De Gedeon más bűnre lett csábítva, amely bajba döntötte egész házát, sőt magát a népet is. A nagy harcot követő tétlenség ideje sokszor nagyobb veszélyt rejt magában, mint maga a küzdelem időszaka. Gedeon ennek a veszélynek volt most kitéve. Nyugtalanság uralta lelkét. Eddig megelégedetten betartotta az Istentől adott utasításokat, de most isteni vezetésre való várás helyett saját tervet szőtt. Ha az Úr serege kiemelkedő győzelmet arat, Sátán kettőzött erővel törekszik Isten munkáját megsemmisíteni. Gondolatokat, terveket sugalmazott Gedeon elméjébe, melyek által Izrael népét tévútra vezette. {PP 555.5}   

Abból, hogy az Úr megparancsolta: áldozzon azon a sziklán, ahol az angyal megjelent néki, Gedeon azt következtette, papi ténykedésre hívatott el. Anélkül, hogy Isten felkenetésére várt volna, elhatározta, megfelelő helyről gondoskodik, és a sátornál végzett istentiszteleti rendszer intézményéhez hasonlót vezetett be. Népszerűségtől övezve tervét nem volt nehéz megvalósítania. Kérésére a midianitáktól elvett valamennyi arany fülönfüggőt neki adták zsákmányként. A nép más drága anyagot is gyűjtött a midianita fejedelmek gazdagon díszített öltözékeivel együtt. A beszolgáltatott anyagból Gedeon efódot és hósent készített a főpap által viselt mintára. Eljárása kelepcének bizonyult maga, családja és az egész nép számára. A jogtalan istentisztelet a nép közül sokakat megint az Úr teljes elhagyására és a bálványok szolgálatára vezetett. Gedeon halála után nagy számban - közte családja is - csatlakoztak a hitehagyáshoz. A népet Istentől éppen az az ember fordította el, aki egykor ledöntötte bálványaikat. {PP 555.6}   

Kevesen vannak, akik felismerik, mily messze terjed szavaik és cselekedeteik befolyása. A szülők tévedése mily gyakran rossz hatással van gyermekeikre és gyermekeik gyermekeire, miután a cselekvő maga régen a sírban nyugszik! Mindenki befolyást gyakorol embertársaira és ennek eredményéért felelősségre lesz vonva. A szavaknak és cselekedeteknek ereje van, és a távoli jövő megmutatja itteni életük hatását. Szavaink és cselekedeteink következménye visszahat ránk áldásban vagy átokban. Mindennek tudata tiszteletet kellene ébresszen bennünk az élet iránt és késztetnie kellene arra, hogy Istenhez forduljunk bölcsességért, vezetésért. {PP 556.1}   

A legmagasabb tisztségben levők is tévútra vezethetnek. A legbölcsebb is tévedhet és a legerősebb is botladozhat és ingadozhat. Szükséges azért, hogy ösvényünkre állandóan fentről jövő világosság áradjon. Egyetlen biztonságunk az, hogy útainkat feltétel nélkül arra bízzuk, aki így szólt: "Kövess engem." {PP 556.2}   

Gedeon halála után "nem emlékezének meg az Izráel fiai az Úrról, az ő Istenükről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből köröskörül. És nem cselekedének irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, amelyeket ő tett vala az Izráellel" (Bír 8:34-35). Elfelejtvén mindazt, amit Gedeonnak, bírájuknak és szabadítójuknak köszönhettek, Izrael népe elfogadta törvénytelen fiát, Abiméleket királyának. Aki - hogy hatalmát megerősítse - Gedeon törvényes fiait egy kivétellel mind megölte. Ha az ember elveti istenfélelmét, csakhamar eltér a tisztesség és a becsületesség útjáról. Az Úr kegyelmének méltánylása azok méltánylásához vezet, akiket az Úr - mint Gedeont - eszközül használ fel népe áldására. A Gedeon házán elkövetett gonosz magatartás várható volt egy olyan néptől, aki Istenével szemben is oly nagy hálátlanságot tanúsított. {PP 556.3}   

Abimélek után az Urat félő bírák uralma egy ideig féken tartotta a bálványimádást, de ez nem soká tartott és a nép újból visszatért a közöttük lakó pogány közösségek gyakorlatához. Az északi törzsek között sok imádója volt a szíriaiak és szidóniak istenségeinek. Délnyugaton a filiszteusok, keleten a moáb és ammon bálványok vonták el Izrael szívét atyáik Istenétől. De a hitehagyás gyorsan meghozta a büntetést. Az ammoniták leigázták a keleti törzseket és átkelve a Jordánon, behatoltak Júda és Efraim területére. Nyugaton, a tengermenti síkságról pedig előtörtek a filiszteusok és széltében-hosszában égettek és dúltak. Ismét úgy látszott: Izrael a könyörtelen ellenség hatalmának lett átengedve. {PP 557.1}   

