Az isteni előrelátás bátorító végzései

Ismét felhívást kaptam, hogy a lelkek javára tagadjam meg magam. Le kellett mondanunk kis Henrikünk társaságáról és el kellett mennünk, hogy tartózkodás nélkül átadjuk magunkat a műnek. Gyenge voltam és ha gyermeket magammal viszem, úgy az időm nagy részét lefoglalná. Nehéz próba volt, de nem mertem kötelességemet megszegni. Azt hittem, hogy Isten, mikor súlyos beteg volt, megtartotta őt, ha most ő miatta nem teljesítem kötelességemet, elvenné őt tőlem. Egyedül az úrnak hoztam ezt az áldozatot, szomorú szívvel és könnyezve adtam oda egyetlen gyermekemet más személy gondozására. {LS 120.1}   

Henriket Howland testvér családjánál hagytuk, ő bennük bíztunk a legjobban. Készek voltak magukra terheket venni, hogy mi, amennyire csak lehet szabadon átadhassuk magunkat Isten művének. Tudtuk, hogy jobban gondját viselhetik gyermekünknek, mint mi, ha magunkkal vinnénk őt. Tudtuk, hogy igen jó számára, ha nyugodt otthona lesz és erős felügyelet alatt fog állni, mert így szeretetteljes vérmérséklete nem fog kárt szenvedni. {LS 120.2}   

Nehéz volt gyermekemtől elszakadnom. A búcsúzásnál látott szomorú arcocskája éjjel nappal lelki szemeim előtt állt: de az úr ereje által elűztem gondolataimat és igyekeztem másokkal jót tenni. {LS 120.3}   

Howland testvér családja öt évig gondozta Henriket. Minden ellenszolgáltatás nélkül gondozták és ruhával is ellátták, kivéve azon ajándékot, melyet én, mit Anna Sámuelnek, évenként egyszer vittem. {LS 120.4}   

COLLIUS GILBERT GYÓGYULÁSA

1849. februárnak egyik reggelén a Howland testvérek házában tartott családi áhítat közben felhívást kaptam az Úrtól, hogy kötelességem Dormouthba /Masse/ menni. Nemsokára ezután férjem a postára ment és levelet hozott Collins Fülöp testvértől, melyben sürgősen kér minket, hogy Dartmouthba menjünk, mert fia nagyon megbetegedett. Azonnal útnak indultunk. Odaérve, a 13 éves fiúcskát csontvázzá lesoványodva találtuk. 9 hónapja szenvedett már a szamárköhögéstől. A szülők azt hitték, hogy aszkóros és nagyon bánkódtak, ha arra gondoltak, hogy egyetlen fiúkat elvesztik. {LS 121.1}   

Egyesültünk imában a fiúért és komolyan kértük az Urat, hogy tartsa meg őt életben. Hittük, hogy meggyógyul, bár látszólag semmi remény sem volt a gyógyuláshoz. Atyja karjaiba vette őt és a szobában körüljárva így kiáltott: "Nem fogsz meghalni, hanem életben maradsz! Hittük, hogy Isten e fiúcska gyógyulása által megdicsőül." {LS 121.2}   

Elhagytuk Dartmuthot és kb. 8 hónapig voltunk távol. Mikor visszatértünk, a kis Gilber elénk jött. Négy fontot hízott. Az egész családot boldognak találtuk Istenben, az isteni irgalmasság e csodálatos megnyilvánulása miatt. {LS 121.3}   

TEMPLE TESTVÉRNő GYÓGYULÁSA

Mivel arra kértek bennünket, hogy Hastings testvérnőt New Ipswichben látogassuk meg, mert nagyon beteg: ima tárgyává tettük ezt és biztosítékot nyertünk, hogy az Úr velünk lesz. Útközben Itis Nichols testvér családjánál Dorchesterben megpihentünk. Itt hallottuk, hogy Temple testvérnő Bostonban beteg. A karján nagy sebe van, mely kétségbe ejtette. A seb a könyök ízületére húzódott. A testvérnő nagyon sokat szenvedett. Hiába használt földi szereket, azok nem segítettek rajta. Az utolsó kísérlet által a betegség a tüdőre terjedt el és most érezte, hogy ha nem kap sürgősen segítséget a betegség tüdővésszé fog fajulni. {LS 121.4}   

