Személyes próbák

Rochesterbe való költözködésünk előtt, mikor férjem oly gyenge volt, azt kívánta, hogy a lapkiadással járó felelőségtől szabadítsák fel. Azt javasolta, hogy a gyülekezet vegye át azt és egy kiadói bizottság foglalkozzon vele, de mindenki, aki a nyomdához tartozik a munkájáért járó fizetésen kívül semmi anyagi hasznot ne húzzon. {LS 164.1}   

FÁRADOZÁSOK A KIADÓI Mű MEGALAPÍTÁSÁRA

Noha ezt több ízben a testvérek elé vittük, de 1861-ig semmit sem cselekedtek ennek érdekében. Ez ideig a férjem volt a kiadóhivatal törvényes tulajdonosa és egyedüli vezetője. Az Úr aktív barátai megbíztak benne és időről-időre ellátták eszközökkel, amire a kiadói vállalkozásnak épp szüksége volt. Noha a "Review"-ben állandóan ismételtük, hogy a kiadóhivatal valójában a gyülekezet tulajdona, mégis ellenségeink, mivel férjem volt az egyetlen törvényes vezetője, spekulációval gyanúsították és minden lehetőt elkövettek, hogy árthassanak neki és ezzel a mű előrehaladását gátolják. Ilyen körülmények között javasolta a szervezést és ennek eredményeképp alakult 1861 tavaszán a H. N. Adventista Kiadóhivatal Társaság a Michigan állam törvényei alapján. {LS 164.2}   

SZÜLőI GONDOK

Noha, azok a gondok, melyek a kiadói munkával és a mű egyéb ágával jártak, nagy nehézséget okoztak nekünk, a legnagyobb áldozat azonban mégis az volt, hogy gyermekeimet gyakran voltam kénytelen mások gondozására bízni. {LS 165.1}   

Henrik öt évig volt távol tőlünk és Edson is csak keveset élvezte gondozásunkat. Rochesterben családunk évekig igen nagy volt és otthonunk szállodához hasonlított, melytől mi magunk voltunk távol a legtöbbet. Gondoskodtam, hogy gyermekeim minden rossz szokástól mentesen nevelődjenek. Sokszor azonban szomorú voltam, ha az én helyzetem és azok helyzete közötti különbségre gondoltam, kik nem akartak terhet viselni, kik állandóan gyermekeikkel lehettek, oktatva és tanácsot adva nekik, kik idejüket majdnem kizárólag családjukkal tölthették. Ezt kérdeztem: "Ily sokat követel tőlünk az Úr és másokra nem ad terheket? Pártatlanság ez? Kénytelenek vagyunk-e egyik gondot a másik után viselni és a mű egyik ágából a másikba űzetni, úgy, hogy gyermekeink nevelésére csak kevés időt szentelhetünk?" {LS 165.2}   

ELVESZÍTJÜK GYERMEKEINKET

1860-ban a halál bekopogott otthonunkba és letörte családfánk legkisebb hajtását. A kis Herbert, ki 1860. szept. 20-án született, ugyanazon év december 14-én meghalt. Senki sem tudhatja, hogy mennyire vérzett a szívünk, mikor ez a gyenge palánta elpusztult, csak azok, akik reményteljes kicsinyünket maguk tették a sírba. Akkor azonban, mikor a 16 éves nemes szívű Henrikünk is meghalt és a mi kedves énekesünket a temetőbe kísértük és már nem hallottuk reggeli énekét, házunk kihalt. A szülők és a két hátramaradt fiú sínylette meg legjobban a csapást. {LS 165.3}   

De Isten megvigasztalt bennünket veszteségeinkben és mi hittel, bátran harcoltunk tovább a műben, melyet ránk bízott, abba a reményben, hogy gyermekeinket, kiket a halál elragadott tőlünk, viszontláthatjuk majd a túlvilágon, hol halál és betegség nem lesz többé. {LS 165.4}