A nép ismét annál keresett segítséget, akit elhagyott és megsértett. "Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk teellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak" (Bír 10:10). De a szomorkodás nem munkált igazi bűnbánatot. A nép siránkozott, mert bűnei szenvedést hoztak reá, s nem azért, mert Istent meggyalázták szent törvényének áthágásával. A bűnbánat több, mint a bűn miatti szomorkodás. Határozott elfordulást jelent a bűntől. {PP 557.2}   

Az Úr egyik prófétája által válaszolt nekik: "[...] Nemde én szabadítottalak-é meg benneteket az Egyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól és a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor titeket szorongattak. És ti mégis elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok; annak okáért többé nem szabadítlak meg titeket azután. Menjetek és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején" (Bír 10:11-14). {PP 557.3}   

Ezek az ünnepélyes és félelmetes szavak a figyelmet egy másik jelentre irányítják - az utolsó ítélet nagy napjára -, amikor Isten irgalmának visszautasítói és kegyelmének megvetői szembe kerülnek igazságával. E bíróság előtt számot kell adniuk azoknak, akik az idő, ész, értelem Istenadta képességeit e világ isteneinek szolgálatára szentelték. ők elhagyták szerető, hűséges barátjukat, hogy a kényelem és világi gyönyör útait járják. Olykor szándékuk volt visszatérni Istenhez, de a világ, balgaságaival és cselvetéseivel lekötötte figyelmüket. A könnyelmű szórakozás, az öltözködéssel való hivalkodás, az étvágy kielégítése megkeményítette szívüket, s lelkiismeretüket úgy eltompította, hogy az igazság hangját nem hallották. A kötelességet megvetették. A nagy értékű dolgokat könnyelműen lebecsülték, míg szívük minden vágya kialudt, hogy annak áldozzon, aki oly sokat adott az emberért. De az aratás idején azt aratják, amit vetettek. {PP 557.4}   

Az Úr mondta: "Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok. Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő tireátok a nyomorgatás és a szorongatás. Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet. Esznek azért az ő útjoknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek. Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől" (Péld 1:24-31.33). {PP 558.1}   

Az izraeliták végre megalázták magukat Isten előtt. "És elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak". És az Úr szerető szíve "[...] megesett az Izráel nyomorúságán" (Bír 10:16). Ilyen a mi Istenünk hosszútűrő kegyelme! Amikor népe elveti a bűnt, mely kizárja jelenlétét, ő meghallgatja imáikat és azonnal cselekedni kezd értük. {PP 558.2}   

Gileád törzséből rendelt nekik szabadítót Jefte személyében, aki háborút indított az ammoniták ellen és megtörte hatalmukat. Ez időben Izrael tizennyolc évig szenvedett ellenségeinek elnyomása alatt, és mégis elfelejtette a szenvedés által megtanított leckét. {PP 558.3}   

Amint népe visszatért gonosz útaihoz, Isten megengedte, hogy hatalmas ellenségük, a filiszteus sereg ismét elnyomja őket. Ez a kegyetlen és harcos nép sok éven át állandóan zaklatta és olykor teljesen leigázta Izraelt. E bálványimádó néppel egyesülve az élvezetekben és szokásaikban, végül már úgy látszott, hogy lélekben és érdekben is egyek. Ekkor azonban Izraelnek eme állítólagos barátai legelkeseredettebb ellenségévé lettek és minden eszközzel pusztulásukat keresték. {PP 558.4}   

Amiképpen az izraeliták, úgy a keresztények is sokszor engednek a világ befolyásának, alkalmazkodnak elveikhez és szokásaikhoz abból a célból. hogy kiérdemeljék a hitetlenek barátságát: de végül kiderül, hogy az állítólagos barátok a legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy Isten népe és a világ között nem lehet egyetértés. "Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!" (1Jn 3:13). Megváltónk mondja: "[...] tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál" (Jn 15:18). Sátán a hitetleneken keresztül munkálkodik az állítólagos barátság leple alatt, hogy Isten népét bűnre csábítsa, hogy elválassza őket Tőle. Ha védelmüket eltávolította, eszközeit ellenük fordítja és pusztulásukat keresi. {PP 559.1}