Temple testvérnő azt az üzenetet hagyta hátra, hogy jöjjünk hozzá és imádkozzunk érte. Remegve mentünk oda, mert hiába kértük, nem kaptunk biztosítékot arra nézve, hogy Isten majd közbelép őérte. Bementünk a betegszobába, bízva Isten ígéreteiben, Temple testvérnő karja olyan állapotban volt, hogy nem tudtuk megérinteni, így az olajat úgy öntöttük rá. Azután egyesültünk imában és kértük Istent, hogy teljesítse ígéreteit. A fájdalom és az ingerlékenység elmúlt a karból, még ima közben és mi elhagytuk Temple testvérnőt, ki örvendezett az Úrban. 8 nappal később, mikor visszatértünk, egészséges volt, a mosóteknő előtt végezte nehéz munkáját. {LS 122.1}   

HASTINGS LEONÁRD CSALÁDJA

Hastings Leonárd családját nagyon szomorúan találtuk. Hastings testvérnő könnyezve jött elénk és így kiáltott: "Az Úr küldött hozzánk titeket ebben a nagy szükségben." Egy kb. 8 hetes gyermeke volt, ki ha ébren volt, állandóan ordított. Ez, valamint rossz egészségi állapota hamar legyengítette. {LS 122.2}   

Komolyan imádkoztunk Istenhez az anyáért, miközben a Jakab levélben megadott utasításait követtük, és ígéretet kaptunk, hogy Isten meghallgatta imáinkat. Jézus közöttünk volt, hogy a Sátánt legyőzze és a foglyokat eloldja. Meg voltunk győződve arról, hogy az anya nem tud addig megerősödni, míg a gyermek kiabál. Így a gyermeket is megkentük és imádkoztunk felette, hogy Isten, úgy az anyának, mint gyermekének békét és nyugalmat fog adni. Így történt. A gyermek abbahagyta a kiabálást. Mikor távoztunk, mindketten jól érezték magukat. Az anya nem tudott eléggé hálálkodni. {LS 122.3}   

{LS 123.1}   

KÖLTÖZKÖDÉS CONNECTICUTBA 1849-BEN

{LS 123.2}   

{LS 123}   

1849 júniusában Bonfoey M. Klára testvérnő azt indítványozta, hogy lakjunk nála. Nem rég haltak meg szülei és az öröklött bútorok megosztásával egy kis háztartás minden szükséges holmijának birtokába jutott. Boldog szívvel ajánlotta fel mindezt nekünk, sőt háztartásunkat is vezette. Rocky Hillben laktunk Bendens testvér házának egy részében. Bonfoey testvérnő hű gyermeke volt Istennek. Derűs s boldog kedélyű volt, sosem szomorkodott, azonban könnyelmű és csélcsap nem volt. {LS 123.3}   

ÉLŐ VÍZ... EGY ÁLOM

Férjem elment New Hampshirebe az összejövetelekre. Távolléte alatt nagyon aggódtam, mert féltem, hogy megkapja a kolerát, mely akkor tört ki. Egy éjjel azonban azt álmodtam, hogy míg körülöttünk sokan meghaltak a kolerában, férjem sétálni hívott engem. Séta közben észrevettem, hogy szemei karikásak, arca kipirult és ajka sápadt volt. Azt mondtam neki, hogy attól tartok, hogy a kolera áldozata lesz. Így felelt: "Menj csak tovább, egy biztos szert mutatok majd neked a kolera ellen." {LS 124.1}   

Amint tovább mentünk, egy folyam hídjára értünk. Erre váratlanul otthagyott és a vízbe ugorva eltűnt szemeim elől. Féltem: nemsokára azonban ismét felbukkant és a kezében egy pohár gyöngyöző vizet tartott. Ivott belőle és mond: Ez a víz összes betegségeket gyógyítja. Ismét alámerült és egy újabb pohár vizet hozott fel, mikor ezt felmutatta az előbbi szavakat ismételte. {LS 124.2}   

Szomorú voltam, hogy engem nem kínált meg vízzel. Azt mondta: E folyam fenekén egy titkos forrás van és mindnyájan, kik ezt elérik, előbb kénytelenek beleugrani a vízbe. Senki sem szerezheti meg ezt más számára. Mindenkinek magának kell alászállni, hogy megszerezze azt. "Amikor a pohár vizet itta, arcára néztem. Arcszíne tiszta, természetes volt. Egészségesnek és erősnek látszott. Mikor felébredtem, minden félelmem eltűnt, az irgalmas Isten gondjaira bíztam férjemet, tökéletesen hittem, hogy visszahozza őt nekem." {LS 124.3}