4. Nem kívánatos tulajdonságok

Dicsőítés visító hangon

A zene Isten tiszteletének egyik részét képezi a mennyei udvarokban. Dicsénekeinkben törekedjünk arra, hogy amennyire csak lehetséges, megközelítsük a mennyei énekkarok összhangját. Gyakran fájdalmat okoztak a műveletlen, éles, magas hangok, melyek szó szerint visítozták valamelyik dicsének szent szavait. Mennyire helytelenek, nem Isten ünnepélyes tiszteletére valók ezek az éles, fülrepesztő hangok! Csak füleimet kívánnám bedugni vagy menekülni szeretnék arról a helyről. Örvendek, amikor az ilyen kínzó hatású gyakorlatnak vége.

Akik az éneket avatják az istentiszteletnek egyik részéül, olyan énekeket s hozzávaló zenét válasszanak, melyet az alkalom megkíván, ne gyászénekeket, hanem vidító, de ünnepélyes dallamokat. A hangot lehet és kell szabályozni, lágyítani, alkalmassá tenni. (Az Idők Jelei, 1882. június 22.)

Ne legyen zagyvaság, sem hangzavar

Láttam, hogy mindnyájunknak együtt kell énekelnünk a Lélekkel, mégpedig értelmesen. Isten nem kedveli a zagyva beszédet és hangzavart. A helyes mindig jobban tetszik neki, mint a helytelen. S minél jobban megközelíti Isten népe a helyes, hibátlan hangzású éneklést, annál inkább dicsőíti Istent, szolgálja a gyülekezet javát s hat kedvezően a hitetlenekre. (Bizonyságtételek, 1. kötet, 146. oldal)

Lélekkel és értelemmel énekelni

Ne bérelj világi zenészeket, ha elkerülhető. Gyűjts össze énekeseket, akik lélekkel és értelemmel énekelnek. A rendkívüli műsorszámok, melyeket néha megengedsz magadnak, felesleges kiadásokat okoznak, melyeket a testvérek nem fedezhetnek. Majd idővel rájössz, hogy a hitetlenek nem adnak pénzt arra, hogy ezeket a költségeket fedezd. (1902, 51. levél)